Az iható művészet galériája – ilyen a barcelonai Sips

SZERZŐ: Knap Gábor
2023. augusztus 18.
Barcelona csupán két éve nyitott bárja, a Sips pillanatok alatt lett a nemzetközi szaksajtó egyik kedvence. Ebben pedig voltaképpen nincs is semmi különleges, mert az olasz és spanyol alapító párostól nagyjából ezt várta mindenki.
Hirdetés

Ha exkluzív italokról és a hozzájuk kapcsolódó kivételes szolgáltatásról van szó, Barcelona megkerülhetetlenségét nagyszerűen jelzi, hogy a világ legjobb bárjainak listáján az első hétben három, a katalán fővárosban működő vendéglátóhely is szerepel. A Sips a hetedik, és voltaképpen már akkor bérelt helye volt a legjobbak között, amikor még meg sem nyitott. Köszönhető ez a koktélvilág két ászának, az olasz Simone Caporale-nak és a spanyol Marc Alvarez-nek.

A Sips 2021-ben nyitott, egyből azzal a koncepcióval, hogy a bartenderek álljanak a középpontban. A berendezést is ennek az elképzelésnek rendelték alá, a berendezők sötét tónusokkal dolgoztak, amelyek között a sárgaréz és a bársony használata biztosít némi színt. A látványosságok azonban főképp a bárpultnál történnek, ahova mindenhonnan rálátni, és mondani sem kell, hogy nincsenek körülötte bárszékek – a vendégek így biztosan nem vonják el a bárban dolgozók figyelmét, illetve a látogatók így teljesen elmerülhetnek abban, ahogy a koktélok készülnek: buborékok, füst, váratlan színek és formák bukkannak fel Caporale és Alvarez kezei alatt.

Fotó: Sips Barcelona

A Sips varázslói

A bár valamennyi dolgozójának hitvallása, hogy a koktélok készítése során nem csak a legmagasabb, művészi színvonal az elvárt, hanem a mixológia legújabb trendjeinek és technológiáinak lekövetése, illetve diktálása.

A minden kortyában tökéletes koktélélményért felelős két alapító közül ez egyik, Simone Caporale korábban a The Langham Hotel Artesian bárjának vezetője volt. A The Langham Hotel Artesian négy egymást követő évben bizonyult a világ legjobbjának Capolare irányítása alatt.

Fotó: Sips Barcelona

Marc Alvarez eközben a barcelonai elBarri éttermek bárjait vezette. A két szakember Londonban találkozott, ott született meg az ötlet, hogy évtizedes tapasztalataik kihasználásával csúcskategóriás koktélbárt nyissanak, amely szellemiségében a spanyol tapas bár koncepcióra hasonlít. Vagyis afféle kóstolóadagokkal, elérhető áron dolgoznak, lehetővé téve a vendégek számára, hogy minél több italt kipróbáljanak. A Sips elsősorban a koktélokról szól, de fontosnak tartják kiemelni, hogy ugyanolyan fontosságot tulajdonítanak a többi italtípusnak, így a söröknek vagy a boroknak is. A másik, amit rendre kidomborítanak az, hogy a Sipsben nincs helye a feszengésnek, ez egy laza hely.

Elmosódnak a határok a képzőművészet és a gasztronómia között

Annyira laza, hogy asztalfoglalás sincs, így a sorbanállás garantált akkor is, amikor délután a bár még enyhe pasztell színekben fürdik, este pedig minden elsötétül és az egyszerre titokzatos és meghitt vendégtérbe még nehezebb bejutni a sok érdeklődő miatt.

Fotó: Sips Barcelona

A bár csapata szoros kapcsolatot ápol barcelonai művészekkel, az ő alkotásaik többek között azok a különleges poharak, amelyeket az egyes italokhoz terveztek.

A menü mintegy 30 koktélt tartalmaz, amelyek között klasszikusokra is lelhetünk és természetesen egyedi italok is helyet kapnak. Mégis talán a legérdekesebb megkóstolni az olyan klasszikusok, Sipsben újraértelmezett változatait, mint a Caipirinha, vagy a Negronim, amelyben a hatalmas jéggömb nem olvad el és vizezi fel az italt, mert kakaóvajjal vonják be. A bár egyik sztárja – persze csak az alapítók után – pedig egyértelműen a Heliodora, amely egy speciális esztergagép, amellyel jeget, illetve egyéb, jéggé fagyasztott alapanyagokat formáznak. A Sips nem csupán egy bár, hanem egy interaktív kiállítás, amely az ehető és iható művészetbe enged életre szóló betekintést.

Tovább olvasok:

Pár éve még egy rozzant kisbusszal járta az országot a világ egyik legjobb koktélbárja

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram