Kiváltsággá, kvázi extrém sporttá vált az utazás 2020 márciusa óta. Voltak, akik minden intés és lehetséges következmény ellenére nem törölték az utazásaikat, mindenáron eljutottak a vágyott vakációra, mások ilyen szempontból egy kézmozdulattal húzták át az évet a naptárban és várnak a biztonságosabb, nyugodtabb utazások idejére. A modern világban életformává, evidenciává vált az utazás, a felfedezés, ezért nagyon szokatlan a jelenlegi helyzet.
Egy rutinos, ínyenc utazó természetesen külföldi útjai alatt sem feledkezik meg róla, hogy a helyi kultúra szerves része a gasztronómia, így örömmel keresi az autentikus ízeket. Nem beszélve azokról a foodiekról, akik kifejezetten gasztrotúrákra mennek, két kóstolás, evés közé beszorítva a további látványosságokat.
Első az egészség és a biztonság, de egy világutazó, konyhaművészetekért rajongó, felfedező típusú ember mit tehet, ha nem tudja kontrollálni a körülményeket? Adaptálódik, idomul a helyzethez és feltalálja magát. Olvashat, filmek hangulatának segítségével képzelheti magát Bangkokba, Barcelona vagy Palermo városába, végigszaladhat napjában többször az utazási fényképein. És ehet.
Megélhet, megkóstolhat olyan nosztalgiákat, amikről most csak álmodozni lehet, de kipróbálhat olyan ízeket is, amikkel eredeti környezetükben még nem találkozott.
Egyszóval, ha pár lépésre van a gasztronómia, miért ne éljünk vele?
A kerület piaca nyilván nem vetélkedhet a madridi Mercado de San Miguel-lel, vagy a párizsi Marché Mouffetard kínálatával. Magyarországon nincs meg az a luxus sem, hogy a halpiacról érkezik a két órája még a tengerben úszó durbincs vagy makréla, így a lokális és szezonális alapanyagokra kell támaszkodni.
Ha a büdzsé engedi, akkor utazás helyébe az éttermezés léphet. A fapadossal elért dániai hosszúhétvége helyett az északi konyhára specializálódott étterem, a téli vietnami út helyett az eredetibb büfé vagy szofisztikáltabb vietnami fúziós konyha. A tetejében olyan fogásokkal, amelyeket még nem kóstoltunk, egy-egy régióra jellemzők, teljesen ismeretlenek.
A vidék fejlődése vitathatatlan, de ezeket az opciókat leginkább a fővárosban találjuk meg. Most itt az idő, hogy kipróbáljuk a régóta kinézett és halogatott libanoni ízeket kínáló éttermet, hogy egyszer és mindenkorra letegyük a voksunkat a nápolyi vagy a laziói típusú pizza mellett, hogy valódi, európai gyomornak idegen kínai fogásokat kóstoljunk. Újraéljük a spanyolországi utunkat néhány tálka tapas és rioja kíséretében, megtaláljuk a görög szigeten megszeretett suvlakihoz legközelebb álló magyar adaptációt, beleharapjunk a legkrémesebb pastel de nata-ba, ami kísértetiesen hasonlít a lisszaboni kedvenchez.
Az újdonságok mellett persze nem kell elhagyni a megszokott kedvenceket sem. Eddig is bizalmi kérdés volt az étteremválasztás, de most még kiélezettebb a helyzet.
Azzal, hogy leülünk egy asztalhoz, letesszük a voksunkat is.
A megváltozott gazdasági és népegészségügyi szituációban az éttermek egy bizonyos százaléka összeszorított foggal próbál túlélni. Nem véletlen, hogy például a tavaszi kényszerpihenők alatt támogatói voucheres megoldással éltek többen is, akár a nemzetközi szcénában, akár itthon. A vendég lojalitása most még fontosabb, mint valaha.
Ha már érzelmi kapcsolatban vagyunk az étellel — új élményekért, ízekért is eszünk, nem csak létfenttartás miatt — akkor, ha módunkban áll, ne csak "békeidőben" foglaljunk helyet a kedvenc asztalainknál, vagy a vágyott új helyeken. A fennálló, némileg klausztrofób helyzetet oldjuk fel és utazzunk az új fűszerek, konyhatechnológiák, ízek segítségével. Valamint azzal a tudattal, hogy nem csak magunkat tettük boldoggá, hanem segítettünk a vendéglátóknak is.
A szimpátiánkat pedig ne lájkokkal fejezzük ki, hanem valós éttermi látogatással.
Ez most fontosabb, mint valaha.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.