A felújításnak köszönhetően az étterem konyháját a legmodernebb gépekkel szerelték fel, lehetővé téve, hogy a legmagasabb színvonalon prezentálják az ételeket.
„Az étterem területén történt felújítások főként a konyhát érintették, hogy az megfeleljen a mai kulináris elvárásoknak és technológiai sztenderdeknek. Ez egyrészt a kollégáinknak számára is sokkal jobb munkafeltételeket biztosít, másrészt pedig a vendégeink is csak profiltálhatnak ebből, hiszen még magasabb minőségben tudjuk elkészíteni a fogásainkat” – osztotta meg Pipoly Attila, a Zsidai Csoport executive séfje. „Vannak olyan fogásaink, amelyek gyakorlatilag levehetetlenek a kínálatból, ilyen például a gulyásleves vagy a csirkepaprikás, de hasonlóan népszerű a hortobágyi palacsinta is.

Az újonnan az étlapra került Dobostorta rendkívül jól példázza, hogy minden egyes klasszikusba próbálunk valamilyen modern csavart vinni, így például ezt a desszertet mogyoró sorbet-val tálaljuk” – tette hozzá az executive séf.
Bár a konyhai gépek megújultak, a koncepció változatlan: friss lendület és kreatív ötletek vegyítve a hazai ízek iránti szeretettel. Az állandó étlap mellett a mindig változó Táblás Ajánlat kínál izgalmas újdonságokat azoknak, akik valamilyen szezonális fogással próbálkoznának. A fogások mellé a 21-ben kizárólag magyar borokat kínálnak, amelyek között megtalálhatóak olyan ritkaságok is, melyek máshol csak korlátozottan vagy egyáltalán nem érhetőek el. Az étel-bor párosításban a felszolgálók szívesen segítenek, hogy minden vendégnek a legjobb élményben lehessen része.

A felújítást és újranyitást követően a vendégek továbbra is számíthatnak a 21 A Magyar Vendéglőre, hogy megtapasztalhassák a magyar konyha remekeit, a klasszikus fogásokat és az újragondolt ételeket egyaránt. A 21 hangulata továbbra is kellemes, barátságos és elegáns, melynek köszönhetően mindenki otthon érezheti magát az étkezés során, legyen szó ebédről vagy vacsoráról.
