A cukrász csokoládéval kötött szoros barátsága jól ismert a szakmában. Esélyes továbbjutó a 2022 őszére halasztott The World Chocolate Masters bajnokságon, melynek közép-európai fordulójára jövő év februárjában kerül sor. A hagyományosan Párizsban megrendezett versenyt a szakmai körökben legelismertebb lyoni Coupe du Monde de la Pâtisserie (Pastry World Cup) cukrász-világbajnoksággal megegyező nívón emlegetik – írtuk tavaly novemberben Menyhárt Attila cukrászséfről.
„A közel 2 éve a Covid-19 miatt húzódó selejtező 2022. február 9-én Németországban valósággá válik. A 8,5 órás verseny alatt öt feladatot kell teljesítenem, melyek mindegyike összefügg a verseny idei alapfilozófiájával, mely nem más, mint a holnap" - fogalmazott Menyhárt Attila a felkészülés hajrájában.

Menyhárt Attila / Fotó: Fekete Antonio/Designfood, megjelent a So Good Magazin 2020 szeptemberi számában
„A feladatok mindegyike szorosan kapcsolódik a csokoládéhoz – a munkásságom során is kiemelten fontos alapanyaghoz – mely egyben össze is függ az általam választott tematikával, ami nem más, mint a kakaóbab."
A versenyidő alatt a következő kreációkat kellett prezentálnia helyi alapanyagok felhasználása mellett, az alábbi sorrendben:
#TASTE – friss napi desszert (fagyasztás nélküli technikával)

#TASTE – Tihanyi levendula, sárgabarack, piemonti mogyoró, tejcsokoládé, cremeux / Fotó: Fekete Antonio/Designfood
#DESIGN – csokoládéartisztika, szobor 5 kilogrammot nem meghaladó össztömegben
#SNACK – street food desszert, amelynek 100%-ban növényi (vegán) összetevőkből kell készülnie

#SNACK – Málna, sült kápiapaprika, vegán étcsokoládé cremeux, sablé tészta / Fotó: Fekete Antonio/Designfood
#BONBON – csokoládébonbon maximum 12 gramm tömeggel, legalább kétféle textúrával, E-számok nélkül
A feladatsor komplexitása miatt a cukrásznak szüksége volt egy támogatói csapatra, melynek résztvevői a legváltozatosabb szakmai területekről érkeztek, hogy megfelelő támaszt nyújtsanak számára – emberi és szakmai téren egyaránt.
Menyhárt Attila munkáját támogatták a felkészülésben:
Barna Dávid Erhan, Berkes Bálint, Czeglédi Zsombor, Szűcs Levente – imázsfilm
Burányi Zsófia – PR szaktanácsadó
Dani Márk – csokoládé szakember, tanácsadó, CALICO chocolate alapítója
Demcsák Vanda Dóra – szobrászművész, A.V.A.N.D.A
Domonkos Dávid – csokoládé artisztikai szakember, cukrász
Eszes Mihály – 3D tervezés és nyomtatás, 3DEE
Fekete Antonio – food design és fotó, Designfood alapítója
Füredi Krisztián – cukrászmester, Hisztéria Cukrászda
Gali Kata – grafikus
Horváth Alexandra – cukrász, asszisztens, Egy csipet torta
Sipos Balázs és Hanzély Zsolt– csomagolás design és kivitelezés, Sipospack Kft.
Szász Kinga – cukrász, asszisztens, Chouchou
Veszely Attila – csokoládé szakoktató, mestercukrász
Zsabokorszky Lili és Püspöki Apor – formatervezés, kivitelezés, APLI Design Kft. alapítói
Tovább olvasok:
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.