Most itt az idő, hogy egy kicsit jobban kiterjesszük vizsgálódásaink körét, és a latin-amerikai régió rumszcénáját alaposabban is szemügyre vegyük. Ezúttal a szigeteken túl, a dél-amerikai partvidék országainak stílusával, a rumkészítés történetével, a tengeren túlról érkező kulturális behatások máig poharakban érezhető jelenségével foglalkozunk. Rumkörképünk második része következik.
Egyetlen rumtörténeti írásnak sem szabadna megemlékezés nélkül kezdődnie. A rumkészítés története összeforrott a transzatlanti rabszolgakereskedelem keserű időszakával. A párlat eredete a 17. századi karibi cukorültetvényeken keresendő, ahová nagy számban hoztak rabszolgasorba afrikaiakat, hogy brutális körülmények között dolgoztassák őket.
Ahogy a cukor jövedelmező globális árucikké vált, kialakult egy sajátos, három tételt forgalmazó piac, amely a rabszolgák, a cukor és a rum cseréjét jelentette Afrika, Amerika és Európa között. Az ültetvényeken és azok közelében gyakran ott álltak a lepárlók, amelyek a cukorfinomítás melléktermékeként keletkező melaszt rummá alakították. Ezt a rumot aztán Európába vagy Észak-Amerikába szállították, a nyereséget pedig újabb rabszolgák vásárlására fordították.
Nem ezt a történetet akarjuk most elmesélni, de az ital teljes megismeréséhez hozzátartozik annak történetének megismerése is. A múlt sötétebb részeit pedig nem lehet elhallgatni.
A rumok stílusait nem csak készítési helyük alapján lehet osztályozni, hanem a stílus kialakulásához szükséges, tengeren túlról érkező behatás szerint is. Spanyolország a régió egyik legfontosabb szereplője. A spanyol nyelvű Latin-Amerikában, többek között Kubában, Guatemalában, Panamában, Puerto Ricóban és a Dominikai Köztársaságban a "ron" (a rum spanyol neve) előállításának hagyománya mélyen gyökerezik. A spanyolok a 16. században hozták be a cukornádat amerikai gyarmataik területére, és a "Roneros" (rumkészítők) gyorsan elsajátították a cukornádlé és a melasz lepárlásának művészetét, hogy csodálatosan lágy, gazdag szeszes italt készítsenek belőle.
A spanyol behatás egyik legérdekesebb példája az, hogy a lepárlóművészek a solera-módszert alkalmazzák a rumok érlelésére, amely Spanyolországban hagyományosan a sherry-hez kapcsolódik. Ez a bonyolult rendszer egy összetett folyamatot jelöl, melynek során különböző korú rumokat hordókban elegyítenek, kiegyensúlyozott keverékeket hozva így létre.
A hordókat rétegekben rakják egymásra, a legidősebb rum hordói alulra kerülnek, föléjük egyre fiatalabb rumokat rétegeznek. Amikor eljön a palackozás ideje, csak az alsó réteg rumjának egy részét fejtik le. A kivett mennyiséget aztán a fenti rétegből származó rummal töltik fel, és így tovább, a legfelső rétegbe pedig új, érleletlen rum kerül.
Ez a módszer lehetővé teszi az egyenletes, összetett és gazdag ízű ital előállítását. A gondos keverési és érlelési folyamat eredménye egy olyan rum, amely több különböző rumkorosztály jellemzőit hordozza, az idősebb tételek lágy és kerek profiljával és a fiatalabbak élénk jegyeivel.
A spanyol behatás mellett a brit stílus is igencsak fontos, elsősorban az olyan egykori angol karibi területeken, mint Jamaica, Barbados és Guyana.
A britek rumtörténete a 17. században kezdődött, amikor a kalózokból lett kereskedők elkezdtek párlatot gyártani a cukoripar melléktermékéből. Az angol stílusú rum jellemzően nehezebb és robusztusabb, mint spanyol társai. A rumot általában üstökkel párolják, ami magasabb észterszámot eredményez, ez pedig hozzájárul az ízesebb, erőteljesebb párlathoz.
Egy másik, ma is látható hatást jelez a Navy Strength kategóriájú rum. Ennek a stílusnak is a britek voltak az úttörői. Olyan, ital ez, amely elég erős ahhoz, hogy a lőpor még akkor is meggyulladjon, ha átitatták ezzel a magas alkoholtartalmú rumvariációval.
Végül pedig ott vannak az olyan egykori francia területek, mint Martinique és Guadeloupe, ahol a Rhum Agricole a szigetek büszkesége, és a sokéves frank befolyás nyomait viseli magán. Ez a rumstílus egyedülálló, hiszen melasz helyett a Rhum Agricole-t közvetlenül frissen préselt cukornádléből desztillálják. Ennek a stílusnak a gyökereit a konyaklepárlásban találjuk.
A karibi térség hamarosan szűknek bizonyult az ültetvények számára, így hamarosan új területeken, Dél-Amerika partvidékén is megjelentek az ültetvények. És ahol megjelenik a cukornád, ott előbb-utóbb a rum is feltűnik.
A venezuelai rum eredete pontos dátumhoz köthető, ez pedig 1796, a Santa Teresa Hacienda alapításának éve, amelyet egy német birtokos Gustav Julius Vollmer hozott létre, aki kávét, kakaót és természetesen cukornádat ültetett. A kereskedelmi célú lepárlás jóval később indult el, a szeszfőzde 1996-ban kezdte el gyártani a Santa Teresa rumot.
Több mint 200 évvel az alapítás után ugyanaz a család irányítja a lepárlóüzemet, immár az ötödik generáció. Az évtizedek során aztán több, mára világhírűvé váló lepárlóüzem csatlakozott a venezuelai rumforradalomhoz. Az alapanyag itt is a melasz, de a stílus legfeltűnőbb jegye a sötét szín, és a rendkívül édes, fűszeres ízvilág. A venezuelai rum 2003-ban érte el történetének legfrissebb, és egyik legnagyobb mérföldkövét, eredtvédetté nyilvánították.
A fiatal stílusnak meglepően lazák a feltételei, a minimum negyven százalékos alkoholtartalom, az amerikai hordóban minimum két évig tartó érlelés elengedhetetlen feltételek. A rumstílusok legfiatalabbikának azonban nem kellett sok idő, hogy világhírű legyen. A venezuelai palackok mára a legkeresettebb rumvariációk közé tartoznak. Édességet hoztak a karibi napfény fűszeres világába.
Forrás: SpiritsBeacon | Forbes
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.