Hirdetés

Hatodik alkalommal rendezték meg a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium által életre hívott nemzetközi szakácsversenyt, a Washoku World Challenge-t, amelyen magyar sikernek örülhettünk. A versenyről az európai elődöntőt megnyerő Kurkó Zsolt, az óbudai Sushi Sei étterem sous-chefje mesélt nekünk.

Hirdetés

A Washoku World Challenge lényege, hogy olyan séfek nevezhetnek a versenyre, akik bár nem japán származásúak, mégis a szigetország gasztronómiájának elkötelezettjei. A verseny egyes fordulóit idén New Yorkban, Los Angelesben, Bangkokban, Oszakában és Párizsban rendezték. Utóbbi helyszínen, a Le Cordon Bleu Paris-ban a tíz európai versenyző között egy magyar induló is volt: Kurkó Zsolt, a budapesti Sushi Sei étterem sous-chefje, aki a tavalyi harmadik helyezése után idén megnyerte az elődöntőt. Így a magyar séf 2019 elején Tokióban négy másik döntőssel küzdhet majd a végső győzelemért.

Kurkó Zsolt

Erdélytől Tokióig

Kurkó Zsolt nagy utat tett meg idáig: „Erdélyből érkeztem anno Budapestre. Először egy arab étteremben dolgoztam, majd 2002-ben csatlakoztam a Sushi Sei csapatához. Itt ismertem meg a japán gasztronómia szépségét, miközben rengeteget tanultam Seiichi Kusumototól, aki mellett immáron 16. éve gyarapítom a szakmai tudásomat. Megszerettem a japán konyhát: izgalmas kihívás számomra, hogy az ízek harmóniába kerüljenek, és mégis minden egyes étel saját ízvilággal rendelkezzen” – mondja a sous-chef.

Kurkó Zsolt egyébként sushit nem készít, az óbudai étterem melegkonyhai részlegének vezetéséért felel. „Persze ha szükséges, besegítek a sushiszakácsainknak az előkészületekben” – meséli.

Soba leves @Sushi Sei Facebook

Szigorú bírák, feszült versenyzők

A párizsi elődöntőn Testuo Takenaka és Daisuke Hayashi japán séfek, valamint a Japán Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztérium képviselője bírálták az ételeket, a szakácsokon óriási volt a nyomás.

„ A verseny egész ideje alatt érezhető volt a bírák szúrós és kritikus tekintete, ami rányomta a bélyegét a versenytársaim lelki állapotára is, szinte pattanásig feszült légkör uralkodott végig. Én viszont szerencsésnek mondhatom magam, hogy ez a nyomás sem tudott kizökkenteni, és végig az előttem álló feladatra tudtam koncentrálni. Ebben az is segített, hogy az idei versenyen már rutinosabban indultam, hiszen a tavalyi selejtező során sok tapasztalatot szereztem” – mondja Kurkó Zsolt.

Az egyik versenyétel

Úgy tökéletes, ahogy van

A versenyfeladat egy Nimonovan leves elkészítése volt, mely a tradicionális, többfogásos japán étkezés, a kaiszeki legfontosabb fogása. Öt összetevő, és kilencven perc állt a versenyzők rendelkezésére. Az elkészítés közben a bírák folyamatosan figyelték a versenyzőket, és kóstolgatták a készülő ételeket. Nem csak a kész ételt, de a főzés folyamatát is pontozták…

Középen Kurkó Zsolt

Végül a bírák minden versenyző művét értékelték, kiemelve azok hibáit. Már akiknek voltak:

„minden versenyző fogásához volt valami hozzáfűznivalójuk, de amikor az én ételemet kóstolták, csak annyit mondtak, hogy ez így tökéletes, ahogy van!”

meséli Kurkó Zsolt. Ennek ellenére meglepte, hogy ő nyert: „Először fel sem fogtam, hogy az én nevemet mondják, nem akartam elhinni, hogy én lettem a győztes. Nagyon nagy elismerés ez számomra, és visszaigazolása annak, hogy a kitartó és elhivatott munkának mindig megvan az eredménye” – teszi hozzá.

A döntő témája még titok

A tokiói megmérettetésre a Sushi Sei konyháját vezető Seiichi Kusumotóval és az étterem csapatával együtt készül. „A verseny témakörét decemberben hozzák nyilvánosságra, ami azt jelenti, hogy mindössze két hetünk lesz a menüsorok kidolgozására. Január elején pedig hatalmas izgalommal és lelkesedéssel vágunk neki az útnak” – mondja Kurkó Zsolt. Hajrá!

Egy nem sushi fogás a Sushi Sei-ben

 

FACEBOOK TWITTER GOOGLE PLUS