Az időjárásnak (is) erősen kitett street foodosok közül sokan bezárják a bazárt a Balaton körül augusztus 20-át követően. Idén az idő is épp ekkor hűlt le a kánikulai hetekből, aminek nyomán látványosan megcsappan az élet a balatoni településeken. Az elő- és utószezon az "igazi" Balaton-szerelmesek számára igazán kedves időszak, de a vendéglátósok egy jelentős része őket már nem tudja kiszolgálni, elegendő forgalom híján.
A Digósok úgy döntöttek, hogy ha nem köszönt be nagyon cudar időjárás, és lesz is kinek sütni a pizzákat, ők maradnak egészen szeptember végéig.
A Gerendai Károly-féle szigligeti ételudvarban számos vendégvélemény szerint ők nyújtották a legjobb és legmegbízhatóbb élményt. Szigligeten kívül a tó Budapeshez egyik legközelebbi településén, Balatonakarattyán is beizzították egyik mobilkemencéjüket, és Apacuka Kert & Digó Pizza Pop-Up néven is elérhetőek. Lent, a parton a Lidó Strand bejáratával szemben alakítottak ki közös kerthelyiséget a Nagymező utcai Apacuka Étteremmel együttműködésben.
"Idén mintha nem is lett volna szezon a június a hűvös miatt. Júliusban indult be az élet, ekkor nyitottunk mi is mindkét helyen. A Balatontól szokatlan módon inkább a hétvégi forgalom volt erős, ezt az idei jelenséget többen többféleképpen magyarázzák. Az egyszer biztos, hogy hétvégente, péntektől fogva jóval telítettebbek voltak a strandok és éttermek, mint hét közben, még a főszezon heteiben is." – mesélte a Digó-alapító Papp Zoltán.
Budapesten ugyanakkor folyamatosan változnak a színhelyek. Az egyértelműség kedvéért most nem vesszük sorra, hogy hol nem elérhetők immár a Digó-pizzák. A pesti bázis a Kazinczy utcai étterem, ahol nyáron egyelőre csak este tartanak nyitva, de ősszel visszatérnek a normál működéshez. Az új budai helyszín pedig a szabadtéri, szezonálisan elérhető a városmajori Majomhoz – Buda Titkos Kertje, ahol a Blitz Pizzát váltja Digó kemencéje.
A Digósok tehát továbbra is rugalmasak és alkalmazkodóak: ahol értékeli a közönség a tökélyre vitt nápolyit, oda jönnek, és sütnek.
Tovább olvasok:

A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.