Ők bizony beszálltak az internetbe is, mint Vágási Feri, azon belül is a Facebook a terepük. Tudvalevő, hogy az ifjabb generációk részben miattuk menekülnek át Instára, Snapchatre, TikTokra. Mégis ki akar a kellemetlen nagybácsival egy platformon nyomulni?
Lendületük és önbizalmuk a virtuális térben pedig mintha csak még nagyobbra duzzadna. Szomorú, de tényszerű, hogy bár kétségtelenül felfedezhetők korosztályos vonások a jelenségben, valójában mégsem kor- és nemfüggő. A Facebook árulkodik. Míg ezelőtt nicknevek mögött osztották az észt – jóval kevesebben! – a netes fórumokon, a Facebook megnyitotta az arcokat, életeket, végzettségeket, családi nyaralások fotóit előttünk. Látható, ahogyan ez a réteg kitermeli az utódait. Húszévesen épp úgy lehet kellemetlenkedni.
A gasztronómia sem mentesül e rögtönítélő internetbírák elől. Közölnénk is a legkedveltebb ítéleteiket, mindenkinek ismerősek lesznek, hiszen ne feledjük, hogy a kellemetlen nagynénik/nagybácsik és ifjabb jogutódjaik viccei százszorosan újrahasznosítottak.
Értelmezzük is őket egyúttal.
Nálunk ezt a tányért elmosogatják... = Fine dining fogás. Esetleg éttermi kóstoló vagy búcsúzó fogás.
Ilyet főznél Baján, agyonvernének! = Hagyományos tájétel, újító megvalósításban.
Ha ez lenne a vacsora, már rég elhagyott volna az uram! = Fine dining fogás. Esetleg átlagos mennyiségű éttermi fogás.
Na mi van, ráf*sott a szakács a tányérra? = Fine dining fogás. Vagy a köret részét képző krém, püré.
És mi lesz utána a kaja? = Fine dining fogás. Esetleg átlagos mennyiségű éttermi fogás.
Értelmes, a saját mentálhigiénéjét óvó ember nyilván átsiklik ezek felett. Ijesztő mégis, hogy a gasztroforradalom már rég felfalta a saját gyermekeit, de a kommentelők seregei még mindig nem unják ezeket a kacagtató poénokat.
Hiába érkeznek rendre a szelídebb vagy élcesebb válaszok, próbálván elmagyarázni, hogy egy úgynevezett degusztációs menü 5-7, netán 10+ fogással bizony ekkora adagokkal lakatja jól a legjobb étvágyú vendégeket is.
Valószínűleg már a degusztációs szó hallatán elveszítik a hallgatóságot, és megy tovább a verkli.
Ugyanaz, mindig, és újra. Egyes séfeket Zalában ezért a dödölléért agyoncsapnának, egyes ételeknek csak a láttán is sokan azonnal indulnának a Mekibe és a többi.
Felmerül az a kérdés is, hogy vajon ugyanők feljárnak a Porsche Facebook-oldalára, és sérelmezik, hogy ennek a kocsinak a csomagtartójába bele sem fér a betonkeverő? Cipőre, ruhára, lakásra, gyakorlatilag bármire alkalmazhatók e megnyilvánulások.
Megnyugtató tény, hogy mindez nem a magyar ugar vagy a keleti blokk sajátossága. A magyarokénál némileg nagyobb múltú olasz gasztronómiában is épp úgy sokat hallott fordulat, de amerikai – vagy bármilyen – fine dining étterem kommentszekciójában felbukkannak ugyanezek a "gondolatok".
Enrico Crippa, a három Michelin-csillagos Piazza Duomo séfje a 2019-ben a Dining Guide-nak adott interjújában így reflektált a jelenségre:
"Nálunk is ugyanúgy létezik ez a fajta távolságtartás. Bevett mondás, hogy először elmész vacsorázni egy Michelin-csillagos étterembe, azután pedig egy pizzériába, hogy jól is lakjál. De van is ebben valami. Ha komoly fizikai munkát végzek, én is szívesen eszem jó nagy adagokat egy trattoria étlapjáról. A fine dining nem erről szól, hanem egy különleges, emlékezetes élményről, amit a legjobb társaságban kiélvezni. Azt gondolom, hogy ez azért valahol intelligencia kérdése is, hogy az ember értse, miről szól egy degusztációs menü, és milyen alkalomra milyen éttermet válasszon. Azért hozzá kell tennem, hogy egy sokfogásos fine dining menüsor után azért én nem szoktam éhesen távozni…"
Hát, így.
Olvassa el korábbi írásunkat is!
Dobogón Budapest! Avagy ki a felelős a kollektív modortalanságért?
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.