December 31-e az utolsó nap, eddig lehet még egy búcsúlátogatást tenni a budai vár egyik méltán kedvelt éttermében.
Magyar hagyományokon alapuló ételek, francia technológiával – ajánlottuk a legutóbbi kalauzunkban az éttermet, amely az országos listánkon a 76. helyen szerepelt, 76 ponttal.
Mint ahogyan az 2016 év eleje óta tudható, három minisztérium is a várnegyedbe költözik. Ezek közül a Nemzetgazdasági Minisztérium fogja megkapni az épületet, amely eddig a Vár a Speiz otthonául szolgált. A Hess András téren tehát 2018-tól többé ne keressük az étteremet.
Kovács Árpád séfet kérdeztük:
"Nagyon sajnáljuk, hogy el kell hagynunk a helyet, ez nem egy átlagos munkahely volt egyikünk számára sem. Nap mint nap szívesen jöttünk ide dolgozni, volt egy olyan atmoszférája a helynek, amit nem csak a vendégek, hanem mi is igazán szerettünk. Külön sajnálom, hogy ebben a jó kialakítású és remekül felszerelt konyhában nem dolgozhatom többé."
Ritka jó csapatról, szinte baráti hangulatban dolgozó munkatársi körről mesélt a konyhafőnök, és arról a hálás helyzetről, hogy valóban kreatív lehetett az ételek kidolgozásakor. (Ráéreztek erre a tesztelőink is, ugyanis a francia és magyar konyha meghatározáson túl az "otthonos" és "kreatív" címkékkel látták el az éttermet a kalauzunkban.)
Egyelőre csak tervek vannak, de még az is elképzelhető, hogy sikerülhet a Vár a Speiz csapatát egyben tartani...
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17