Mauro Colagreco pár nappal ezelőtt adta hírül Instagramján, hogy új éttermet nyit a francia riviérán, ezúttal egy neves luxusszállodalánc égisze alatt. Az ír-katari tulajdonban lévő Maybourne Hotel Group (a korábbi Savoy Hotel Group) nyit új egységet a Côte d’Azur-ön, tehát helyben vállalt új kihívást a világlasszis séf.
A 3 Michelin-csillagos Mirazurt a The World's 50 Best Restaurants ítészei a legutóbbi rangsorolás alkalmával, 2019-ben a világ legjobb éttermének választották, 2020-ban pedig érthető módon nem született újabb ranglista. Ezzel az eredménnyel a The World's 50 Best történetében először került francia étterem a legelső helyre a korábbi olasz, spanyol, dán és amerikai világelsők után.
https://www.instagram.com/p/B6JN3s4IOGd/
Mauro Colagreco a Mirazurnak nem csak séfje, hanem tulajdonosa is, az ő esetében pedig érdekes felvetés éttermének és konyhájának francia mivolta, hiszen ő maga olasz-argentin származású, de a legnagyobb francia mestereknél edződött, Párizsban dolgozott Bernard Loiseau-nál, Alain Passard-nál és Alain Ducasse-nál is.
Amikor 2006-ban a francia Riviérán, Menton városában megnyitotta a Mirazurt, maga sem gondolta volna, hogy a nyitás után fél évvel megkapja a Gault&Millau-tól Az év felfedezettje díjat, és újabb fél év múlva pedig az első Michelin-csillagot is. Így emlékszik vissza erre a döntésére:
https://www.instagram.com/p/B6URtWNIYTY/
“Eleinte nagyon nehéz volt – emlékszik vissza. A legnagyobb francia szakácsokkal dolgoztam, de soha nem én voltam séf. Aztán belevágtam a nagy kalandba ezen a helyen, amely már 4 éve zárva volt. Ráadásul végtelenül messze a város központjától, a Côte d’Azuron, ahol egymást érik az éttermek, és az emberek csak nyáron vannak sokan. Hárman voltunk a konyhán, és még két kollega a vendégtérben. 25 ezer euróm volt összesen, kölcsönt nem vehettem fel, mert külföldi voltam… Szóval minden együtt volt ahhoz, hogy ne sikerüljön.”
A többi pedig már történelem, hiszen Colagreco immáron begyűjtötte a lehetséges legmagasabb kitüntetéseket.
Bár Colagreco nagyon sokat tanult a nagy francia szakácsoktól, stílusa nem a nagy mesterek utánzásával alakult ki – ő ennél sokkal szabadabb és intuitívabb. Két óriási gasztronómiai hagyományokkal rendelkező ország határán, argentinként totális alkotói szabadságot élvez, és szereti magát átadni a pillanat inspirációjának: ha valami alkotásra inspirálja, komponál egy csodát, általában egy letisztult, festői és színpompás tányért, ami lehet, hogy egy héttel később már csak emlék, de aki kóstolta, csak áradozni tud róla.
Konyhájában a tenger, a hegyek és az erdők kincseit dolgozza fel, alapanyagokért leginkább a saját veteményeskertjébe megy, amit 2010 óta művelnek természetesen műtrágyáktól és egyéb műdolgoktól mentesen. A kertben perui és argentin fűszereket, kukoricát és krumplit is nevelnek, de van citruskertje is avokádó-, citrom-, narancs-, mandarin- és grapefruitfával, és az olajat és a kenyeret is házilag készítik.