Először is: szaglás szempontjából mit számítsunk be a sajtok családjába? Az ipari kockasajtot is? És az olyan extremitásokat is, mint a szamártejből készült pulét? Ez esetben a válasz igen.
Ahogyan például a csivava is kutya, és a dán dog is, vagyis aki utálja a sajtot, az mindegyiket utálja. És szó nincs most a laktózérzékenységről. Nekik gyakorlatilag tényleg a hideg futkos a hátukon, bár igazából nem tehetnek róla.
Az étkezési szokások genetikai hátterét vizsgáló 23andMe cég – amely kutatta azt is, hogy a génjeink alapján utáljuk-e a koriandert – ugyanezt állapította meg a sajtról is. Vannak sajtgyűlölő emberek, akiknél tényleg a genetika a felelős:
az ő receptoraikat összezavarja a sajtban és az izzadságban egyaránt megtalálható vajsav, ezért tévesen azonosítják a kettőt, és kelt bennük viszolygást egy markáns szagú sajt.
A legtöbb sajtfajtával és legnagyobb sajtfogyasztással büszkélkedő Franciaországban végeztek kutatást, milyen idegrendszeri okokra vezethető vissza a sajttól való viszolygás. 322 ember 11,5 százaléka ki nem állhatta a sajtot, 38-ból 18 ember állította, hogy a családban van olyan, aki utálja – summa summarum, szintén genetikai okokra következtettek a tudósok.
Létezik egy evolúciós magyarázat is. A sajtkészítés során a tejfehérjék lebomlanak, ettől keletkezik az idő haladtával egyre erősödő, átható szag, nem is beszélve a penészes sajtokból áradó sajátos odőrről. Az ember a túlélése érdekében megtanulta, hogy kerülje azokat az ételeket, amin a rothadás, bomlás szagát érzik, mert egész egyszerűen nem biztonságos.
Vannak olyan sajtutálók is, akikben egyfajta pszichés gát alakul ki, a penészt és a markáns szagot ugyanis öntudattalanul a betegséghez társítják. Vagyis van, aki azonnal elcsábul egy elegáns sajttál láttán, míg másnál hiába próbálkozunk, még ha akarattal úgy is szeretne dönteni, zsigerileg fog irtózni az illatoktól (számára szagoktól).