Ezzel több célunk is volt. Egyrészt szeretnénk megmutatni, mennyire sokszínű és nem ritkán magas minőségű termék a csabai, másrészt azt is szerettük volna kideríteni, vajon jelen pillanatban kiktől érdemes vásárolni, ha igazán magas színvonalra vágyunk. (Hiszen mint tudjuk, rengeteg az olyan "csabai" a piacon, amit vétek annak nevezni.) A teszten részt vett Békéscsaba polgármestere és kabinetfőnöke, Gianni és csapata, továbbá olyan séfkiválóságok, mint Sárközi Ákos, Wolf András, Barna Ádám és Segal Viktor, de ott volt Gál József is, a hentesek hentese, a Dining Guide szerkesztősége és Szabó Győző is.
A kóstolás előtt Barna Ádám, aki maga is békés-megyei, elmondta, mitől csabai a csabai. Fontos tudnivaló, hogy a csabaiban nem lehet bors, viszont pirospaprika, kömény és fokhagyma igen. Leggyakrabban száraz vastagkolbászként találkozhatunk vele, amit tévedés szaláminak nevezni.
Lássuk a kolbászokat!
Összesen 14 kolbászt kóstoltunk, némelyiket azonban kizártunk a versenyből, mert nem ment át a rostán. Ezeknél a tételeknél általában a következő bírálatok hangoztak el: "nem kerek az íz", "savanyú, fülledt szaga van", "érződik benne a gyorsérlelő", "gyenge ízű", "érződik, hogy kamrában tartották, zöldségkamra íze van", "túl erős a füst", "dohos", "sok a porcogó, sok az ín", "nyers hatású". Ebből már szépen látszik, hogy szakértőink nem kímélték a kolbászokat, és kíméletlenül elmondták a véleményüket mindegyikkel kapcsolatban. Itt kell megjegyeznünk, hogy a teszt teljesen vakteszt volt, senki nem tudta, melyik tétel van a tányéron, csak két olasz fiú, akik felvágták őket, és csak a végén adták át a listát. Visszatérve a kritikákra, a polgármester úr elmondta, hogy Békéscsabán egy kolbászt azzal lehet a legjobban megsérteni, hogy "ezt még a krumplilevesbe sem tesszük bele". És bizony, ez a mondat is elhangzott a teszt során.
Az első értékelhető tétel a Kovács-féle házikolbász volt. Sárközi Ákos úgy nyilatkozott, hogy először azt hitte, erőteljes lesz a füstje, de amikor megkóstolta, kellemesen csalódott. Tetszett neki a fűszeressége. A polgármester úr teljesn más véleményen volt, ő keveselte az ízhatást. Gál Józsi savanykás utóízről beszélt, de összességében nem szerepelt rosszul ez a kolbász.
A következő tétel, amely pozitívan jött ki a tesztből, az a Balázs-féle csemegekolbász volt. A polgármester úr itt mondta el azt is, hogy családonként változik, hogy ki hogyan állítja be a darárólt. Ebben az esetben kicsit nagyobbra hagyták a megszokottnál. Segal Viktor kiemelte a finom húsízt, Wolf András a paprikával volt elégedett. Gianninak is tetszett, jó egyensúlyt érzett benne.
Alberti Pál terméke volt az első csípősebb darab. Ennek kapcsán azt is megtudtuk, hogy Békéscsabán úgy jönnek egy más után a fokozatok, hogy csemege–enyhén csípős–csípős–erős. Mint kiderült, ez "csak" csípős volt, de például Ákos szerint ez a csípősség mindent vitt. A polgármester úr kitörő örömmel fogadta a paprikát, Gál Józsi is kiemelte, hogy jól csíp. Barna Ádám úgy fogalmazott, hogy gumis, de szép. A füstösségét azonban érte némi kritika, összességében viszont jónak találtatott ez a tétel is.
A Mészársteak kolbásza kapcsán merült fel a penész problémaköre. Nem mintha probléma lenne a penész. Barna Ádám elmondta, hogy ezen a kolbászon olyan nemespenész van, amely nem feltétlen jellemző a csabaira, és a séfek azt is megállapították, hogy héj nélkül teljesen más az íze ennek a kolbásznak. Wolf András kiemelte a krémes állagot, ami nagyon tetszett neki. Gál Józsi rögtön felismerte, hogy ez a tétel hozzá tartozik, úgyhogy erről nem mondott véleményt.
A Lipcsei féle házikolbász újabb sarkallatos pontra világított rá, ez pedig a só kérdése. Első kóstolásra mindenki rávágta, hogy sós, kivéve a békéscsabaiak, akik mind egyetértettek abban, hogy csabai berkekben ez nem számít sósnak. Gál Józsi azt mondta, ez a kolbász teljesen rendben van, van utóíze, de az nagyon jó. Ádám jóízű, szép színű, jó textúrájú tételnek minősítette, Ákosnak tetszett a füstje, és azt is kiemelte, milyen jó, hogy a végén jön ki a sós íz. A békésiek elmondták, hogy a kolbászészítők durva asztali sót tesznek a kolbászba, etéren még nem ártana egy kis fejlődés. Ádám hozzátette, a kolbászok sóssága idővel változik, az a kolbász, ami három hónaposan még nem nagyon sós, egyévesen már igencsak az lesz. (A kolbász háromhónaposan és egyévesen is fogyasztható).
Nem árulunk tovább zsákbamacskát, most jön az a kolbász, amely kérdés nélkül a legjobbnak bizonyult, és ebben mindenki egyet is értett. A Mazán család kolbászát kóstolván Segal Viktor rögtön kiemelte, hogy már az illata is húsízű. "Kerek íz, minden benne van, édes tónus, a végén csípős, és nagyon jó a parika" – lelkendezett. Gál Józsi is rögtön egyetértett, hogy ez a legjobb kolbász, jó a füstje, jó a paprikája, tette hozzá. A Mazán családtól kétféle kolbászt is kóstoltunk, és a másik tétel sem maradt alul. Erre a polgármester úr csak annyit mondott, hogy ha ezt adnák vendégségben neki kenyérrel és borral, többet nem is kívánhatna.
- Kovács-féle
- Balázs-féle házikolbász
- Alberti Pál terméke
- Mészársteak
- Lipcsei-féel házikolbász
- És a nyertes: a Mazán család
A fotókat Kőrösi Tamás készítette.

Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17