Két legenda szegélyezi a városligeti Gundel Károly utat, egymás felé fordulva. Mindketten sokat láttak már: a nagymúltú Gundel a magyar vendéglátás generációkon átívelő, megkerülhetetlen, emblematikus alakja, míg a Robinson a modern budapesti éttermek egyik első pionírja. 1989-es nyitása óta sokat látott már, László Árpád tulajdonos viszont mindig hitt benne és a vendégek sem hagyták magára a tóparti éttermet, ami rendezvényhelyszínként sem utolsó. A koncepció szerint odafent steak house hangulat fogad, a terasszal egybenyitható üvegajtós panorámaterem inkább az ebédek helyszíne. Én is ebédre érkeztem, hogy legyen egy kis rálátásom a Robinson jelenére.
A kilátás ennél csak este lenne megkapóbb. Így nappali fényben viszont feltűnik, hogy azért a bútorzatot megviselik a rendezvények, egy kis ráncfelvarrás rájuk férne, a fenti részen erre nincsen panasz.
Kugyela Dávid 2019-ben csatlakozott az étteremhez. A szolnoki konyhafőnök külföldi és hazai tapasztalatokkal a zsebében vezeti a konyhát, Kugyela korábban megfordult a Corinthiában, a Costesben, az egykori Bruno&Bruno-ban, a Borssóban is. Az mostani étlap rövid, könnyen átlátható, külön helyet kapnak a josperben készülő húsok: steakek, burger és pisztráng például. A további fogások leginkább a közérthető kedvenceket jelentik, mind nemzetközi vonalról (tészták, rizottó, cézár saláta) mind a hazairól. Barátságos megközelítés ez.
Tatárbifszteket rendeltem, ami a hús tekintetében a régi iskolát hozta: már a színén is látszódott a paprika és ízben is megjelent. A formázott marhahúsra savanyított zöldségek kerültek: apró retek, gyöngyhagyma és shimeji gomba, közöttük paprika majonéz pöttyök. Ebből a kellemes majonézből, minden falatra jól esett volna egy kicsi, de, ha a hagyományőrző tatárt nézzük, akár egy lágyabb, habosabb vaj ellen sem tiltakoztam volna.
A hortobágyi húsos palacsinta egy olyan fogás, amiben rengeteg a hibalehetőség és annak ellenére, hogy egy "mesterségesen" magyaros ételről beszélünk, mégis sokak kedvence. Kugyela verziója igazi házias hortobágyi, ami mini serpenyőben érkezik, sok szafttal, éppen elegendő tejföllel. Ránézésre is korrekt, ízben pedig még több. Nem nehéz, nem zsíros, inkább krémes és otthonos. Remek a palacsinta is, amiben a ledarált csirkehús helyett éppen olyan falatokra vágott csirkét találok, amit jó harapni, kellően szaftos is.
Maradtam a komfortos magyar vonalon és borjú bécsit rendeltem, bár a lassan sült stefániával is szemeztem, amihez sült zellerkrém, beluga lencse és marinált shimeji jár. Győzött a vasárnapok királya, ami szintén tisztességes adag és megvalósítás. Egész tányért kitöltő, jó ízű hús, hozzá burgonyasaláta, amit többféle friss és marinált hagymával, mustármaggal készítenek. A méretes húsnak köszönhetően a burgonyasaláta hamarabb elfogyott, de ez gyakran megesik, ha bécsi szeletet eszik az ember.
Kókuszos tápióka pudinggal és csokoládé mousse-szal nem szerettem volna megtörni a dinamikát, így a madártejnél maradtam. Meglepetésemre a teljesen klasszikus hideg, tejes desszert óriási adaggal érkezett — azért persze soha, senki se panaszkodjon, hogy méretes a fogás. Érződött a vanília karaktere, a kis magocskák is látszódtak az angolkrémben, selymes és minőségi volt ez a desszert is. Tudom, hogy kicsit más irányba vinné a hagyományt, de egy csekély, díszesebb "ruhát" kaphatott volna ez a tányér, mert nagyon megérdemelte volna a Robinson madárteje.
Ez az ebéd nagyon rendben volt. Az utolsó kanál desszertnél azt fogalmaztam meg, hogy ha éppen nem a COVID-19 idejét élnénk, egy külföldi barátot, rokont teljes biztonsággal hoznám el magammal ide. De egy ünnepi családi ebédet is szívesen eltöltenék a Városligeti tó partján, teljesen letisztult, nem túlcsavart, mindenkinek érthető ételekkel.
Árak: A 3 legolcsóbb előétel-főétel-desszert 8600 forint, a három legdrágább előétel-főétel-desszert 19400 forintba kerül, szervizdij nélkül.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.