A Leo Rooftop Bár csakra kollekciója nem csak a spirituális energiákat mozgatja meg. Eltelt több mint egy év az előző koktéllap bemutatása óta, így idén márciusban eljött az ideje az újabb váltásnak az egyik legszebb panorámájú rooftop bárban, a Lánchíd budai oldalán fekvő Leoban. A híd is elkészült, így tökéletes az időzítés, hogy egy koktéllal a kezünkben tapasztaljuk meg, melyik hat a legjobban az érzékeinkre.
A hét csakraponthoz kapcsolódó hét ital megalkotását ismét Dreghiciu Gábor bármenedzser és csapata féléves munkája előzte meg, és ha nem is tudták bejárni mind a 7 szakrális helyet, amely az ihletet adta, annak alaposan utánajártak, hogy a csakrákhoz és a területekhez milyen italokat, fűszereket és egyéb ízeket rendeljenek hozzá. Minden koktélt olyan gyógynövényekkel ízesítettek, amelyek elősegítik az adott csakrák pozitív működését.
“Minden italba olyan összetevőket tettünk amire azt gondolom, hogy támogatni tudjuk a szervezetünket, odafigyelni rá, amellett, hogy ebben az esetben az élvezeti érték növelése a fő cél.” - magyarázza a bármenedzser.
Csakrák a földön és az emberi testben
Az emberi testben hét csakrapont található, és ezek a csakrapontok a föld több pontján is megjelennek. A gyökércsakra, a szexcsakra, a napfonatcsakra, a szívcsakra, a torokcsakra, a homlokcsakra és a koronacsakra a bolygó energetikai vonalainak, a ley-vonalak, metszéspontjáinál jelennek meg, ahol - nem véletlenül - egy-egy évezredek óta szakrális helyként számontartott pont található.
“Minden italba belekevertünk egy összetevőt, alkotóelemet, ami az adott csakrát erősíti, segíti. Nem csak az alapanyagokban, hanem olykor-olykor a poharakban is kapcsolódunk az adott csakrához vagy helyszínhez. “ - magyarázza Dreghiciu Gábor akinek a spiritualitáson túl az volt a célja, hogy az italok mindenki számára élvezhetőek legyenek. A koktélkultúra óriási változásokon ment keresztül az utóbbi években, és nem csak a letisztultságon érződik és látszik, hanem azon is, hogy a bárok saját főzeteket, fűszerkeverékeket készítenek, amelyekből aztán ezernyi variációjú koktél születhet.
Jeruzsálemtől Dobogókőig
A hét ital hét szakrális helyet idéz meg: Jeruzsálemet, a Titikaka-tavat, az Ulurut, a Gízai piramisokat, Stonehenge-t, a Mount Kailash-t és végül de nem utolsósorban a Pilis talán legtitokzatosabb hegyét, Dobogókőt. A kóstoláskor érdemes az érzékeinkre és nem feltétlenül az összetevőkre koncentrálni, mert a koktélokban lévő spiritek sokszor teljesen más ízérzéseket hoznak elő, mint amit várnánk.
A Jeruzsálem - gyökércsakra - koktélban a tequilaé és a mezcalé a főszerep, amelyet földes ízjegyek: cékla és citrusok egészítenek ki.
A Dél-Amerikában található, Titikaka-tóról elnevezett koktél, a szexcsakra italának, alapja a rum, amelybe kókuszt és kamillát kevertek, valamint egy leheletnyi mirhától lesz különleges és egyben vágykeltő az ital.
Az ausztrál Uluru - napfonatcsakra - készítéséhez a saját Sauska pezsgőjüket, az Elegantly Wasted-et, használták a bártenderek. Az Uluru - vagy más néven Ayers Rock - szintén zarándokhely, a vörösben játszó szikla egyik oldala a női, a másik pedig a férfi energiát képviseli. Ez talán a leginkább letisztult koktél mind színvilágban mind megjelenésben, a színe pedig a vörös sziklát idézi.
A gízai piramisok - torokcsakra - ihlette italba gin valamint komló, és az egyiptomi kultúrában ismert és használt, kék lótusz is helyet kapott egy ehető papirusszal a tetején.
A Stonehenge - harmadikszem-csakra - egy whiskey alapú milk punch, ami közel 20 összetevőből, laktózmentes tejjel tisztított ital egy lehellet vékony magnólialevéllel díszítve.
A koronacsakra italaként a signature menüt záró koktél, a Mount Kailash vodkával és juzuval készült Moscow mule twist, a tetején fejedelmi lilarépa-habbal.
A Dobogókőről elnevezett ital, ahol a legenda szerint a Pilis szívcsakrája található, Unicum Riserva-val készült. Gábor fejében régóta benne van egy terv, hogy ezzel az ízig vérig magyar itallal készülhessen egy signature koktél, viszont a dolog nem ilyen egyszerű. Az Unicum Riserva ugyanis annyira domináns ízvilágú, hogy nehéz vele dolgozni. Most úgy néz ki sikerült, hiszen ez az ital egészen édes barackos hatást kelt. Nem állítjuk, hogyha megisszuk, akkor hallani fogjuk a föld szívének dobbanását, de azt igen, hogy az Unicumért nem rajongóknak is érdemes tenni vele egy próbát. A pohara pedig egészen különleges, a Mátrában egy üveghutában fújták. Visszatérve a túldíszítettség-letisztultság kérdéséhez, ezt az italt egy masszív pezsgőhab díszíti, először ezen kell átverekedünk magunkat, hogy utána érezhessük az ital ízét.
Sokan a koktélozásokat a napsütéssel, nyári estékkel kötik össze, de mi biztosak vagyunk benne, hogy Leo Csakra koktéljait egy hidegebb őszi vagy akár téli napon is érdemes felfedezni. A lehetőség adott, hiszen egészen 2024 márciusáig itallapon lesz ez a signature kollekció.
Tovább olvasok:
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.