Nyitókép: Fotó: Kiss Bálint / Socially
Angeli-Poisson Barbara hisz abban, hogy minden helynek megvan a rendeltetése. Lehet bármilyen tökéletes egy ötlet, annak passzolnia kell az adott környezethez. Bár a vízió ugyanaz, a két vendéglátóhely annyira különbözik egymástól, hogy két beszélgetésben fogjuk bemutatni, elsőként a Király utcai mediterrán oázist, a Twentysixet.
Honnan jött a Twentysix koncepciójának ötlete?
Gyerekkorom óta otthon érzem magam a természetben. Hiába élünk nagyvárosban, ide is szerettem volna behozni a zöldet, a növényeket és a napsütést. Hiszem, hogy minden helynek megvan a jellegzetessége, nem lehet bármilyen koncepciót ráerőszakolni egy adott térre. Amikor a zsidó negyedben, a Király utca 26-ban (a Twentysix innen kapta a nevét) kaptam egy lehetőséget, hogy létrehozzak egy közösségi teret, elgondoltam, hogy itt rengeteg növényt szeretnék látni, hogy megidézzék a természetet a nagyvárosi létben. Az épület tulajdonosai azt mondták, ha össze tudok állítani egy megfelelő üzleti tervet, mellém állnak. Így is lett, és 2019 végén megnyitott a Twentysix. Ugyan a Covid-világjárvány miatt 3 hónappal a nyitás után be kellett zárnunk, de mihelyt lehetett, újranyitottunk, és szerencsére ott folytathattuk, ahol abbahagytuk.
Mivel foglalkozott korábban?
Mondjuk azt, hogy szakmabeli voltam, mert a Budapesti Gazdasági Egyetemen kereskedelem és vendéglátóipari szakon végeztem, édesanyám is a vendéglátó- és szállodaiparban dolgozott. Hét évvel ezelőtt nyitottam egy burgerezőt, szintén a Király utcában, az volt az első saját vállalkozásom, amely rövid idő alatt nagyon népszerűvé vált. Már akkor a fenntarthatóság és a jótékonykodás foglalkoztatott, ezt is igyekeztem beépíteni a koncepcióba. Jó hangulatú, nemzetközi, nyitott környezetet szerettem volna teremteni, amit sikerült is megvalósítanom. Sajnos azt a helyet rajtam kívülálló okok miatt be kellett zárni, ami mély sebet okozott, de a barátaim hittek abban, hogy ismét megtalálom a saját utam. És igazuk is lett.
Ahogy megnyitottunk, szinte csodamód az első naptól kezdve teltházzal üzemelünk.
Hogyan jellemezné a Twentysixet?
Mediterrán melegség, örök nyár, zöld növények, friss természet. Ezek a hívószavak, amelyekhez mediterrán stílusú konyha társul. Az élet igazolta, hogy a belvárosi miliőbe be lehet építeni a természetet, ez működik, és igény is van rá. Folyamatosan bővülünk, koktélbár és rendezvényterem is tartozik hozzánk. Arra törekszünk, hogy még jobbak legyünk, még többet adjunk, erősítve az örök nyár hangulatát, ami a Twentysixet belengi.
Hogyan köszön vissza a nyár hangulata az étlapon?
Mediterrán fókuszú konyhánk van, amely alkalmazkodva Budapest ezen részének igényeihez, szinte mindig tudja fogadni a vendégeket. Először csak vacsorára voltunk nyitva, később már ebédre, majd reggelire is.
Most a reggeli kap nagyobb hangsúlyt, de a menü egésze megújult tavaszra, és mindig követi a szezon változásait. Most az ebéd- és a vacsoramenü is azonos lett. Úgy állítjuk össze az étlapot, hogy a szakmai csapat mellett a vendégek igényeit is figyelembe vesszük. Hiába szeretnénk mi bármit, ha azt az idelátogatók nem fogadják el. Ha jobban fotózható, de mégis tartalmas ételekre vágynak, akár valami csavarral, akkor ezt adjuk nekik. A fiatalok felgyorsult, online tempójához és igényeihez is alkalmazkodni kell.
Milyen fogásokat képzeljünk el?
Vannak a klasszikus ételek, amelyekkel nem lehet tévedni, ezeket biztosan étlapon tartjuk. De most úgy döntöttünk, hogy ideje kicsit kilépni a komfortzónán túlra. Több fogásnak egy kicsit más karaktert adtunk, játszunk az ízekkel, erősebb fűszereket használunk. A mediterrán vonal megmaradt.
Ki felel az étlap koncepciójáért?
Szerintem kevesen merik megkockáztatni, hogy nem a sokéves tapasztalatra teszik a voksukat. Én inkább a séf személyiségét figyeltem, aki természetesen képzett szakember, de nem országosan ismert, hanem tenni és alkotni vágyó fiatal, akivel együtt tudunk fejlődni, és velünk együtt szeretne jobbá válni. Ha pedig valami nem úgy sikerül, ahogy szerettük volna, akkor nem a kétségbeesés az első reakciója, hanem megkeresi a megoldást. Olasz séffel dolgozunk, aki lassan 5 éve van velünk, és most lett 30 éves. Lendületes, dinamikus, és ha jön egy új kihívás, a segítségével le tudjuk küzdeni.
A fenntarthatóságot sokszor említette a beszélgetés során. Ez a szempont hogyan érvényesül a Twentysixben?
Mindenképpen a fenntarthatóságra törekszünk. A Twentysixben rengetegen, sok ezren megfordulnak, ez mindenképpen megnehezíti a dolgunkat. Az alapanyagok minden részét felhasználjuk, szinte nem dobunk ki semmit. Külföldi és magyar alapanyagokkal is dolgozunk, amiből tudunk jó minőségűt venni itthon, abból azt választjuk, így magyar szarvasmarhatenyésztőtől vásárolunk. A teljes fenntarthatóságot a Tatiban tudom megvalósítani (következő interjúnk témája a Tati lesz – a szerk.), itt pedig a legteljesebb mértékben törekszünk rá. Nem vagyunk tökéletesek, de akarunk és próbálunk azok lenni, és ezt nagyon fontosnak tartom.
A beszerzési kört úgy alakítottuk ki, hogy a lehető legkisebb sugarú legyen. Azt is tudjuk, hogy amekkora igényt ki kell szolgálnunk, ahhoz minden lehetőséget fel kell kutatnunk.
A környezetvédelem szívügyem, ezért összekötöttem a szórakozást egy misszióval, méghozzá a faültetéssel. Kitaláltam egy gin alapú koktélt, Plant a tree néven. Minden egyes elfogyasztott koktél után ültetünk egy fát. Jelenleg 60 ezer fánál járunk, ami annak az eredménye, hogy az emberek jól érzik magukat nálunk. Csodálatos látni, hogy már a harmadik földterületet kezdjük erdősíteni, az ötlet pedig itt, a Twentysixben született meg.
Budapest belvárosában, a legpezsgőbb kerület közepén mennyire számíthatnak stabil magyar vendégkörre?
Hála istennek nagyon sok magyar visszajáró vendégünk. A külföldiek és a magyarok aránya állandóan változik, a külföldiek akkor vannak többen, ha olyan esemény, mondjuk fesztivál van a városban, ami vonzza őket. Az életkor is vegyes, a középkorúaktól kedve a tiktokozó fiatalokig. Nagyon szeretem ezt a vegyes vendégkört. Azt hiszem, mindenki jól érzi magát a zöldben, ebben a mediterrán hangulatban.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.