„Ha az egyikünknek van egy álma, a másik segít megvalósítani” – A Róka és Mackó Barátkozó története

A történet néhány éve kezdődött, szerepel benne koronavírus miatt félbeszakadt kézilabda-bajnokság, lezárt országban nyitott nomád vendégház, sosem használt közgazdász-diploma és a házhoz szállított Termelői Reggeli ötletéből szárba szökkenő, műfajok feletti szerelemprojekt.

Molnár András és Herjeczki Balázs profi sportolói pályafutásuk után vágtak neki a vendéglátás rögös útjának. Arról beszélgettünk, hogy hogyan vezetett az út az első lefőzött világos pörkölésű kávétól a termelői piacokon látványos sabrage kíséretében pukkanó champagne-okig, de András (Róka) és Balázs (Mackó) jövőbeli tervekről, maximalista mindennapjaikról, csapatmunkáról és a Barátkozó fogalom jóleső meghatározhatatlanságáról is meséltek.

Molnár András és Herjeczki Balázs

Mi hívta életre a Róka és Mackó Barátkozót, hogyan indult el a szarvasi történet?

Molnár András: Az eredeti vízió még csak arról szólt, hogy kerestünk egy raktárt, ahol tárolni tudjuk a környékbeli vendégházak által rendelt reggelik elkészítéséhez szükséges alapanyagokat. A történet ezzel a házhoz rendelhető Termelői Reggelivel kezdődött, elkezdtük kiszállítani a saját vendégházunkba. Aztán három évvel ezelőtt, amikor Balázs is vendégházzá alakította a nagyapjától örökölt nyaralót, egyszerre berobbantak a Covid okozta lezárások. Balázs ekkor még az Orosháza elsőosztályú kézilabdacsapatának kezdő kapusa volt, de a vírusnak köszönhetően nagyon sok bajnokságnak egyszerre vége szakadt, mintha elvágták volna. Ez a Róka és Mackó szempontjából azért fontos, mert emiatt Balázsnak új munka után kellett néznie. Bár mindkettőnknek van közgazdász diplomája, egyikünk sem dolgozott a szakmában, mindketten hivatásosan sportoltunk, és ott álltunk harmincakárhány évesen, hogy a tíz évvel ezelőtti diplománkkal kezdenünk kellene valamit. Változott annyit a szakma, hogy pont senki ne akarjon alkalmazni minket a régi diplománkkal, zéró tapasztalatunkkal. Így hát elhatároztuk, hogy a vendégházaink felé fordulunk.

A Covid nem csak a sportvilágot szakította félbe, hanem a vendéglátószektort sem kímélte…

András: Mondtam Balázsnak, hogy nem vagyok biztos benne, hogy lesznek vendégeink, hiszen utazni sem szabad, nem ideális a helyzet, de megnyugtatott, hogy valami csak lesz. Lett is, és szürreálisan rövid idő alatt segítettünk Balázsnak tető alá hozni a NOMAD Mackó vendégházát, segítségünkre volt a tapasztalat, hiszen akkor én már évek óta vezettem a saját vendégházamat, a Nád a Házam Tetejét. Egy hónap alatt, amíg szó szerint, reggeltől estig dolgoztunk együtt Balázzsal, volt alkalmunk munka közben beszélgetni is. Szóba került a házhoz vitt reggeli is, amire viszont Balázs mondta, hogy nem biztos, hogy jó ötlet, de mondta, hogy megemlíti a vendégeinek. És nem csak vendégek érkeztek a Covid ellenére, de tízből kilencen a Termelői Reggelit is kérték, kérik azóta is.

Hogyan fejlődött ez tovább?

András: A vendégek jelezték, hogy azokból a termékekből, amiket kóstoltak, szívesen vinnének magukkal haza is, hol lehet megvásárolni őket? És rá kellett jönnünk, hogy ilyen opció nincs. A kiszolgálást úgy raktuk össze, hogy a friss Termelő Reggelikhez, amit kellett, aznap hajnalban szereztük be a termelők kamráiból. Nem volt hely, ahova behívhattuk volna a vendégeinket, és mondhattuk volna, hogy nézd, ez volt az a sajt, ez volt az a kolbász, vigyél, amennyi jólesik!

Erre kezdtünk el helyet keresni, hogy egy kis delikátot létrehozva kiszolgáljuk a vendégeinket. A hely, amit találtunk, a sétálóutca egyik saroképülete, tíz éve állt kihasználatlanul. Úgy voltunk vele, hogy megcsináljuk, és ha már itt vagyunk, miért ne rakjunk ki pár széket, pár asztalt, miért ne főznénk jó kávét a vendégeinknek, és ha már itt van a közelben a Szent András sörfőzde, miért ne csapolnánk egy-két jó korsót? Egyik ötlet adta a másikat, volt, amit mi találtunk ki, de vendégektől és barátoktól is érkeztek jelzések. Valaki például említette, hogy milyen jó lenne gluténmentes termékeket kapni, mert a környéken sehol nincs ilyen. Hát akkor majd mi csinálunk.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a kezdetekkor?

Herjeczki Balázs: Teljesen távol álltunk ettől a szakmától. Rajongói vagyunk a magyar és a külföldi minőségi gasztronómiának, de a felhasználói oldalról. Soha nem mozogtunk ezekben a körökben, semmilyen ilyen irányú tapasztalatunk nem volt. A sportból viszont olyan mentalitást hoztunk magunkkal, ami felvértezett bennünket eléggé ahhoz, hogy bármi lepattanjon rólunk. Húsz év topligás kézilabda-pályafutás után már nem nagyon tud olyasmi történni, amin meglepődnék. Persze nagyon más világ ez, éles váltás, de meg tudjuk csinálni, hiszen meg akarjuk csinálni.

Mi alapján épül fel a kínálat? Mi az, ami kihagyhatatlan, ami a legerősebb?

Balázs: Nem tudnék egy-egy dolgot kiemelni, de talán nem is szeretnék. A helyet sem szeretném túlságosan szigorúan meghatározni. Ez a Róka és Mackó Barátkozó, itt megtörténhet az, hogy reggel kávézni érkezel be hozzánk, nem ritka, hogy a sütemények mellé érkezik egy pohár champagne, délután már jönnek a hamburgerek, este pedig érkeznek a tapasok, és a poharakba bor, sör kerül. Minden napszaknak, minden időszaknak megvan a legszebb oldala, mi pedig arra törekszünk. hogy ezt mindig meg tudjuk mutatni. Budapesten könnyen meg tudnak élni a kizárólag egyetlen termékre specializálódott helyek, míg vidéken egyszerre kell egy kicsit mindennek is lenni, mindent is csinálni. Ha felmegyek Budapestre, szívesen válogatok a például thai konyhára szakosodott éttermek között, vagy éppen megkeresem a legmenőbb sushi-bárt, de idehaza inkább olyasvalamit szeretnénk, ami mindennap fenntartja az érdeklődést, ahol mindennap valami újat, izgalmasat találni.

András: Fontos kiemelni, hogy arra törekszünk, hogy amit csak tudunk, helyi termelők alapanyagaiból készítsünk el, a választékunk nyolcvan százalékát helyi kistermelőkre építjük. A fennmaradó részben van egy-két távolabbról, akár külföldről is érkező finomság, de ezek kellenek ahhoz, hogy a helyiekkel kiegészítve egy mindig izgalmas, változó, az újdonság erejével ható választékot hozhassunk létre.

Kik alkotják a vendégkört?

Balázs: Nyáron kitárul a Róka és Mackó, van teraszunk, ezt megtöltik a nyaralók, új felfedezők. Télen pedig a kis benti térben ül le az a törzsgárda, akikkel igazán csak ilyenkor van időnk, lehetőségünk beszélgetni. Kétarcú a szezon, mert jó a nyári pörgés, de télen tudunk igazán közel kerülni a vendégeinkhez.

András: Hétköznaponként szinte kizárólag helyi vendégeink vannak, legfeljebb egy-két átutazó tér be hozzánk. Hétvégenként a Körös-partra érkező vendégek is megjelennek, a dolgot tovább színezi a nyári-téli szezon váltakozása is. De az igazi Róka és Mackó – érzés, amitől a hely az, ami, az pont abban áll, amit rögtön a nyitáskor, az első este megtapasztaltunk. Nevezetesen, hogy a velünk együtt dolgozó barátaink, a projektet, építkezést figyelő helybéliek, és a Szarvasra érkező átutazók közösen, vegyesen ültek az asztaloknál, és beszélgettek, egymás poharába töltögették a bort, barátkoztak.

Milyen érzés volt látni ezt a szárba szökkenő közösségi életet?

András: Amikor én, mint turista, külföldre megyek, akkor is mindig azokat a helyeket keresem, amit a helybéliek látogatnak. Egy hasonló hely létrehozása nem csak cél, hanem óriási élmény is. Többször fordult már elő, hogy a Szarvasra érkezők, akik a helybéliektől kértek tanácsot, hogy hova érdemes beülni, a mi törzsvendégeink által találtak el hozzánk. Sikerült beépülni a helyi közösségbe, és az, hogy így épül tovább a mi közönségünk, hogy a Róka és Mackó bekerül a város vérkeringésébe, ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhetne minket.

Mire a legbüszkébbek az elmúlt év eredményeiből?

András: Erre, és számtalan apró, személyes történetre. A nálunk tartott, keresztelők utáni fogadásokra, a hetvenfölötti vendégünkre, aki nálunk szerette meg a világos pörkölésű kávét. Olyan történetek ezek, amik miatt megéri naponta beállni a pult mögé, és maradni hosszú órákon keresztül.

Mikor érezték azt, hogy igen, ez volt a cél, ez volt a terv, most valósult meg az, amit szerettünk volna?

Balázs: Én ezt még sajnos nem éreztem. Otthonról ezt hoztam magammal, a folyamatos tökéletességre való törekvést. A nyitást megelőző napon volt egy olyan pillanat, amikor olyannak éreztem a Róka és Mackót, amilyennek szerettem volna. Még most is libabőrös vagyok, olyan jó érzés volt látni, hogy elértük, és olyan, amilyennek szerettük volna. Ez az érzés három másodpercig, ha tartott, utána rögtön elkezdtem látni a hibákat, hiányosságokat, feladatokat. Arra törekszem, hogy a lehető legtökéletesebb legyen minden, és mivel teljesen új a feladatkör, ez nem mindig könnyű. Rendszert szeretnék teremteni. Mi a saját tapasztalataink, értékrendünk, ízlésünk alapján összeválogatott termékeket kínálunk a vendégeinknek, és tudom, hogy ez jó, most már csak az egyensúlyt kell megteremtenünk.

Minden nap részt vesznek a Róka és Mackó életében, működtetésében. Hogyan osztják meg a feladatokat?

András: Ennek nincs pontos leirata, kőbe vésett felosztása. Balázs intézi a borokat, én felelek a sörért, ő hozza a sonkákat, én a sajtokat. Nem mondtuk ki soha, hogy na, ez a te feladatod lesz, ez meg az enyém, önszervező módon feloszlottak a feladatok, körülbelül fele-fele arányban. Erre figyeltünk, ahogyan természetesen arra is, hogy azért a benntöltött óráink számai is hasonlítson. A pult mögött persze ott a papírmunka, beszerzés, ez mindenkinek ismerős, akinek saját vállalkozása van, hétköznapi dolog. Az viszont talán már nem mindennapos, hogy a csapatunk tagjai rendszeresen bejönnek hozzánk a szabadnapjaikon is, mint vendégek, és amíg készül a kávéjuk, azért csak leszednek egy-két asztalt, vagy besegítenek. Ez egyáltalán nem tőlünk érkező elvárás, hanem a legmeghatóbb jele annak, hogy ők is a magukénak érzik a helyet. Rendkívül megtisztelő, hogy ilyen emberekkel dolgozhatunk együtt.

Balázs: Igen, és ha kell, szabadnapjainkon is bemegyünk, mert minden nap tapasztalatára szükségünk van, hogy felvegyük a vendéglátás ritmusát, hogy tanulhassunk, fejlődhessünk.

Volt olyan, hogy valamilyen fontos kérdésben nagyon nem értettek egyet?

Balázs: A két év alatt olyan még nem fordult elő, hogy az egyikünk nagyon szeretett volna valamit, amit a másikunk nem. Az értékrendünk nagyon hasonló, és ez innentől kezdve azt is jelenti, hogyha Andris azt mondaná valamire, hogy ő márpedig nagyon szeretné, ha ez a bizonyos termék a kínálat része lenne, akkor részemről megvan a bizalom, csináljuk!

Honnan származik a Barátkozó név, ez az idehaza újnak számító fogalom?

András: Az igazság az, hogy nekem annak idején a hideg futkosott a hátamon ettől az elnevezéstől. De erre akkor Bazsi azt mondta, hogy rendben, nem tetszik, akkor viszont mondd meg, hogy mik vagyunk! És erre nem tudtam felelni. Mivel nincs vendéglátós tapasztalatunk, nem is tudjuk, meg nem is szeretnénk magunkat a példaképeinkhez mérni. Nem jelenthetjük ki magunkról, hogy speciality kávézó vagyunk, vagy kézműves söröző vagyunk, mert az általunk etalonnak vélt helyekhez képest mindig is ipari tanulók leszünk. Persze most már benne van a kezünkben pár tízezer lefőzött kávé, és minden alkalommal úgy állunk oda a géphez, hogy főzzünk még jobbat, mint az előbb, de ezeknek a profiknak a szintjét még nem érjük el, így kávézónak sem hívhatjuk magunkat. Ugyanígy vannak nagyon finom sütijeink, de ettől még nem mondhatjuk azt, hogy cukrászda lennénk, vagy éppen borozó, vagy étterem. És nem tudtam válaszolni a kérdésre, és maradt a név. Amikor pedig az első estén láttam, hogy a vendégeink vegyülnek, barátkoznak, amikor az ominózus bortöltögetős eset is történt, akkor mondtam, hogy most már értem.

Cél az, hogy egyszer majd mondhassák magukról, hogy most már kávézó, vagy éppen cukrászda? Mi kerül még a repertoárba?

András: Nem hinném, hogy valaha ezt megváltoztatnánk, jól leír minket a Barátkozó fogalom. Ami a jövőt illeti, mindenképpen szeretnénk még több kulturális estet tartani. A legutóbb Bősze Ádám tartott nálunk a bor és a komolyzene kapcsolatával foglalkozó estét, ennek is biztosan lesz folytatása, tervezünk felolvasóesteket, téli színielőadásokra is érkezett már igény.

Ami a rendezvényeket illet, havonta egyszer termelői piacot szoktunk rendezni, és a kistermelők, akiknek az áruját a boltban megtalálni, ilyenkor eljönnek hozzánk, és valami különlegességgel készülnek. Ilyenkor a vendégek elé igazi ínyencségek kerülnek. Egy ilyen piacon megtörténhet az a szürreális eset is, hogy az erre az alkalomra sütött kolbászkülönlegesség mellé champagne-t kortyolgatnak Szarvas központjában. Ez az elején teljesen meglepő volt, de mostanra már természetes, és várt esemény lett. Ehhez kellett az, hogy mi idejöjjünk, de ugyanígy kellett az erre fogékony közeg is.

Balázs: Én olyan típusú ember vagyok, aki szeret alkotni, szeret teremteni. Szeretném, ha az emberek jól éreznék magunkat nálunk, és erre minél több alkalmat adni nekik. És tényleg, ha valaki néhány éve azt mondja, hogy itt Szarvason majd a piacunkon pezsgők pukkannak, champagne-okat sabrage-olnak, és ez nekünk köszönhető, hát nem biztos, hogy elhiszem! Tökéletesen kiegészítjük egymást Andrissal, mert ha az egyikünknek van egy álma, a másik segít megvalósítani.

Tovább olvasok:

Húsmámor az Őrházban: amikor kicsomagolják a megsült marhaszegyet, elakad a vendég szava

Hirdetés