Hirdetés
Hirdetés

Bocuse d'Or döntő - Január 23-án 08:13-kor áll rajthoz a magyar csapat

SZERZŐ: Király Márton
2023. január 20.
"Jók leszünk..." Az európai válogatón elért második helyezés miatt valószínűleg a többi ország versenyzőinek szeme is a magyar csapaton lesz.
Hirdetés

Nem egészen két nap múlva, január 23-án reggel nyolc óra tizenhárom perckor rajtol a magyar csapat a világ legrangosabb szakácsversenyén. A lyoni Bocuse d’Or nagydöntőjére huszonnégy országból érkeztek a szakácsok, hogy tudásukat összemérjék.

A magyar csapat, azaz Dalnoki Bence séf, Nyikos Patrik commis és Széll Tamás coach már hónapokkal ezelőtt megkezdték a felkészülést a versenyre. Gyakorlatilag hetekre beköltöztek a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Hungexpón található versenykonyhájába, ahol előkészítő és úgynevezett timing napokkal készültek a megmérettetésre. Ez utóbbi során gyakorlatilag az éles versenyhelyzettel megegyező hangulatot szimuláltak, hogy Lyonban már ne érhesse őket meglepetés.

Ma azonban elhalkult a budapesti konyha, a következő főzés már élesben, Lyonban lesz.

Alapanyagok és témák

Ahogyan azt már megszokhattuk, a Bocuse d’Or döntőjén idén is két ételt kell elkészíteniük a csapatoknak, a meghatározott feltételek szerint. Az első egy látványos tál, melyet először egyben, majd külön tányérokon kell bemutatniuk a zsűri tagjainak, a második pedig egy már eleve tányérokra megalkotott ételsor.

Fotó: Magyar Bocuse d'Or Akadémia/Fekete Antonio

A tál témában kötelezően kell felhasználni az ördöghalat, a fekete kagylót és a Szent Jakab kagylót.

„Szeretjük az ördöghalat. Fehérhúsú, egyszerű, tiszta ízű, és ha nagyon jól van elkészítve szaftosabb, mint bármelyik másik hal. Nyilván a tengeri alapanyagok hátrányt jelentenek a közép-európai és előnyt az északi országok számára, hiszen a mi konyhánkra nem jellemzőek, de ez természetesen nem gátolhat bennünket a céljaink elérésében” – reagált a tengerközpontú témára Dalnoki Bence.

A tányértéma azonban ezúttal is egy formabontó, izgalmas témakör köré épül. A 2023-as lyoni döntőn a csapatoknak egy háromfogásos gyermekmenüt kell elkészíteniük,  tizenöt személyre. Itt is vannak kötelezően megadott alapanyagok, a három fogás mindegyikében kell szerepelnie a sütőtöknek, az előételnek vegánnak kell lenni, a főételben pedig kötelezően tojást is kell használni. ”Alapvetően nagyon örülünk az alapanyagoknak, a sütőtök és a tojás nagyon jó, a 45 tányér elkészítése azonban nyilván tartogat kihívásokat. Jók leszünk, fogunk tudni jót főzni mindezekből, csak kicsit újra kell terveznünk az egészet. De a Bocuse d’Or erről (is) szól” – tette hozzá a séf.

Hirdetés

Felkészülés

Dalnoki Bence és csapata már hetekkel ezelőtt, karácsony környékére kidolgozta a bemutatni tervezett ételeket, az utóbbi időszakban a felkészülés legfontosabb célja az volt, hogy a fogások elkészítését a megadott, öt és fél órás időlimithez igazítsák. Hogy a helyszínen várhatóan nagy számban szurkoló tömeg hangzavara ne zavarja a versenyzőket, az edzéseket hangos zene mellett tartották. A próbaképpen elkészített ételeket pedig a meghívott szakértő vendégek kóstolhatták meg, akik véleményükkel tovább segítették a magyar csapat munkáját. A felkészülésben lelkes pályakezdők valamint tanulók is részt vettek, ez biztosítja a Magyar Bocuse d’Or Akadémia számára a rendkívül fontos utánpótlás-nevelést.

Fotó: Magyar Bocuse d'Or Akadémia/Fekete Antonio

A döntő

A magyar csapat kiváló helyről, a második versenynap második rajtolójaként indul  január 23-án, reggel 8:13-kor. Az európai válogatón elért második helyezés miatt valószínűleg a többi ország versenyzőinek szeme is a magyar csapaton lesz.

Mi pedig hazulról szurkolunk nekik és kívánunk nagyon sok sikert a versenyhez!

Aki szeretné a megmérettetést követni, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia oldala folyamatosan tudósít majd róla, de idén is lehetőség lesz online nézni a döntőt, ehhez linket az Akadémia közösségi média felületein találunk. A verseny eredményéről a Dining Guide is beszámol majd.

A kóstolózsűriben a magyar csapat elnökeként Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke foglal majd helyet, a bírálóbizottság tiszteletbeli elnöke pedig Dominique Crenn, a világ egyik legsikeresebb női séfje, a három Michelin-csillagos Atelier Crenn étterem alapítója lesz.

Hirdetés

A magyar csapatot bemutató kisfilm az alábbi linken tekinthető meg:

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram