„Látlak, Amerika!
Vigyázz, Amerika!
Egyszer te is megtudod!
Épp úgy ismerlek,
mint a tenyeremet,
bár még sosem jártam ott.
Nekem a 44-ik utca sarka
olyan, mint a Kresz Géza vége,
ahol fordul a villamos.”
(Kern András: Látlak, Amerika)
New York City tele van olyan helyekkel, melyek akkor is ismerősnek tűnnek, ha még nem jártunk a városban. A fent említett Kern András-dalban a magasvasút győztesen húz el Gene Hackman fölött, és Robert Redford fordul be a túlsó ház kapuján. Egy New York-i látogatás után soha többé nem tudunk úgy a városban forgatott filmet nézni, hogy ne azosítsuk többé be a helyeket, ahol mi is megfordultunk. New York City képe nagyon erős, és ehhez az erős képhez ikonikus helyei, épületei, legendákkal átszőtt szállodái és bárjai karakteresen hozzájárulnak. Amiből most eggyel kevesebb lesz. A nem túl veretes történelmű város egyik legismertebb, legrégegebbi bárja 190 év után végleg lehúzza a rolót.
Na bumm, nem lenne ez különösebben érdekes hír, hisz az olvasók közül vélhetően kevesen ismerik, olyat pedig valószínűleg nem találnánk önök között, aki mélyen kötődik is a helyhez. Ezt a bárt egyedi karaktere miatt sokan ismerték és szerették.
Filmforgatások helyszíne volt, Ben Stiller támasztotta pultját, és felbukkan a Keresztapa jeleneteiben is. Anthony Bourdain Parts Unknown című sorozatából derenghet, ahogy Queens városrész biciklis gengjein, kínai mosodáin, könnyűszerkezetes, munkásosztály lakta házain átsiklik a kamera, hogy megálljon a szerény NEIR'S feliraton. Cigiző melósok a bejáratnál, laza félgengszter jellegű tulajdonos, klasszikus bárbelső.
Első látásra semmi extra.
Azonban a laza gyökerekkel rendelkező Egyesült Államok leggyorsabban változó városában 190 év felmérhetetlenül hosszú idő.
Ennek a bárnak lelke van. Lelke volt... Mert tegnap bezárt.
Nem csak törzsvendégek, hanem mély, emberi történetek, életszakaszokon átívelő vágyak, egymást ismerő közösség töltötte meg a teret. Egy olyan hely, ahová egy környékbeli mindig visszajár, és ahol a 21. életévét betöltve megihatta első sörét, majd a haverokkal vagy a mindent megértő és meghallgató pultossal tudta megosztani aznapi boldog, szomorú vagy éppen semmilyen hangulatát.
Amit tulajdonosa úgy alakított ki, hogy látszik rajta: bármit csinált is életében, mindvégig az volt a vágya, hogy egy ilyen helye legyen. Ami ő maga, és ahol önmaga lehet, ahol világát át tudja adni: és ennek sok ember örül, még ha ezek a rejtett szándékok mindvégig rejtve is maradnak. Valami ebből mindig átjön: nem kimondva, de érzékelhetően.
A Neir's valójában nem kiugróan jó vagy egyedi. Nem itt mérik a legjobb sört, nincs titkos receptje a Buffalo csirkeszárnyhoz, egyszerűen csak arról van szó, hogy aki kinyitja az ajtaját és belép, ha nem teljesen érzéketlen, akkor azonnal megérzi, hogy a bár karakterén túl itt sokkal többről van szó. Vágyakról, egy egész életről, az itt megélt és feloldott érzelmek széles skálájáról, küzdelmekről, bukásról, dicsőségről és olyan lazán kocsmainak tűnő, de valójában szoros köteléket jelentő ember viszonyokról, melyeket megteremteni csak istenáldotta helyzetekben lehet. Leginkább azonban arról az emberről szól, aki létrehozta és ilyenné formálta.
Azok a helyek, melyeket történetek, mély, emberi kapcsolódások töltenek meg, akkor is különlegesek, ha első látásra nem tűnnek annak. Azok a helyek, melyekhez a tulajdonosai olyan mély szálakkal kötődnek, hogy jelenlétük még a pohár csorbaságán is érezhető, pótolhatatlanok, ha elmúlnak. A világ változik, a bérleti díj növekszik, a törzsvendégek kihalnak és a fiatalok már a specialista kávézókat kedvelik – de az ilyen és ehhez hasonló helyek elmúltával, melyek érezhetően egy vagy akár
sok ember lényének meghosszabbításai, egy korszak lenyomatai, beszédes tanúi, valahogy nem volna szabad megszűnniük.
Ennyi érzelmes mondat után álljon itt a puszta valóság: New York City dzsentrifikálódik. Vagyis lassan megszűnik annak lenni, aminek ismerjük vagy ismerni szeretnénk. Woody Allen tűzlépcsős házai helyett csupaüveg paloták épülnek. Az ingatlanárak soha nem látott magaságokba szöknek – szép lassan a külsőbb kerületekben is. Az egykor szegény Brooklyn lett az új Manhattan, és az egykor még szegényebb Queens – ahol a bár is található – az új Brooklyn.
A Neir's bérleti díja 3400 dollár helyett 5400 dollárra nőtt. Kifizethetetlen. A Neir's fölött eljárt az idő. Ennyi a tényszerű magyarázat.
Miért hatalmas veszteség az ilyesmi? Mert az ilyen helyek visszahozhatatlanok. A Neir's soha nem lesz ugyanaz, ha három sarokkal odébb újra megnyitják, vagy ha a megfáradt tulajdonost lecserélik a jelent jobban értő, üzletileg megfontoltabban gondolkodó, friss vezetőre. A tulajdonos nem is próbált találni valakit maga helyett, mert tudta: lehetetlen. Annyira egy volt a hellyel, annyira saját magából hozta létre. Ilyen együttállás egyszer van egy életben.
„Tegnap arra kényszerültem, hogy meghozzam életem egyik legnehezebb döntését” – írja végtelenül szomorú búcsúlevelében Loycent Gordon tulajdonos, a hely lelke.
„Vasárnap, január 12-én lemondok a Neir's vezetéséről, mint tulajdonos – és senki nincs, aki a helyembe tudna lépni. Nem teljesülhetett a vágyam, hogy 2029-ben együtt ünnepelhessük a kétszáz éves évfordulónkat. Hónapról hónapra éltünk, egyre nagyobb veszteségeket görgetve magunk előtt. Minden nap imádkozom azért, hogy időt nyerjek és megtaláljam a megoldást, de tegnap szembesülni voltam kénytelen a valósággal. Remélem, az embereim kitartanak vasárnapig, hátha mégis csoda történik!
De a vasárnap után nekünk már nem lesz hétfőnk.
Nagyon sajnálom, hogy cserbenhagytalak benneteket.
Nagyon sajnálom, hogy nem voltam képes okosabb és előrelátóbb döntéseket hozni.
De hálás vagyok az emlékeinkért és az elmúlt 11 év közös erőfeszítéséért, amivel megpróbáltuk közösen megmenteni a Neir's-t.
Mindenkinek köszönöm, aki az elmúlt 190 évben a Neirs Tavernt a második otthonunkká tette.”
A bár zárjában a kulcsot tegnap Loycent elfordította. Nincs több hétfő. Nincs több Neirs és Loycent sen lesz már soha az, aki volt. Így múlnak el a legendák. Mert a legendák lényege az emberi történetekben, kapcsolódásokban rejlik. A beletett munkában, a vágyakban, a személyiség meghosszabbított, kiterjesztett részében. A Neir's messze van, de ha körülnézünk, a jelenség bárkinek ismerős lehet.
