Az egykori orosz gasztroluxus egyik szimbóluma, a vologdai vaj története megelőzi a szovjet időket. Nyikolaj Vasziljevics Verescsagin – a háborús festő, Vaszilij testvére – az 1867-es Párizsi Világkiállításon Normandiában készült vajakat kóstolt. A technológiai leírásukat nem sikerült megszereznie, de hazatérvén alapított egy kisüzemet, ahol az eredeti ízt keresve elkezdett kísérletezni. Vologda pedig a vaj fővárosa lett.
Egy idő után Verescsagin valóban a vajban látta a jövőt, így a helyben köpült terméket, melynek telt íze a dióéra emlékeztetett, állaga selymes volt, benevezte a következő Világkiállításra, ahol aranyérmet nyert. Hamar Oroszország és Európa kedvence lett: Verescsagin az elismerésen felbuzdulva „Párizsi vajként” kezdte hirdetni termékét, arra gondolva, hogy a vologdai jelzőnél talán jobban hangzik. Helyesen gondolta, mert a jól megkülönböztethető, remek minőségű vajat igen szépen vásárolták.
1916-ban épült fel a gyára, amit nemsokára államosítottak, majd elhagyva Verescsagin módszereit a termelés és a minőség is hanyatlani kezdett. Hiszen vajat köpülni nem nagy tudomány, de kellett hozzá az azokon a bizonyos legelőkön legeltetett tehenek teje, a nagyon alaposan ellenőrzött hőmérséklet és még pár faktor együttes jelenléte, hogy ez a kiváló végeredmény létrejöhessen.
1939-től már a kivitel is tiltottá vált, így a márkát átnevezték a burzsoá párizsiról vologdaira, és onnantól leginkább csak a Pártközpont gyűléseinek vajas szendvicseit fogyasztók élvezhették. Nem kevesebb, mint 52 évet kellett várni, míg a híres vaj újra kijuthatott az országból. A Vologda Vajmúzeum a helyi skanzenben meséli el a ma már földrajzi eredetvédelem alatt álló, újra szárnyaló minőségű helyi termék – és a helyi mezőgadaság történetét. Ha netán arra vetné a jó soruk, ne hagyják ki!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.