A személyes hangvételű írás a René Redzepi által útjára indított non-profit gasztronómiai projekt, a MAD oldalán jelent meg. Patterson nyílt levele a következő, elsőre megdöbbentő kijelentéssel kezdődött: „Mit gondoltok, a séfek hány százaléka küzd depresszióval? Olyan 95 százalékuk?”
A depresszió kialakulásával gyakran összefüggésbe hozott állandó stressz, kimerültség, anyagi bizonytalanság, illetve a nehéz munkakörülmények sok éttermi dolgozó mindennapjához hozzátartoznak. A feszültséget gyorsan oldó, többnyire elérhető közelségben lévő alkohol, valamint a drogok használata csak ront a helyzeten.
A séf szerint ironikus, hogy a vendéglátásban dolgozók első számú feladata, hogy másokkal törődjenek, emellett azonban sokszor saját magukra jut a legkevesebb idejük.
„Számomra a főzés egyfajta menekülés volt. Amikor elkezdtem a szakmát,
a konyhában teljesen elfogadott volt, sőt egy bizonyos szintig mintha el is várták volna az abnormális viselkedést. A dühkitörések, a kényszeres munkahelyi szokások mind a szakmai elhivatottság jelei voltak.
Mivel a boldogságomat kizárólag a szakmai előmeneteltől tettem függővé, nem kellett számot vetnem a bennem tátongó űrrel. Rájöttem, hogy a főzés egyfajta non-verbális kommunikációs eszköz, aminek a nyelvét folyékonyan beszéltem. A konyhában, saját világomba visszavonultan nem kellett hús-vér emberekkel foglalkoznom.”
Bár volt, aki inkább a diszkréciót javasolta, Patterson mégsem akarta eltitkolni betegségét. Három évtizedes karrierjével a háta mögött ez nyilvánvalóan nem lehetett könnyű lépés, hiszen mindannyian jól ismerjük a mentális betegségek társadalmi megítélését, de Patterson meg van róla győződve, hogy a problémát csak úgy lehet orvosolni, ha nyíltan beszélünk róla. Van is miről beszélni, ezek az Angliában mért adatok önmagukért beszélnek, olvassa el korábbi cikkünket a témában: Meredek számok, a séféletmód ártalmai.
A séf teljes írása a MAD oldalán olvasható, cikkünk másik forrása.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.