Ha valakire életében már élő legendaként, egy egész borvidék látnoki vezetőjeként, és egy régió borkirályaként hivatkoznak kortársai, akkor jó esély van rá, hogy az illető élete során maradandót alkotott. Angelo Gaja, napjaink egyik legfontosabb borásza pontosan megfelel ennek a kategóriának. Neve egyet jelent egy olaszországi régió felvirágoztatásával, egy elfeledett és lenézett szőlőfajta feltámasztásával, egy mellőzött borvidék világra szóló sikerével. Újító és úttörő, megalkuvást nem tűrő taktikus és zseniális borász, aki elérte, hogy otthonának és családjának nevét egy szinten emlegessék a legnagyobbakkal és akinek egy egész bortermő régió köszönheti a világ figyelmét.
Piemont
Piemont, ez a Franciaországgal határos terület, mára Olaszország egyik legnagyobb presztízsű borvidékévé vált. Bár a minőséggel való azonosítás, szárnyaló felkapottság az utóbbi ötven évben indult el, a borkészítés sokkal korábbra, a régió történelmének gyökeréig nyúlik vissza. A bortermelés itt is, mint oly sok helyen, a görög kultúra megjelenésével kezdődött, a hellenisztikus hagyományokat pedig a terjeszkedő Római Birodalom nem csak örömmel ápolta, de tovább is fejlesztette.
A környék dombjain évszázadok óta megszokott látvány a szőlőtőke és a termelést csak néhány évre kellett felfüggeszteni a régiót feldúló barbár törzsek káros tevékenységei miatt. A középkori hétköznapokban sem csökkent a bor fontossága és a környékről származó koraközépkori kódexek említést tesznek egy későbbiekben igencsak fontossá váló szőlőfajtáról, a nebbiolóról.
Ez a fajta adta ugyanis a Piemont két legfontosabb borvidékén, Barbaresco és Barolo városok dombjain dolgozó szőlősgazdák megélhetését. A tizenkilencedik század első felében a Barbaresco környékén termesztett nebbiolót többnyire eladták, hogy aztán asztali vörösborként kerüljön forgalomba, de 1894-ben Dominio Cavazza, az albai szőlészeti iskola vezetője úgy döntött, hogy Barbaresco megérdemli a saját identitást.
Fotó: facebook.com / Decanter
Létrehozta a Cantine Sociale di Barbaresco nevű közösséget, melyben kilenc helyi termelő gyűlt össze. Elhatározták, hogy elkészítik azt a bort, mely híven tükrözi a régióban rejlő lehetőségeket. Az izgalmas kezdeményezésnek a fasizmus aztán hamar véget is vetett. A második világháború után a helyi plébános újraindította a kezdeményezést, de a régió nem tartana ott, ahol ma tart, ha egy helyi család egyik tagja nem dönt úgy, hogy szakít a helyi hagyományokkal.
Gaja
A Gaja család a 17. század környékén érkezett a régióba. Borral való első érintkezésük mintegy százötven évvel ezelőttre tehető, ekkoriban nyitottak ugyanis csapszéket Barbaresco városában. Itt árulták saját boraikat, de csak egy keveset, palackozva, Abesszíniába is eljuttattak belőle az olasz hadsereg ott állomásozó tagjainak. A bor - természetesen - a család birtokában álló dűlőkről érkezett. 1937-ben került a palackokra a Gaja név, de ekkoriban a bor még nagyon nem hasonlított arra a Barbaresco-stílusra, amit ma ismerünk.
Angelo Gaja, 1961
A borukra folyamatos igény mutatkozott, így a taverna üzemeltetése a család tagja szépen gyarapították a szőlőbirtokot is. Sokat megvásároltak a ma legjobbnak tartott területek közül, így amikor Angelo Gaja színre lépett, komoly méretű szőlőültetvény állt a rendelkezésére, hogy elkezdhesse kísérleteit.
Fotó: facebook.com / Decanter
Miután elvégezte az albai iskola és a Montpellier-ben található egyetem szőlészeti szakát és megszerezte a torinói egyetem közgazdasági diplomáját, 1961-ben, alig 21 évesen átvette a birtok irányítását.
Radikálisan új szemléletével, melyet Franciaországban töltött tanulóévei alatt sajátított el, édesapja nem mindig értett egyet, de a borvidéken is sokan furcsának tartották, amikor 1961-ben az ifjú birtokigazgató zöldszürettel kezdett kísérletezni. A terméskorlátozás e radiális változatát korábban nem gyakorolták ezeken a lejtőkön, de Angelo Gaja a minőséget a mennyiség elé helyezve, kíméletlenül ritkította a tőkék fürtjeit. De újdonságnak számított az is, hogy a borász sűrűbben ültette egymás mellé a tőkéket, mint előtte bárki, ahogyan az almasavbontás, a hűtött környezetben történő, szabályozott hőfokon zajló erjesztés is mind újító, addig soha nem látott módszerek voltak.
A legnagyobb visszhangot kiváltó rendelkezései azonban azok voltak, melyek során új, francia barriqe hordókat hozatott a pincészetbe, elkezdett úgynevezett dűlőszelektált borokat készíteni, hogy így mutassa meg a nebbiolóban és a terroirban rejlő valódi lehetőségeket.
A dűlőszelektált, hozamkorlátozott borok maximálisan beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Komplex, hosszan érlelhető, fűszeres-elegáns borok születtek Barbaresco dombjain és Angelo Gaia tudta, hogy a potenciál megvan. Az eszközök, amiket külföldről hozott, segítenek feltárni a kincset, a borvidék jövője mégis kilátástalan. A közeli Barolo, ahol szintén nebbiolóból készítették a borokat, a világ szemében még mindig sokkal előbbre való volt, pedig Gaja szerint a lehetőség ugyanakkora mindkét terület esetében. A borok elkészültek, nincs más hátra, fel kell kelteni a világ figyelmét.
Erre azonban, a kor általános boresztétikája miatt a nebbiolo nem volt alkalmas. Alig ismert, maximum egzotikusnak elkönyvelt regionális fajta, melynek nyakában ott lóg a múlt és az asztali bor kategória is.
Bordeaux Piemontban
Angelo Gaja tudta, hogy csak egyféle módon nyerheti el a borszakértők és szakírók figyelmét, ezért a hetvenes években elszánta magát addigi legmegosztóbb lépésére.
Bordeaux-i fajtákat hozott a borvidékre.
A cabernet sauvignon látványa a hagyományosan nebbiolóval beültetett Darmagi-dűlőn sokak zsebében kinyitotta a bicskát. A kritikusok azonban nem értették meg Angelo Gaja valódi célját; nemzetközi fajták által kitaposott ösvényen kívánt hírt adni a birtokában rejlő terroir egyediségéről. A cabernet sauvigon-t aztán chardonnay, sauvignon blanc is követte.
"A legjobb bor"
De a trükk bejött, és a világ hirtelen Barbarescóról kezdett el beszélni. Kicsit hasonlít a helyzet a korábbi írásunkban bemutatott Szupertoszkán-sztorihoz és mint abban az esetben, ez a történet is a Wine Spectator elismerésével zárul.
A patinás bormagazin az Angelo Gaja által készített 1985-ös nebbiolóból készült Barbaresco borról röviden és tömören mindössze annyit írt; „a legjobb bor, amit valaha Olaszországban készítettek.”
Angelo Gaja munkáját a minőséghez, a vízióhoz, a terroir által hordozott értékek közvetítéséhez való kérlelhetetlen ragaszkodás jellemzi. A borász a saját útját járja és ha kell, elad más pincészeteknek folyóborként egy egész évjáratot, mert az nem felel meg az elvárásainak, ahogy azt tette 1984-ben. Tud nemet is mondani, például Robert Mondavi felkérésére, aki Kaliforniába csábította volna borászkodni. Gaja nem hagyja el Piemontot és mára egy virágzó birodalom nyugdíjba vonult ura.
Fotó: facebook.com / Wine Spectator
A stafétát lánya, Gaia Gaja kezébe adta át, aki tovább folytatja a munkát, amit Barbaresco királya 1961-ben kezdett el.
Forrásaink voltak:
Tovább olvasok:
Dining Guide A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.