A recept elég egyszerű: végy egy adag darált húst, adj hozzá sót, borsot, esetleg fokhagymát, majd ezt kenyérre halmozva el is készült a németek népi kedvence. Mindenki ismeri, változatai is léteznek: hagymával zwiebelmett lesz belőle, majorannával thüringer mett. Nos, a németek szeretik a húst. Olyannyira, hogy nyersen is bevállalják, különösen az ország északi részén, ahol a mett népszerű reggeli. A nyers hús fogyasztásának kockázatával tisztában vannak, emiatt a kapcsolódó szabályokra különösen ügyelnek.
Nyers sertéshúst enni nem veszélytelen, és egyáltalán nem vicces következményekkel jár. Pont a tüchtig németek teszik ki ilyennek magukat? A mett alapanyagát a hentesek egyedi módon kezelik: szigorúan 2 C fokon tartják, félig fagyottan darálják le, nagy darabokban tárolják, és nem tehetik el másnapra, amit nem adtak el belőle. Nem készülhet inas húsból, a zsírtartalma sem lehet több 35 százaléknál. Ennek ellenére a nyers sertéshús nálunk nem csak gasztrotabu, hanem komoly kockázatot is rejt. Ezt mindannyian tudjuk, de nézzünk be a szabály mögé, honnan ered a tilalom?
A sertéshúsban előfordulhat egy olyan élősködő, amivel nem szeretnénk közelebbi kapcsolatba kerülni. Komolyan megbetegíthet. Anélkül, hogy belemennénk a gusztustalan részletekbe, annyit érdemes a titalom hátteréből felfedni, hogy ennek az élősködőnek akkor van esélye gazdatestre találni a sertésben, ha az maga is fertőzött húst fogyaszt.
Mivel mindenevő, és sok esetben etetik konyhai hulladékkal (magyarul moslék), erre van esélye. Az üzemi nevelésűek nem találkoznak moslékkal.
Higgyék el nekem, ha valahol, akkor Németországban végigkövetik az egész folyamatot. Ha a szigorú statisztikákat nézzük, akor a mett általában véve egész Németországban kevesebb gondot okoz, mint egy sima menzai ételmérgezés valahol a Duna–Tisza között. Mindezek ellenére nem szeretnénk kedvet csinálni egy otthoni mettpartyhoz, de ha például Rostockban elénk kerül a reggelinél egy szelet furcsa kenyér, tudjunk róla, hogy nem tévedésből történt.