A brunch eredete
A brunch kifejezés a breakfast és a lunch (reggeli és ebéd) angol szavak összevonásából született. Az elnevezést Guy Beringer angol író használta először a 19. század végén, aki egy napilapban tört lándzsát a vasárnapi brunch meghonosítása mellett. Inspirációként nagy valószínűséggel egy kiadós másnaposság szolgálhatott. Beringer a szombati dínom-dánomot követő vasárnapi gyógyírként is szolgáló falatozás alkalmával nem az angol konyha vaskos klasszikusaival akarta megtölteni a gyomrát. Inkább kifinomultabb módszerekkel szerette volna másnaposságát kúrálni: kávéval, teával, lekvárral, péksüteményekkel indítani, majd fokozatosan jutni el a laktatóbb, nehezebb ételekig.
Az angol író több mint száz éves leírása a mai napig megállja a helyét: „A brunch egy vidám társasági összejövetel, mely jóízű, kötetlen beszélgetéseken alapszik, és segít elterelni a figyelmünket a hét ügyes-bajos dolgairól.” Nincsenek megkötések, szigorú szabályok, a lényeg, hogy brunch közben el tudjuk engedni magunkat, miközben igyekszünk nem tudomást venni a küszöbön álló, fenyegetően közeledő hétfőről.
Mi nem hiányozhat egy mai brunch-ról?
A friss péksüteményeken, palacsintán, sajtokon, felvágottakon kívül a brunch-okon egyértelműen a tojásételek játsszák a főszerepet. Az egyik ikonikus brunch-fogás a Benedict-tojás hollandi mártással.
Nem fogjuk elhinni: az ételt szintén a másnaposság ihlette
Az étel története állítólag a New York-i Waldorf Astoria Szállóban kezdődött 1894-ben. Lemuel Benedict nyugalmazott brókert kínzó másnaposság gyötörte, és gyógyírként a következő összetevőkből rendelt ételt magának: vajas pirítós, buggyantott tojás, sült szalonna, valamint hollandi mártás.
A brunch alkalmával gyakran érvényesül a kutyaharapást szőrével elve. Nem véletlen, hogy a friss gyümölcs- és zöldséglevekkel készülő alkoholos italok olyan népszerűek a brunch-okon. A Mimosa frissen facsart narancslé és pezsgő keveréke, a Bloody Mary pedig egy paradicsomalapú vodkakoktél, ami zellerszárral, sóval, borssal és Worchestershire-szósszal fűszerezve akár levesnek is beillene.
Miért nem rajonganak a brunchért az éttermi dolgozók?
A bruncholási lehetőségek többnyire hétvégére, valamint az ünnepnapokra korlátozódnak. Nagy valószínűséggel az előző este forgalmas műszak volt az étteremben, ami után a legtöbb séf nem arról álmodozik, hogy rántottakészítéssel töltse a délelőttöt. Az éttermek éppen ezért gyakran nem is a legjobb munkaerőt fogják be ezekre a műszakokra. Bár a lehetőségek tárháza végtelennek tűnik, a séfek szerint egyáltalán nem könnyű a reggeli és ebéd határmezsgyéjén egyensúlyozni órákon át – a legtöbb brunch kínálata valószínűleg ezért hasonlít kísértetiesen egymásra.
A pincéreket nem csak a jellemzően gyenge borravaló miatt rázza ki a hideg a brunch gondolatától. A brunch a vendégekben gyakran a gyermekkort idézi meg: az asztal terítve finomságokkal, csupán a szájukat kell kitátani. Sajnos az étterem számára ez sokszor valóban olyan, mintha válogatós gyerekeket kellene etetniük. A brunch alkalmával mindenkinek van valami külön kívánsága. Egy pincér erről így nyilatkozott:
„Egy vendég egyszer azt kérte, hogy kenjük meg neki a vajas kenyeret. Erre már mi is nemet mondtunk. Valahol nekünk is meg kellett húzni a határt.”
