Hirdetés
Hirdetés

Jót evés és jótevés: Purim, a „legvidámabb zsidó ünnep"

SZERZŐ: DiningGuide
2022. március 8.
2022-ben március 16-án, szerdán kezdődik "legvidámabb zsidó ünnep", a purim. A hanuka és pészah ma már itthon is közismertnek mondhatók, de mit ünnepel a zsidóság purim idején – no és persze mi kerül az asztalra?
Hirdetés

5778-at írunk idén, ádár hónapját – a zsidó naptár szerint legalábbis. Mit ünnepel ilyenkor a zsidóság? A purimról közel sem hallunk és tudunk annyit, mint a másik két fontos zsidó ünnepről, hanukáról és pészahról, pedig nagyon is élő hagyomány. A zsidó farsangnak is nevezett időszakban épp úgy maszkot öltenek, beöltöznek és az utcára mennek az ünneplők, akár a karneválozók, de valami egészen mást ünnepelnek.

A megmenekülés napja

Mást, de sokban nagyon is hasonlóan ünnepelnek, mint a farsangozók. A tél – a sötétség, az elmúlás – búcsúztatása és a tavasz várása mindkét ünnepben megjelenik, de míg a pogány hagyományokon alapuló farsang kimerül a télűzés és tavaszköszöntés rituáléiban, addig purim ünnepén egy réges-régi történetre emlékezik meg a zsidóság. Érdekesség, hogy ezt a történetet nem a Tóra, hanem a Biblia, azon belül is Eszter könyve őrzi. A hagyomány szerint Eszter királyné akadályozta meg a perzsa elöljáró, Hámán tervét, aki a zsidó nép kiirtására tört. Hámán kockavetéssel (a sorsvetés héberül: púr) akarta kitűzni tettének időpontját, innen ered a purim szó.

pixabay.com

Eszter böjtje

Erre a több mint 2400 éves történetre emlékezik meg a zsidóság minden évben. Purim előtt böjti napot szokás tartani, ami napfelkelte előtt kezdődik, és napnyugta után 35 perccel ér véget. A törvények szigorúak: ha a böjti nap sábbátra esik, más napra kell kitűzni az önmegtartóztatást. Ez a nap az imádkozásról, elmélyülésről – és koplalásról – szól, amit vidám és hangos, lakomázásokkal teli ünnepnap követ. Ahogy a böjt, úgy a "buli" is elrendeltetett: az evés-ivás-vigadás épp úgy a parancsolat része, mint az önfegyelmezés ideje.

Ricsajozás, kereplés és jó nagy italozás

Az ünnepi szertartás szerint felolvassák Eszter könyvét (ortodox szokás szerint 24 óra alatt kétszer is). Minden alkalommal, amikor a felolvasó a szövegben Hámán nevéhez ér, a hagyomány szerint nagy ricsajt kell csapni, hogy a gonosznak még a nevét se hallják.

A purim az egyetlen ünnep, amelyen nem csak hogy nem bűn, hanem kifejezett elvárás zajongani, rikoltozni, dobogni és kerepelni a zsinagógában.

Ez a szokás nagyban emlékeztet a busójárás hangos kereplésére, rikoltozásaira, nem igaz?

pixabay.com

Ahogyan a busójáráson és minden valamirevaló karneválon folyik a sör, bor, pálinka, úgy purim ünnepén is. Jóllehet egész évben mértéktartó italozásra intik a híveket, ez az egyetlen ünnep, amikor még kifejezetten ajánlott is kirúgni a hámból.

“Addig kell inni, amíg nem tudunk különbséget tenni az átkozott Hámán és az áldott Mordecháj között” – szólnak az Eszter-tekercsek (Mordecháj Eszter unokabátyja és szövetségese volt, akivel összefogott Hámán ellen).

Jót evés és jótevés

Nagy főzések, gazdag hidegtálak, sok-sok házisütemény kíséri az ünnepet. Purimkor kiemelten fontos azonban az adakozás:

a hagyomány szerint legalább két szegény családnak legalább kétféle ételt illik adni, és nem megvetendő a szegények pénzbeli támogatása sem.

Rokonoknak és barátoknak szokás házilag készített ételekből álló csomagot küldeni. Érdekes, hogy még a szegények sem mentesülnek az adakozásra való intelem alól: ha jelképesen is, de nekik is kell adniuk purim idején.

Vissza a feladónak: flódni, kindli és hámánfüle

Híres ünnepi fogások a kreplách, a húslevesbe tett töltött tésztabatyuk, és a libahájjal és marhafaggyúval készített töltött káposzta, purim legjellemzőbb falatai mégis édesek. Mák, lekvár, és helyben is vagyunk.

Kreplách, a húslevesbe tett töltött tésztabatyuk

A flódni egész évben megunhatatlan, a bonyolult készítésű süteményben alma, dió, mák, szilvalekvár és mazsola is megfér. Igazi dús, ünnepi sütemény, autentikus receptekben bor is kerül bele, ezzel főzik fel az almát, de a mákos és diós töltelékhez is kerülhet bor.

Flódni / Fotó: Kistücsök Vendéglő

A kindlibe mák, dió vagy gesztenye kerül: a kisbabák bepólyázásához hasonlóan bugyolálják a tölteléket. Azért kell oldalt benyomkodni a tésztát, hogy tényleg pólyás babára emlékeztessen. Nem összetévesztendő a bejglivel.

A flódnin kívül leggyakrabban az ozé hámánnal, azaz hámánfülével találkozhatunk. A hámántasaknak is nevezett sütemény a magyar derelyével, avagy barátfülével rokon, és bizony, Eszter történetének gonosz szereplőjét, Hámánt idézi meg az elnevezése. Hámánfüle lehet mákkal vagy lekvárral töltött, háromszögalakban összehajtott tészta – a purim ünneplése mit sem ér közös hámánfüle-falatozás nélkül. A purimkor zajló nagy keresztbe-kasul ajándékozások során nem ritka, hogy egyszercsak egy igencsak ismerős, ínycsiklandó csomagot kap az ember, mégpedig több megajándékozottat megjárva a sajátja jut hozzá vissza. Sebaj, a lényeg nem ez!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram