Hirdetés
Hirdetés

Dolce Vita az aspeni sípályák tövében | Sant Ambroeus

2023. november 13.
Olasz vendéglátóhelyekből eddig sem volt hiány a tengerentúlon, így a Colorado államban található síparadicsomban, Aspenben sem – azonban aki betér az idén nyílt Sant Ambroeus olasz étteremcsoport amerikai kávézójába, az az olasz design legjavával találhatja szemben magát. Az itáliai születésű, Los Angelesben élő tervező, Giampiero Tagliaferri két otthonának stílusát szerette volna ötvözni, hangulatos, mégis intim teret teremtve.
Hirdetés

A vintage olasz bútorok tökéletesen tükrözik a Sant Ambroeus márka hagyatékát, hiszen a történetük egészen 1939-ig nyúlik vissza, ugyanis ekkor nyitották meg első kávézójukat Milánóban. A tervező, aki mind az olasz hagyományokhoz, mind pedig az amerikai mentalitáshoz könnyedén tud kapcsolódni olyan enteriőrt álmodott meg, ahová az emberek szívesen betérnek reggelente kávéért és croissant-ért, de örömmel ülnek be ebédelni vagy beszélgetni egy pár sípályán töltött óra után. 

Egy csipetnyi Európa Coloradóban 

A tervező ahhoz, hogy minél inkább megteremtse az európai hangulatot és eszmét Coloradoban található hegyek között az Alpokból merített ihletet, így különböző vintage darabokat választott ki híres olasz tervezőktől a berendezéshez.

A sötétzöld bársonnyal kárpitozott kanapék Mario Bellini Le Bambole munkáját dicsérik, míg a kis kávéasztalok mellett Carlo Ratti 1950-es hajlított rétegeltfa székei találhatók. A nosztalgikus légkörhöz mindemellett egy sor 1970-es falikar is hozzájárul, amit tovább hangsúlyoznak a kávézó kétségkívül legizgalmasabb elemei: a mesterséges mongol bárányszőrből készült panelek. A különleges megoldás remekül ellensúlyozza és otthonossá varázsolja a méregzöld színű márványt, ami hangsúlyos szerepet kap az enteriőrben. 

Elsőre talán sötétnek tűnhetnek a zöld falak és a sötétkék kőlapok, azonban a fal mellett kigyózó pult, illetve az aranysárga puffok és kanapék fényt visznek a térbe, még előkelőbbé varázsolva a környezetet. 

Koncepcióváltással mutatkozik be a brand Aspenben 

 Az étteremcsoport Olaszroszágban jellemzően pékséggel és kávézóval is rendelkező éttermeket szokott nyitni, azonban Aspenben nem sikerült olyan méretű üzlethelyiséget találniuk, ahol mindezt meg tudták volna valósítani. Ezért úgy döntöttek, hogy ezúttal darabokra szedik a koncepciót, és a kávézó megnyitásával vezetik be a márkát az amerikai helyekbe. A betérő vendégek a kávé mellett koktélokat is választhatnak, illetve a könnyed ebéd során olyan olasz specialitásokat is kipróbálhatnak az édesszájúak, mint a Tiramisu vagy a Gianduia csokoládé. 

Forrás: dezeen.com | aspentimes.com

Fotók: Billal Baruk Taright

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram