Az épület egykor a tőzsdének, majd pedig egy ételudvarnak adott otthont, az éttermet tervező svéd Claesson Koivisto Rune stúdió pedig fő céljául tűzte ki, hogy minél többet megőrizzen annak történelmi múltjából: így történt, hogy helyreállították a falakat díszítő lenyűgöző freskókat. Ez meglehetősen nagy munkát jelentett, ugyanis a tér borzalmasan lepusztult volt, ami szükségessé tetté a falakon és a plafonon található hatalmas festmények szakszerű restaurálását.
Az épület múltja egészen 1862-re nyúlik vissza, a freskók pedig 1923-ban készültek el Axel Revold norvég művész munkájának köszönhetően. A festmények a korabeli Norvégia vállalkozásait, illetve az emberek mindennapi életét mutatják be, így időutazásnak sem utolsó alattuk ücsörögve elfogyasztani egy pohárt bort, egy csésze teát vagy éppen egy kellemes ebédet. A tervezés során nagyon nagy hangsúlyt fektettek a világításra, hiszen nagyon fontos volt, hogy a freskókat megfelelő fényben csodálhassák meg a vendégek, bármilyen napszakról is legyen szó.
Az enteriőr másik nagyon hangsúlyos eleme a tükrökkel körülölelt bárpult, amely még monumentálisabbá és izgalmasabbá teszi a teret, emellett pedig a vendégeket segíti abban, hogy még inkább rálássanak a helyiség különböző, tőlük esetleg távolabb eső pontjaira is. A pult megépítése jelentette a legnagyobb változtatást a térben a korábbi állapotokhoz képest, ám ebben az esetben is - mint minden újítást illetően -, igyekeztek mindent úgy tervezni, hogy a folyamatok visszafordíthatóak legyenek a történelmi helyszínen. Megőrizték a helyiség meglévő jellegzetességeit is, beleértve az olajzöld oszlopokat, amelyek végighúzódnak a téren és elágaznak a vörös, zöld és arany festéssel díszített, íves boltozatú mennyezetbe. Minden felhasznált kárpit, a bútorok és a kiegészítők a freskó színeivel harmonizáló árnyalatokban pompáznak, a padlót fedő szőnyegeket pedig egyedileg tervezték ide, a rajtuk található pöttyös mintázat a pénzérmékre, ezzel együtt pedig az épület múltjára utal.
Az étterem akusztikáját is szerették volna ideálisabbá tenni, hiszen nem feltétlenül kellemes egy csarnokban beszélgetni megannyi másik ember társaságában – így szemmagasságban egy hangelnyelő panelcsíkot helyeztek el. A közvetlenül a festmények alatt elhelyezkedő anyagot egy összefüggő, sötét színű függöny rejti el.
Fotók: Sigurd Fandango
Forrás: dezeen.com
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.