A hivatalos csúcstartó: a madridi Restaurante Botín
A Guinness szerint az 1725-ben nyílt Botín a világ legrégebb óta – bizonyíthatóan – folyamatosan működő étterme. Éppen a folyamatosságot a legnehezebb alátámasztani, megeshet akár az is, hogy évszázadokon át semmilyen írásos bizonyíték nem áll rendelkezésre.
A folyamatos működés azonban még a Botín esetében sem teljesen egyértelmű. A People Magazin 1987-es cikke szerint az étterem a spanyol polgárháború ideje alatt a harmincas évek derekán kénytelen volt három évre bezárni. Az étterem saját weboldalán viszont úgy fogalmaz, hogy a polgárháború évei alatt valóban nem „civil” étteremként működtek, hanem katonákat láttak vendégül.
Mivel a család ez idő alatt sem hagyta el az épületet, igaz lehet, hogy az étterem konyhájában lobogó tűz az elmúlt háromszáz évben egyszer sem aludt ki. A vállalkozás a 20. század eleje óta a González család kezében van. Az egyik tulajdonos szerint
a Botín nem egy kifinomult étterem, és nem is próbál annak látszani.
Kihasználva az évszázadok óta égő tűz nyújtotta előnyöket, elsősorban a sültekre specializálódtak, mint amilyen a tradicionális spanyol malac- és báránysült is.
A manapság a turisták és helyiek által egyaránt előszeretettel látogatott helyen a legenda szerint Francisco Goya spanyol romantikus festő fiatal korában mosogatóként dolgozott. Ernest Hemingway amerikai író pedig félig-meddig önéletrajzi ihletettségű művében, a Fiesta (A nap is felkel) című regényében állított emléket az étteremnek: „A Botínban vacsoráztunk, ami a világ egyik legjobb étterme. (…) Sült malacot ettünk, ami mellé én három üveg Rioját ittam meg.” (A szerzőnk szabad fordításában – a szerk.)
A (valódi?) európai csúcstartó: a salzburgi St. Peter Stiftskeller
A St. Peter Stiftskulinarium (korábbi, ismertebb nevén St. Peter Stiftskeller) 2003-ban ünnepelte fennállásának 1200. évfordulóját. Bár a bencés szerzetesek vendéglátóhelyéről már egy 803-ból származó forrás is említést tesz, a Guinness számára ez nem bizonyítja, hogy az azóta eltelt időben az étterem folyamatosan működött volna. Több mint ezer év távlatából, valljuk be, ez nem is könnyű feladat.
Az étteremnek különös módon a salzburgi Szent Péter főapátság ad otthont, és a város leghíresebb szülöttére emlékezve hetente több alkalommal rendeznek Mozart-koncerteket a vendéglátóhelyen. Az étlapon a tradicionális osztrák konyha fogásai, helyi és szezonális alapanyagok dominálnak, mint például a "téli spárgaként" is ismert feketegyökér, valamint különféle burgonyaételek és vadhúsok, köztük vadnyúl is.
Az ezeréves ír: Sean's Bar
Nagy-Britanniában és Írországban kiemelkedően magas a több évszázados múltra visszatekintő vállalkozások aránya. Legyen szó ír whiskey-készítőről, mint amilyen például a Bushmills – akik már 410 éve főznek whiskey-t, és 234 éve működnek vállalkozásként –, több mint fél évezrede családi vállalkozásként működő brit hentesről – a RJ Balson & Son nevű cég 1515 óta árusít húsokat – vagy olyan pubokról, ahol már több mint ezer éve itatják sörrel az arra szomjazókat.
Ilyen hely például Sean’s Bar, amit a Dublintől másfél órányira fekvő Athlone-ban találunk. Saját honlapjukon szerényen csak Írország legrégibb pubjának vallják magukat, pedig nagyon úgy tűnik, hogy világszinten is kimagaslóan hosszú ideje vannak a szakmában. A hetvenes években egy renoválás során derült fény arra, hogy
az épületben már ezer éve, vagyis a 900-as években is vendéglátóhely működött.
A helyiek körében is közkedvelt pubban élőzenével, kandallótűzzel és az elmaradhatatlan Guinness-sörrel várják az idelátogatókat.
Bratwurst és Sauerkraut Stockholmban
A 15. században német ferences szerzetesek északnak vették az irányt, és 1421-ben megalapították éttermüket "A ferencesekhez" néven. A Zum Franziskaner Stockholm óvárosában található, de nem az eredeti épületében üzemel. Az étlapjuk pedig nem okoz nagy meglepetést: találunk itt heringet minden mennyiségben, illetve a német konyha klasszikusai, a sült kolbász (Bratwurst) és a párolt savanyú káposzta (Sauerkraut) sem hiányozhatnak.
Michelin-csillagos matuzsálem Párizsban
A La Tour d’Argent (ami magyarul annyit tesz: ezüst torony) állítólag már 1582 óta működik, de erről nem maradt fenn semmilyen írásos bizonyíték. A Szajnára és a Notre Dame-ra néző étterem a kilencvenes években még három Michelin-csillaggal büszkélkedhetett, ebből ugyan kettőt időközben elveszített, de ez sem tudott igazán csorbát ejteni a hírnevén.
„Legekből” és legendákból akad itt bőven
Úgy tartják, hogy egyik legfontosabb evőeszközünk, a villa az étterem falai között debütált. Az étterem specialitása a préselt kacsasült, amelynek az elkészítéséhez speciális kacsaprést használnak (alább a videóban ez látható). Az eljárás egykor Európa-szerte elterjedt volt, manapság azonban igazi ritkaságszámba megy. A ki nem véreztetett, fiatal kacsát először magas hőfokon egészben megsütik. A melle húsát és a lábát levágják, a máját eltávolítják, a kacsa többi részét pedig a kacsaprésbe helyezik. A kipréselt vért konyakkal és madeirával keverik, majd a kacsasült mellé szószként tálalják. A vendégek a kacsasült mellé kis kártyán megkapják az elfogyasztott kacsa sorszámát is.
A számozásnál 2003-ban lépték át az egymilliót.
Az ételek mellé a vendégek Párizs legimpozánsabb, több mint 400 (!) oldalt számláló borlapjáról választhatnak.