Skanzen, délszláv kulturális örökség, pezsgő művészeti élet és a Duna — sokunknak ezt jelenti Szentendre, az egyik legtöbb turistát vonzó, vízi úton is megközelíthető Pest megyei kisváros. Hangulata nagyon egyedi, szűk utcáiban, színes házikói között mindig jóleső a séta, mi, fővárosiak mégis sokszor megfeledkezünk róla és tovább megyünk a Pilisbe, Visegrádra, a Dunakanyar látványosságaihoz, túraútvonalaira. Ez a beidegződés bizonyára éppen az "elturistásodás" miatt alakult ki, de az ismert 2020-as helyzetből adódóan most Szentendre sem szakad meg a külföldi látogatóktól. Maradt a kisebb számú ázsiai turista és a belföldi kirándulók.
Én is közéjük tartoztam és a rég nem látott városka minden árnyalatát szerettem volna megtapasztalni egy rövid délután alatt. Ebbe persze beletartozik az étkezés is. Sétám közben a néhány vonzónak egyáltalán nem tűnő magyaros konyhát kapásból elvetettem, Maharaja van Budapesten is, az Adria Café húsait most annyira nem kívántam, így a Dorothea Bistro, az Adzuki Sushi, a From Sea és a Mjam közül végül az utóbbinál maradtam.
Nyitás után két évvel, 2015-ben írtunk róla a Dining Guide-on, de azóta persze sokminden változott náluk. Többek között a séf személye is, hiszen nyár óta Dózsa Krisztiánt találjuk a Mjam konyháján, aki dolgozott többek között a Kistücsökben, a Laci!Konyhában, az Aranyszarvasban is. A Mjam hét évvel ezelőtt vállaltan a karibi fúziós vonalat vitte, tekintve, hogy kezdetben Oscar Heyliger főzött, aki Curaçao szigetéről származik, őt pedig David Rioux követte.
Érdekes jelenséget tapasztaltam, ugyanis egyebek mellett maradt a karibi vonal, ehhez társult egy kis ázsiai ízvilág és néhány nemzetközi fogást is felírtak a menüre. Viszont néhány olyan étel is megmaradt az étlapon, ami a kezdetektől kíséri a Mjam-ot.
Vagyis, a séfváltások ellenére ragaszkodtak az eredeti elképzelésekhez és ami bevált, azt tovább is vitték.
Lássuk be, ez nem jellemző itthon, a séfközpontú, szerzői konyháknak köszönhetően a szakemberek "magukkal viszik" az ételeiket, megesik, hogy porzik utánuk a föld és teljesen újra kell húzni mindent. A Mjam étteremben maradt jó pár kezdeti fogás, mint például a halkolbász, a zarzuela, a karibi ihletésű saláták.
Nem mondom, van egy kis zavar, hiszen az említett karibi ételek és a kötelező burgerek mellett tartanak például burgundi raguval táltalt bélszínt és tom ka levest is, ami elég kusza rendszernek tűnhet. A környezet nyugodt és igényes, a zárt udvar jó szolgálatot tesz nyáron, most viszont odabent láttak vendégül. Gyors és kedves kiszolgálást tapasztaltam, de a kollégám elviteles ételre már sokszor várt hosszasan, így ez változó lehet.
Egy kicsit átfagyva a tom ka tűnt a legjobb választásnak, természetesen garnélával — korrekt, kellően fűszeres és kicsit csípős, zöldségekkel frissített levest kaptam. A régi motoros halkolbászt kiemelték és egyébként sem egy sűrűn elérhető fogás, ráadásul meglepetésemre tempura bundát kapott, amire újhagymát halmoztak és kétféle házi szósszal is meglocsolták. Friss, egyáltalán nem nehéz fogás, a tempura ellenére sem. A hal íze nem dominált és ez kicsit hiányzott is, de a citrusosság üdítő volt a kókusztejes leves után. A palatáblát elfelejteném, ennél előrébb tartanak az ízek. 2013-ban még vagánynak számított ez a tálalás, ma már inkább felesleges és nem is praktikus.
Társaságomból indonéz mogyorószósszal (satay) kenegetett ráknyársat és ázsiai rizstésztalevest rendeltek — utóbbinál ezt az elnevezést nem tartom szerencsésnek, de egy szép, mély színű és roppanós zöldségekkel tálalt levest értenek rizstésztaleves alatt.
Meg kellett kóstolnom a burgundi ragus bélszínt, hiszen annyira nem illett a képbe. Cukkini tócsnival tálalták a jól készült, közepesen átsült szaftos húst, ami mellett klasszikus formában és épp elegendő mennyiségben jelent meg a ragu. Kellemes volt az összhatás. Szerencsére a cukkini csak a tócsniban jelent meg — eléggé felülreprezentálták a tökfélét az ételeknél.
Lényegében az egész ebédre a kellemes jelző a megfelelő. Úgy látom, hogy a Mjam őszinte és nem akar keservesen többnek látszódni, mint ami. Megjelenésében rálicitál Szentendre többi éttermére, bisztrójára. Rövid étlapjuk van, kevés, friss étellel, abból a műfajból, ami után jólesik a séta, de nem kell levegő után kapkodni. Mi több, akár még egy fagylalt beleférhet, hiszen a 100 méterre jutó fagylaltozók száma igen magas a környéken.
Lehet, hogy a budapesti bisztrók között elhalványulna, de még ez sem biztos. Hiszen Szentendrén nincs olyan választék és akkora verseny, mint a fővárosban...talán nagyobb nyomás alatt még többet tudna?
Árak: A 3 legolcsóbb előétel-főétel-desszert 5090 forint, a három legdrágább előétel-főétel-desszert 9740 forintba kerül.
Mjam Étterem
Cím: 2000 Szentendre, Városház tér 2.
Nyitvatartás: Hétfőtől csütörtökig ZÁRVA, Péntek-Szombat 11:00-22:00 Vasárnap: 11:00-17:00
Az étterem Facebook-oldala
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.