Hirdetés
Hirdetés

Öreg pékség az Égei-tengeren – Míkonosz titkos kincse

SZERZŐ: Király Márton
2024. március 12.
Míkonosz szélfútta szigete különleges titkot rejt. A nemzetközi viszonylatban is kemelkedően híres, de Magyarországon is rendkívül kedvelt turistacélpont luxuslakásairól, pompás szállodáiról, pezsgő éjszakai életéről és csodás tengerpartjairól híres, a közismert felszín alatt azonban igazi gasztrotörténelmi műemléket találunk.
Hirdetés

Nem mindenki ismeri, sőt, a szigetre törzsvendégként visszajárók figyelmét is gyakran elkerüli cikkünk témája, az egyik utolsó, autentikusan míkonoszi aprócska üzlet. A Gioras pékség azonban megérdemli a figyelemet, sőt, az időseknek kijáró különleges tiszteletet is.

Amikor a nemzetközi turizmus, azon belül is a jet-set életformát követő felsőbb rétegek a hatvanas években felfedezték maguknak a Kükládok ékkövét, a sziget élete egy csapásra megváltozott. A szegényes munkalehetőségek miatt nehéz gazdasági helyzetben élő szigetlakók pedig hamar meglátták a lehetőséget, mely a turistákkal együtt érkezett a szigetre.

A sziget gyors fejlődésnek indult, az infrastruktúra robbanásszerűen növekedett, a halászfalvak üdülőtelepüléseknek adták át a helyüket, eltünedeztek a régi tavernák, vendéglők, sőt az őslakos szigetlakók is, egyenesen arányosan a megélhetés költségeinek növekedésével.

Ma már nehezen találunk bármit, ami a sziget múltjából fennmaradt volna, annak dacára, hogy Míkonosz története 3000 éve tart. De ha az infrastruktúra nagy részét át is alakította a hatvanas években induló örök turistaszezon, találunk még a szigeten egy-két kitartó patinás intézményt.

Ezek közül az egyik legérdekesebb a Gioras pékség. A mai napig fatüzeléssel üzemeltetett pékség kemencéibe először 1420-ban gyújtottak be, a pékség pedig azóta is ontja a kenyereket. Jelenleg egy házaspár, George Vamvakouris és Cloe Papaioannou üzemelteti, ők írják tovább a Bizánci Birodalom idején induló történet legújabb fejezetét.

Ez Görögország legrégebbi ma is működő péksége.

1718 óta képezi a Vamvakouris család tulajdonát, a szigetet ugyanis ekkor hagyták el az ott élő velenceiek, és a pékség kulcsait átadták George ük-ük-ük-ükapjának.

A pékség pedig folyamatosan üzemel és ontja magából minden péktermékek közül a legfontosabbat: a kenyeret. Ez a kenyér pedig igazán különleges: Görögország (sőt a legtöbb kenyérsütő ország) gasztronómiai hagyományairól rengeteget megtudhatunk ha kenyérreceptjeit megvizsgáljuk, hiszen mindegyik az adott tájegységre jellemző alapanyagokról, technikákról mesél. Az itt sütött kenyér pedig a Kükládokra jellemző stílusban készült.

A neve paximadia, árpából vagy búzából készül. Kétszer sütik és helyi fűszernövényekkel, olívaolajjal és ánizzsal ízesítik. A Giorashoz vezető utcát fehérre meszelt falak veszik körül. Maga a pékség a föld alatt található, simára kopott kőlépcsők vezetnek a mélybe. A tágas helyiséget betölti a liszt, karamell, fahéj és mandula illata. Emellett itt állnak a helyiség legfontosabb elemei, a kemencék is.

A Gioras kezdeti idején ezeknek a kemencék elődei, hatalmas, domboldalba süllyesztett tűzhelyek ontották magukból az úgynevezett „tengeri kenyeret.” Ez a paximadia egyik korai változata. Fűszeres, apró, kemény kétszersült-féle amit úgy készítettek, hogy hosszú időn keresztül eltartható legyen.

Ahogyan az a nevéből is sejthető, a tengeri paximadia első számú vásárlói tengerészek voltak, akik a hosszú, gyakran hónapokig tartó hajóutak dietetikai terveit gyakran építették erre a kőkemény, de tápláló kenyérre. A tengeri jelző pedig nem csak a fogyasztás helyszínét, de a módját is jelöli, hiszen a paximadiát gyakran mártották tengervízbe, hogy kissé megpuhuljon és a sós vízzel átitatott falatokat olívaolajjal fogyasztották.

Mégpedig nem is akárkik: a Gioras ugyanis a történelem egy pontján különleges megrendelőnek dolgozott. Innen került ki a Napóleon flottáját is tápláló ellátmányok, valamikor a tizenkilencedik század elején.

Ha felpillantunk a pékség mennyezetére még mindig láthatjuk az eredeti, évszázados füstfoltokkal ékes mennyezetet. Sokak kenyerét megsütő tüzek nyoma ez. A Gioras fénykorában falvakat látott el kenyérrel. Kéthetente egyszer sütöttek, de olyankor akkora mennyiséget, ami rengeteg embert látott el napi betevővel. A kemencék persze minden nap üzemeltek. Ha éppen nem volt sütésnap, a pékség nyitva állt a helyi közösségek asszonyai előtt, akik itt süthették meg saját kenyereiket. Ehhez pedig a pékség öregtésztáját is, tüzét is használhatták.

Ez volt a fénykor. A sziget turistásodó valósága azonban ide is bekopogtatott. Elfogy a pékséget látogató idősebb korosztály, a turisták nem kenyeret, hanem süteményeket keresnek, a nyári melegben keveseknek támad kedve a kemencék hőségében üldögélni. A Gioras kínálata így lassan átalakul, és négyszáz éves történetének a folytatása egyre bizonytalanabb.

Először a kávé jelent meg a kínálatban, aztán a különböző töltelékekkel érkező levelestészták. Öt évvel ezelőtt pedig, George Vamvakouris édesapjának halálával egyidőben leállt a paximadia gyártása is.

A Gioras tulajdonosai azért megpróbálják életben tartani a pékséget, és a hozzá kötődő hagyományokat. Az alapanyagokat helyi termelőktől szerzik be, esetleg a szomszédos szigetek gazdáitól, akár csak a régi időkben. Egyszer talán a paximadia is újra bekerül a választékba, ha a világ figyelme a sziget rejtett, évszázados, különleges és hagyományos receptje felé fordul.

Forrás: bbc.com

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram