Többek között ezt kínálja az áprilisban á la carte étteremként is újranyitott Spoon the Boat.
A Lánchíd lábánál lévő hajó koncepcióját 21 éve álmodta meg László Árpád, a városligeti Robinson Étterem tulajdonosa. Az egykori teherszállító a belsőépítészeti átalakítások után nyerte el mostani külsejét. A Covid világjárvány idején az Eventrend Group vette át üzemeltetését, ekkor kizárólag rendezvényhelyszínként funkcionált. Idén tavasztól újra várja az ebédelni, vacsorázni vágyókat, és kávézóként, bárként is érdemes számításba venni.
A Spoon üzemeltetői arra számítanak, az egyedülálló látvány, amit kínálnak, egyaránt vonzó lesz a turisták és helyiek számára, és szerelembe fognak esni Budapesttel. A Dunáról egyszerre lehet megcsodálni Pestet és Budát, a Spoonról nézve a város a legszebb arcát mutatja, és érdemes így újra felfedezni a pesti rakpartot is. Kőrössy Zoltán, az idén 30 éves Eventrend egyik alapítója úgy gondolja, a hajó és az általa nyújtott látvány is már elég figyelemre méltó, de azért a „háttérzenét” szolgáltató vendéglátásra is kellő figyelmet fordítottak.
„A Spoonnak nincs gasztronómiai öröksége, így nem feszülünk rá arra, hogy meghatározzuk a stílusát – mondta Kőrössy Zoltán. – Egy olyan kozmopolita fine bistro stílust képvisel, ami tartalmazza és jól ötvözi a hagyományos magyar kortárs konyhát az aktuális nemzetközi kínálattal. Ha ide betér egy szülő gyerekekkel, vagy egy amerikai turista szeretne ebédelni, esetleg este egy társaság koktélozni, mindenki megtalálja az ízlésének megfelelő ételt, italt, lazán, feszélyezettség nélkül. A fogások tisztességesen, jó minőségben, korrektül, gondosan elkészítve, szépen tálalva kerülnek az asztalra.”
A megvalósítást Kovács Árpád executive séfre bízták, aki Lou-Lou-ban és a Babelben, valamint a Pierrot-ban is dolgozott, valamint az ő nevéhez fűződik a Felix Kitchen and Bar megnyitása és ismertté tétele. A séf elmondta, hogy az étlap összeállításánál a magyar és a külföldi vendégeknek is igyekeztek kedvezni.
„Nem szeretnénk meghatározni az étterem típusát, inkább arra törekszünk, hogy mindenki megtalálja a szája ízének való fogást. Ehhez a legjobb alapanyagokkal dolgozunk, legyen az magyar vagy külföldről beszerzett. Ami Magyarországon kiemelkedő, ahhoz ragaszkodom, ilyen a marhahús, de külföldről is nagyon sok olyan termék érkezik, amivel szívesen dolgozom” – mondja a séf.
A friss étlap 2-3 hónapig biztosan marad, folyamatosan figyelnek arra, hogy mely ételek lesznek népszerűek, és melyek azok, amelyeket esetleg majd időközben cserélni kell. Táblás ajánlattal nem készül az étterem, a vegetáriánus és vegán vonalra viszont nagy hangsúlyt fektetnek.
„Hiszek abban, hogy negyedévente bizonyos ételeket érdemes lecserélni vagy finomítani” – mondta Kovács Árpád.
Nagy Gábor, az Eventrend alapítója szeretné a maximumot kihozni a Spoon hajóból. Legyen ez egy bakancslistás hely, ahol Budapestet 1600 négyzetméternyi vendégtérből lehet megcsodálni, és ahol ezenkívül két belső terem, egy télikert, két full panorámás terasz, három konyha gondoskodik a vendégek kiszolgálásáról.
Tovább olvasok:
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.