Bár területét újra és újra lerohanta valamilyen ellenséges nép az utóbbi hétezer évben, és ezek közül többen nem nézték jó szemmel a helyi borkultúra virágzását (ami abban nyilvánult meg, hogy kivágatták az összes szőlőtőkét...), Grúzia kiváló adottságú borvidékekkel, rengeteg borászattal és elképesztő mennyiségű borral bír.
Arra is büszkék, hogy Örményország után itt vált államvallássá a világtörténelemben a másodikként a kereszténység, aminek annyi a kapcsolata a miseboron kívül (amiből egyébként kiforralják az alkoholt) a szőlészettel, hogy Szent Nino, a nagy térítő, az első keresztet szőlővenyigékből kötözte össze.
A bor Grúziában elkerülheteten, a borkészítésnek különleges módszere, a borivásnak szertartása van.
Szakadjunk el mindattól, amit eddig a borról gondoltunk, egy új világba érkeztünk!
Kvevri, kecskeszarv, kúpcserép
Kakheti a fő borvidék, az ország keleti tartományai felé szüret idején utazva egyre sűrűbben jönnek szembe a szőlővel púposan megrakott, pótkocsis ZIL-ek. Nemsokára óriási agyagkorsók tűnnek fel, kamionra pakolva, majd meglátjuk mindezeket egy házi borászatban, a földbe ásva is. Kvevri a nevük, mint a borkészítés helyi módszerének is, amit az UNESCO a világörökség részévé nyilvánított. Grúziában a mai napig úgy csinálják a bort, ahogy az egész ókorban a nagy civilizációk: az egyiptomiak, a görögök és a rómaiak.
A szőlőt kipréselve ezekben a kvevrikben tárolják, állandó 14 Celsius fokon, négyóránként egy hosszú, ágas fadarabbal kevergetve. Majd agyaggal lezárják, lefedik, és legközelebb majd csak márciusban nyúlnak hozzá. A házi borok alkoholtartalma ritkán haladja meg a 9%-ot, a modern borászatokban ezt feltornázzák 12-13%-ra. A vörösborok a Saperavi és Cabernet szőlőkből, a fehérek ezen a tájon jellemzően a Rkatsiteli és Khikvi fajtákból készülnek. A borkóstoláshoz használt kecskeszarv kézről kézre jár, illik teljesen kiinni: letenni úgysem lehet addig, míg van benne akár egy csepp is.
A borivásban felbátorodottak különböző virtusokat mutathatnak be, így mi a végén már kúpcserépből ittuk a ház urának legjobb borát, évszázados koreográfiát követve.
Tamada és merikfe
A grúzok nem esznek. Olyan nincs. Ők ünnepelni szoktak, amit suprának neveznek. Mindennek helye és rendje van: az asztalon nem maradhat szabad felület, olyannyira, hogy az érkező tálakat egymásra halmozzák, ha elfogy a hely. Alkoholt fogyasztani sem lehet csak úgy, hogy önfeledten emelgetjük a poharat, vagy lerendezzük egy szembenézős koccintással. Az asztalnál ünnep van, közösség üli körbe, és a grúzok gondoskodnak a szellemi-érzelmi csapatépítésről. Ne holmi posztszovjet álünnepélyeskedésre gondoljunk, vegyük ezt, kérem, komolyan!
A szertartást az asztaltársaság egyik tagja vezeti, ő a tamada, a bort pedig a merikfe feladata töltögetni. A pohárköszöntőknek sorrendje, szabálya, rituáléja van, de a tamadán múlik, hogy a jól ismert témákat miképp tölti meg új, érdekes tartalommal, hogy megtartsa vendégei érdeklődését és saját józan eszét is a sokadik pohár után.
Az első pohárköszöntő joga a házigazdáé. Ő választja ki a vendégek közül azt a személyt, aki képes aztán a társaságot órákon át lekötni és szórakoztatni. Az első tószt a tamadáról szól. Majd a jóisten jön, aki megvéd minket – és az országot is. Rátérnek aztán arra, amiért a társaság összegyűlt, hogy mindenki kifejezhesse a másik iránti érzéseit és tiszteletét.
Minden soprának eljön az a pontja, ahol a vendégek felállnak, hogy köszönthessék azokat, akik már nem ünnepelhetnek velük ezekben a szép és szeretetteli percekben. Jön hamarosan a tószt az életért, a gyermekekért, majd a tamada emlékeztet, hogy nem állhatunk meg itt: érkeznek az örömök és a boldogság. A hangulat emelkedik, és egyre személyesebbé válik. Szüleink is érdemelnek egy poháremelést. Majd a poézishez érünk: most illik méltatni a szerelmet. Mivel minden előző tószt egy pohár ital elfogyasztását is jelenti, a szertartás ezen stádiumában már egyáltalán nincs gond a kitárulkozással. Ha menet közben érkeznek újabb vendégek, ők is kapnak pár szót, mi pedig újabb alkalmat az ivásra. A vezető témákon kívül további népszerű elemek: a kedves emlékek, a szép asszonyok, a jövőbeli tervek.
Grúz vacsora
Jópár órás programra készüljünk, ezt nem lehet pillanatok alatt lezavarni. A kötelező kűrökön túl a tamada saját fantáziáját és kreativitását is beveti, majd a sokadik pohár és a sokadik dal után következik a záró pohárköszöntő, melyben említésre kerül, hogy a mostani alkalom nem az utolsó, és mielőbbi folytatást kívánnak egymásnak. Érezhetjük mindezt dagályosnak és kimerítően elhúzódónak, de az összes tószt szívből jövő, mély érzelmeket ébresztő, és célja az, hogy a társaság hangulatát és érzéseit harmonizálja. Nem olyan rossz ez, de
a szélsőséges individualistáknak komoly megpróbáltatást jelenthet.
Borkóstolás a Khutsishvili Fivéreknél
Szívből jövő vendéglátás a kakheti borvidéken. Ha valaki a Grúz Elemi Őserőt szeretné megtapasztalni, látogasson el Giorgihoz Kishiskevi faluba, és kóstolgasson bátran addig, amíg meg nem látja a kúpcserepet a házigazda kezében. Onnantól futás, mert csúnya vége lesz!
https://www.instagram.com/p/BlYDFeWngNK/?taken-by=brotherskhutsishviliwinecellar
A Chateau Mukhraniban
Nagyon összeszedett hely, Tbiliszi belvárosától fél órányira. A francia kastély étterme is kiváló, de aki nem kívánja elhagyni a belvárost, annak a Wine Studio nevű leányvállalatuk ajánlott.
https://www.instagram.com/p/BlTX7WdH1Ml/?taken-by=chateau.mukhrani
A Vino Undergroundban
Tbiliszi központi terének Szent György-oszlopától három percnyi sétára található Grúzia első organikus borbárja, ahol a borokhoz házi napraforgóolajba mártogatott, kovászos kenyeret is kóstolhatunk.
https://www.instagram.com/p/BnHjefJHD9y/?tagged=vinounderground