Hirdetés
Hirdetés

„Az a baj, hogy szeretnek minket a vendégeink?"

SZERZŐ: DiningGuide
2021. március 24.
Ezt a kérdést egy vidéki étterem vezetője tette fel. Egy széles körben kedvelt vidéki étteremé. Ahogyan leírta a helyi gáncsoskodásokat, ellenségeskedéseket, eszünkbe jutott tucatnyi történet szerte az országból, amit mesélnek a mindennapjaikból a vendéglátósok. Az egymáshoz való hozzáállás márpedig nem vendéglátás-specifikus kérdés. Hanem elsősorban emberi.
Hirdetés

A világon most mindenhol különös hangsúlyt kapnak a helyi összefogások, a szociális hálók erősítése, egymás támogatása. Külföldi szakírók is ezt nevezik 2021 legfontosabb gasztrotrendjének.

A szavak szintjén nálunk is működik a szolidaritás – hangzatos megnyilatkozások erejéig mindenképp. Időről időre alakulnak együttműködések; és nincs ma már séf, aki el ne mondaná, mennyire fontos most a helyi vállalkozások támogatása. A sokat ismételt jelszavak jól ismertek.

A valóság mégis mást mutat. Nemhogy országos összefogás nem jött létre, lokális szinten is sokkal inkább a torzsalkodások, széthúzás, rosszindulat jellemzi a mindennapokat, mintsem az összefogás és szolidaritás.

Mi szokott történni a helyi szerveződések létrejöttekor? Jobb esetben csak rosszindulatú megjegyzések érkeznek más régióbeliktől, rosszabb esetben ellenszerveződések indulnak, melyeknek a vége mindig ugyanaz. Célvesztettség, szétforgácsolódás, elhaló kezdeményezések sora.

Ha egy éttermet kedvel a közönsége, és (békeidőkben) komoly vendégszámokat produkálnak, egyszercsak titokzatos feljelentés nyomán ellenőrzés indul ellenük. A rengeteg pletykáról nem is beszélve.

Ha sikeresek az ételeik és az étterem kommunikációja, azonnal felbukkannak az epigonok, akik saját ötlet híján egy az egyben másolják a fogásokat.

Ha egy fine dining étterem tulajdonosa beszél anyagi csődről, kilátástalanságról, reflexből kapja a kárörvendő megnyilvánulásokat azoktól, akik nem engedhetik meg maguknak a költséges éttermi élményeket. A legdöbbenetesebb, amikor éppen a szakmabeliektől, akik az arcukat, nevüket is adják a rosszmájú megjegyzésekhez.

Mindig szívesen adunk hírt róla, ha olyan független összefogások indulnak, legyen az a Baranyai Gasztronómiai Klaszter, vagy a keszthelyi Füstölgő Marha tulajdonosának abszolút alulról szerveződő kezdeményezése. Akkor is támogatjuk, ha végül nem bizonyulnak világmegváltónak. (Példaértékű önszerveződés a Balatonról: „Fogadj örökbe egy éttermet!”)

A Keszthelyhez közeli Gyenesdiáson működteti éttermét, a Faludi 2.0-t Németh Tamás séf, aki dühös-keserű sorokban mesélte el a napokban, hogy a hétvégén ellopták tőlük a kasszapénzt. Az egész heti bevételüket vitték el. 2021 márciusában, amikor immár egy éve van padlón a vendéglátás, mégis kit lopjunk meg? Egy éttermest. Pitiáner bűncselekmények persze mindig voltak és lesznek is, de hogyan reagált erre a Faludi egyik törzsvendége? Semmi mást nem látott meg a történtekben, minthogy annál a vendéglátónál, aki a saját bevételére nem képes vigyázni, mégis hogy érezze ő biztonságban magát? Nem is jön többé, közölte a felháborodott (ex)vendég. A reakciója annyira méltatlan, hogy nem is fűznénk hozzá többet.

Hirdetés

Számtalanszor elhangzik az önostorozás: „ilyenek vagyunk mi, magyarok”. Erre márpedig csak egyetlen megoldás létezik: végre ne legyünk ilyenek. Ha mindenki csak szép csendben önmagának megfogadná, hogy tudjon örülni a másik ember sikerének, örömének, előrehaladásának, egy szebb holnapra ébrednénk.

Bízunk benne, hogy a jelen állapotokat a kivéreztetett vendéglátás és a pattanásig feszült járványhelyzet indokolja, és ennél már csak pozitívabb képet festhetünk mi is, ahogyan lábalunk ki végre a krízisből.

A fullasztó gazdasági körülmények ismeretesek, de rajtunk áll, milyen irányban alakítjuk a jelenlegi helyzetet. Ahogyan mondják a magyarokról: ha mögötted megy be a forgóajtón, előtted fog kimenni… Erre az erőre, tehetségre, kitartásra van most szükség – törtetés helyett viszont emberségre mindemellett.

A szolidaritás és az összefogás kibontakozhat klaszterekben is (és bontakozzon is!), de ott kezdődik, hogy segítő kezet nyújtunk annak, akin látjuk, hogy fogytán az ereje. Csak így szökkenhet szárba remény arra, hogy meg tudjuk változtatni a keserű mindennapokat ilyenkor, amikor egy kézfogást is kétszer meggondol az ember.

Most minden érzés fokozottabban hat a lélekre. És ez igaz a jó érzésekre is.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram