Mintha a gyümölcs és a szín összetéveszthetetlen volna. Ám a gyümölcsnek eredetileg két fajtája, elnevezése és színe is volt. Illetve van.
A narancsok többségének a héja zöld, és a belseje narancssárga. Nem azért, mert éretlenül kell leszedni, majd konténerbe rakni, hogy időben a vásárlóhoz kerüljön. Egyszerűen ilyen fajta. A melegebb helyeken elterjedtebb, ugyanis a narancs héjában lévő klorofill a jó időben zölden tartja a gyümölcsöt. Ha hideg éri, narancssárgára vált. Ezért a kairói piacon, ahol egész évben jó az idő, a nagy kupacba rakott, zöld héjú narancsok általában mézédesek és tökéletesen érettek.
A 16. század közepéig olyan, hogy narancsszín, nem létezett. Narancsból sem volt sok akkoriban Európában. A fák is Indiában nőttek eredetileg, majd vándorlások, felfedezések és hadjáratok eredményeképp terjedtek el Perzsiában, aztán kontinensünk déli területein. A portugál, spanyol, holland és arab hajósok kedvelték a növényt és termését. Korán felfedezték, hogy a hosszú hajóutak halálos mellékhatása, a C-vitamin hiánya okozta skorbut egyik ellenszere a narancs. Feltétlenül jobb ízű is volt, mint a fenyőtűből főzött tea, amire néha rákényszerültek, hogy elkerüljék a hiánybetegség okozta biztos halált.
Dél-Amerikában és a trópusi országokban gyakran találkozni zöld héjú naranccsal, bátran nyúljunk hozzájuk, nem fogjuk megbánni.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.