A két növény körül kialakult kavarodásért részben hasonló illatuk, de sokkal inkább a hasonló nevük tehető felelőssé. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az angol nyelvben a lemongrass szó, melyet szó szerint citromfűnek fordíthatnánk, valójában a citromnádat jelöli, míg a magyarországi hátsó kertekben és balkonládákban is dúsan tenyésző fűszer a lemon balm nevet kapta.
Itt az ideje, hogy rendet tegyünk a fűfélék, ajakosvirágúak, és árvacsalánok között, és bemutassuk a citromfüvet és a citromnádat, hiszen mindkét növény megérdemli a külön figyelmet. A további zavarokat elkerülendő a citromverbénát most kihagyjuk, hiszen a dél-amerikai cserje, mellyel leggyakrabban torokcukorka-gyógytea formákban találkozhatunk, szintén megér egy külön cikket.
Citromfű (Melissa officinalis)
A Közel-Keletről származó citromfű villámgyorsan elterjedt Afrika északi partvidékén, és Európa nagy részén is régóta jelen van az öreg kontinens kultúrájában. Közeli rokonságban áll a mentafélékkel, hiszen ugyanúgy az árvacsalánfélék családjába tartozik, leveleik is hasonlóak.
Méhészet és etimológia
Mint sok más fűszer esetében, a legelső felhasználás itt is az ókori görögökhöz köthető. Az antik hellén kultúrában bevett citromfűfelhasználásokról az ókor legfontosabb gasztrotörténeti forrásainak egyike, idősebb Plinius, római író-polihisztor számol be. Leírása szerint a citromfű a méhészetben kapott kiemelt szerepet. Az ókori görög hagyomány értelmében egy olyan méhkaptárból, melynek közelében megtalálható volt a növény, sohasem rajzottak ki, vadultak ki a háziasított méhek.
Emiatt bevett szokás volt, hogy a méhkaptárok köré citromfüvet ültettek, sőt, az igazán magas hatásfok eléréséhez citromfűvel dörzsölték be a kaptárokat, hiszen ez nem csak a méhek kivadulását akadályozta meg, de egyben biztosította a virágpor-gyűjtögetésből visszatérő dolgozók biztonságos hazatértét is. A méhek és a citromfű kapcsolatát a növény neve is megörökíti.
A latin Melissa görög eredetű név, jelentése mézelő méh. A magyar citromfű elnevezés jóval későbbi, először 1775-ben találkozhatunk vele, ekkor említi ugyanis Tagyosi Csapó József, debreceni botanikus-főorvos. Füveskönyvében, mely az Új füves és virágos magyar kert címet viseli czitrom-fű alakban találkozhatunk vele.
Hosszú élet és citromfű
A citromfű a görög vidékekről bencés szerzetesek közvetítésével jutott el Nyugat-Európába. A kilencedik században hozták át zarándokszerzetesek az Alpok hágóin, és innentől kezdve megtalálható volt minden nyugati kolostorkertben. A növény népszerűségét és gyors sikerét mutatja, hogy Nagy Károly császár 810-ben rendeletben írta elő és szabályozta a termesztését.
A citromfű nagybani termesztés mögött nem kizárólag a méhészeti előnyök állnak. A gyógyhatású növény fogyasztása számos előnnyel járt, idegnyugtató, enyhe altató hatása mellett sokan ebben látták a hosszú élet kulcsát is. Ezt - a szintén görög gyökerekkel rendelkező hiedelmet – megerősíteni látszik Wales utolsó hercegének története. Llewellyn herceg a 13. és a 14. században is élt, hiszen mindennap fogyasztott citromfűből készített gyógyteát, így a legenda szerint 108 éves korában hunyta le örökre szemeit. A Brit-szigetek legendái mellett német és arab források is rendelkezésre állnak, melyek a kora középkortól a reneszánszon át zengik az illatos fűszer dicséretét.
A gyógyfű sikere a mai napig töretlen, és hiába írja Homoródalmási Barra István orvos és természettudós 1841-es növényhatározójában, hogy „nyers füve [...] czitrom szagu, melly szag száraz állapotban erőssebb” az igazán erőteljes illatot a frissen szedett citromfűből nyerhetjük. Szerencsére termesztése meglehetősen egyszerű. A citromfű mára Európa-szerte és Észak-Amerika szerte megtalálható, legtöbbször ültetvényeken és kertekben, de előfordulhatnak kivadult, vadon élő példányai is. Érdemes kihasználni a júniustól augusztusig ívelő szüreti időszakot, hogy igazán friss hajtásokhoz jussunk.
Teától fagylaltig
A legtöbbször gyógytea formájában fogyasztják, de ez nem jelenti azt, hogy a citromfű fűszerként ne állná meg a helyét. Kiválóan helyettesíthető vele a citromhéj. Remek, frissességet adó pesto-összetevő, halas ételekhez különösen jól párosítható. A legegyszerűbb nyári limonádét is feldobja, ebben is hasonlít menta-rokonára, de salátaöntetben és desszertdíszként is szép. 2016-ban az Év Fagylaltját is citromfűvel ízesítették.
Citromnád (Cymbopogon citratus)
A citromcirok néven is ismert növény még csak távolról sem rokona az előbbiekben bemutatott árvacsalánfélének. A citromnád, mely Délkelet-Ázsiában őshonos, elsőre hatalmas, elburjánzott fűcsomóra hasonlít, és ez nem is véletlen, a fűfélék családjába tartozik. A trópusi és szubtrópusi területeken gyakori, eredete pedig bizonytalan, a legvalószínűbb őshaza Malajzia lehet. Évezredek óta része a helyi konyhának és életmódnak, hiszen a citromcirokból, de főleg közeli rokonából, a nárdusfűből, avagy citronellából préselt olaj hatékony védelmet nyújt a szúnyogok ellen.
Haiti, USA, India
A citromnád termesztésének kezdetei az idők homályába vesznek, első írásos említése 16. századi, Fülöp-szigeteki szövegekben található. A nyugati félteke is hamarosan felfigyelt az illatos fűszerre, a leszüretelt, kiszárított citromnád hajószámra érkezett a kora újkor Európájába. Az egyre növekedő fűszerigényeket ez a lassú ellátási lánc csak ideig-óráig tudta kiszolgálni, szükség volt a citromnád ipari méretű termelésére is, ennek a megoldását azonban hosszú évtizedeken keresztül hiába kutatták.
1905-ben egy Srí Lankán tevékenykedő kutató, bizonyos J.F. Jovit úgy döntött, utánajár a kérdésnek. Miután éveken keresztül tanulmányozta a helyi ültetvényeket, rájött a megoldásra, és 1917-re már saját citromnádültetvénye volt, mégpedig Haitin. Ezzel együtt megkezdődött az citromnád termelése az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó trópusi szigeteken is, így a fűszer eljutott a nyugati féltekére is. 1947-ben az Egyesült Államok átvette a világ legnagyobb citromnád termelője címet, ám ezt mára elhódította előle India. A szubkontinens ültetvényein termő citromnádmennyiséggel a világ összes konyháját el lehet látni.
Tom Yum és kovászos uborka
És használják is sokfelé, de talán sehol nem kap olyan fontos szerepet, mint a feltételezett őshazáját körülvevő konyhákban. Thaiföldön, ahol a citromnád takhrai (ตะไคร้) néven ismert, olyan ikonikus fogások elengedhetetlen alapanyaga, mint a kókusszal készülő tom kha gai, de nem hiányozhat a tom yum levesekből sem, melynek ízéhez savanykás, friss aromákat ad.
Srí Lankán számos curry és mártás összetevője, a Fülöp-szigeteken pedig sült húsokat fűszereznek az illatos növénnyel. Nem csak a szárított levél, hanem a friss hajtások húsos belseje is használható, stir-fry és wokételek remek kiegészítője, jól helyettesítheti az újhagymát.
A Dining Guide egy éve közölt egy cikket, ebben Kanász László elárulta, hogy ő például a kovászos uborka levébe is elhelyez egy szálat, hogy friss, izgalmas aromákkal egészítse ki a kovászos uborka klasszikus ízvilágát. Ha pedig a téli hónapokban szeretnénk kísérletezni a növénnyel, a szárított levelekből remek teát is készíthetünk, hiszen hiába állnak messze egymástól a növények családfáján, az európai és a malajziai növény sem okoz csalódást, ha fűszeres gyógyfőzet a cél.
Forrásaink voltak:
Tovább olvasok:
Dining Guide
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.