Mégis, analfabéta ételfutárok, más néven dabbawalák működtetnek itt egy olyan bonyolult rendszert, amely megszégyeníti a legmagasabban szervezett japán vállalatokat is.
-
- Mumbai három arca: a metropolisz látképe az öbölből
-
- A város két Magyarországnyi embernek ad otthont
-
- Ő nem dabbawala, csupán egy mumbai életkép
Minden áldott nap 5000 riksás kel útra, hogy 200 ezer ételhordót különböző címekről összeszedjen, és a város változatos, sokszor nagyon távoli pontjaira eljuttassa azokat. Nem nagy ügy – mondhatnánk. Ám ezek az emberek írni-olvasi nem tudnak, és nemhogy GPS-ük nincs, a térképet sem ismerik. Hibázni azonban még így sem képesek.
Reggel a tisztességes mumbai polgár elmegy dolgozni, ezzel egyidejűleg a családja étkeztetéséért felelős nőnemű tagja nekilát a főzésnek, mert a dolgozó nép friss, házi ebédet érdemel, nem akármilyen tömegkaját. Mikor elkészült, jön a biciklis dabbawala, aki összeszedi az ételest, és a vasútállomásra kerekezik. Itt szorgos kezek felpakolják a hatalmas város különböző irányba induló vonatjaira, majd a különböző állomásokon újabb dabbawalák várják, hogy rendszerezzék és elszállítsák az irodákba-üzletekbe.
Kevesebb, mint egy téves kézbesítés jut hatmillió esetre.
Hogyan lehetséges ez?
A mumbai ételfutárok rendszeréről már könyvet írt a Harvard Business School professzora.
A vállalatirányításban ismert Hat szigma kifejezést maxolják ki a turbános-bajszos futárok,
akik az ételhordóra festett színkódok és szimbólumok alapján azonosítják, hová kell eljuttatniuk a hatékony munkavégzéshez szükséges kalóriákat. A Hat szigma egy olyan vállalatirányítási rendszer és filozófia, ami csak a legprofibb cégeket jellemzi, ahonnan már nincs tovább a tökélyre fejlesztett működésben.
Ezerízű szerelem (The Lunchbox) címmel forgatott Irfan Khan romantikus és roppant szórakoztató filmet két magányos ember barátságáról, akiket egy véletlenül elcserélt mumbai ételhordó hozott össze. A film kasszasiker lett, számos külföldi filmfesztivál kedvence. Sokan szerették volna a legjobb külföldi film Oscar-várományosai közt tudni, de az Indiai Filmakadémia azzal utasította el a jelölését, hogy
egy elképzelhetetlen, és a szokásoktól eltérő, vagyis nem életszerű fordulatra épül a történet: egy kézbesítési hibára.
Képzeljük el, hogy Mumbaiban minden nap 200 000 ember várja a munkahelyén az asszony főztjét. A dabbawalák havi 30 000 forintnak megfelelő rúpiáért végzik felelősségteljes és fontos munkájukat.
Az írástudatlan, ám lelkiismeretes ételfutároknak van más okuk is a fizetésen kívül ragaszkodni a tevékenységükhöz. Szerintük aki étellel látja el a másik embert, az olyan, mint az imádság: isteneknek tetsző dolog.