A pontosan eltalált fényeket és enteriőrt bámuljuk, a za’atar illatban úszó vendégsereget szemléljük és arra jutunk, hogy Budapest érik. Hála többek között a Mazel Tov-nak.
Az Akácfa utcában sétálva arról beszélgetünk, hogy a romkocsmák korának vége. Kezd leáldozni a balkáni romantikának, a kivájt Trabantbelsőben való sörözésnek, a szezontól független lampionoknak, a csak félvakra befelesezve elfogyasztható gyros-oknak. Budapest úgy tűnik továbblépett és nem nyit újabb romkocsmákat; a műfajt még egy ideig bizonyára életben tartja egy-egy wales-i legénybúcsú, ahogy a 90-es évekből idekozmált sztriptíz bárokat is. Budapest pár éve street food lázban ég, nagyra értékeli az egyszerű és friss utcai alapételeket, és közben az éjjeliszekrény mögé hajította a Macsakajaj CD-t; helyette kialakított egy a körút és a Duna által lehatárolt belváros (kis túlzással) egészét magában foglaló szórakozó negyedet, ahol soha nem tapasztalt sűrűségben lehet minőségi italokat, ételeket és zenét fogyasztani.
shawarma - fotó: facebook.com/mazeltovbp
A közösségi tér kifejezésről mindig egy nyersbeton falú rendezvényteremben megtartott építészfórum jut eszünkbe, ettől függetlenül magunk sem tudnánk jobban leírni a Mazel Tov hosszú főhajóját, amin végigsétálva bólintunk a nagy számban előforduló ismerősöknek, ahol a sarokban éppen felcsap a grillhús fehér füstje, miközben a terem másik végében épp unplugged fellépéshez készülődnek az aznap esti zenészek. Jólesik leülni az átgondoltan minimál villanykörte-égbolt alá, picit játszani a murvával a lábunk alatt. Az étlapok érkeznek és bár az aktuális ajánlatok – főleg halak – kacérkodnak egy pillanatig, mivel először vagyunk itt csak klasszikusokkal vagyunk hajlandóak foglalkozni, így shawarmát, shakshukát és egy falatnyi Jeruzsálem-mixet kérünk az asztalra. A zsidó – jelen esetben nem kóser – konyhát, főleg street food köntösben, nem mondhatjuk túlkomplikáltnak: friss zöldségek és grillezett húsok, kebabok, súlyos egytálételek, levantei fűszerek és askenázi behatások egyaránt formálják.
za'atar és tahini - fotó: facebook.com/mazeltovbp
Előétel helyett csak olajbogyót kérünk, elég az, ahogy zöld köntösük beleroppan a fehérborba a szánkban. A főételek némileg lassan érnek el az asztalunkig, a tágas, izgalmas beltér addig is megtesz minden tőle telhetőt. A Jeruzsálem-mix jó napokon csirkebelsőségeket – szívet, májat, zúzát –, esetleg báránydarabokat, sok hagymát, fokhagymát, köményt, kurkumát tartalmaz, de hát, ahány dire annyi mix, a Mazel Tov verziója nem játszik a pulzusunkkal, de hosszú esték előtt leginkább ebből az ételből merítenénk erőt. A shawarma-t nem különösebben éri meg földrajzilag definiálni, az alapvetően arab felmenőkkel rendelkező függőleges nyárson sült fűszeres húst az egész mediterrán, észak-afrikai és közel-keleti régió változatos neveken fogyasztja. Az itteni izraeli verzióban a csirke sajnos picit túlkészült, bár az étel kiegészítőivel – a céklával, joghurtos vagy pikáns paradicsomos-padlizsános szószokkal – ezt lehet orvosolni, de fűszeres húsdaraboknak egyedül is helyt kell állniuk. A shakshuka ugyanakkor szíven talál minket, mint Itzhak Perlman hegedűszólója: trehány módon izraeli lecsónak is aposztrofálható étel krémes állagú, a lágy tojás, a merguez kolbász, a koriander, római kömény és cayenne bors úgy zenélnek együtt mint egy klezmer band a lagziban.
Hátradőlünk és a biztonságosan kiszámítható borkínálattal enyhítjük a tomboló zsírokat. Mint később észrevesszük, hajnal kettőig. A pontosan eltalált fényeket és enteriőrt bámuljuk, a za’atar illatban úszó vendégsereget szemléljük és arra jutunk, hogy Budapest érik; az Akácfa utcán sem sietünk már végig szemlesütve, vagy ásítunk bele a sokadik „nahát, az egy régi bicikli a falon?”-típusú helybe. A belváros nemzetközibb, mint bármi más Magyarországon és az egyre kevésbé látványos születési és neveltetési rendellenességektől függetlenül lehet rajongani érte. Mazel tov, Budapest!