Több mint 100 éve, négy generáció óta foglalkoznak állattenyésztéssel. Hogyan tudták visszahozni a rendszerváltozás után a családi vállalkozást, mi a cégük újkori története?
Bárány László: 113 éve foglalkozunk baromfitenyésztéssel, a dédnagyapám volt az, aki ezen a pályán elindult. Miután ő otthagyta a Széchenyi grófoknak a grófi szérűt (olyan simára döngölt föld, ahol szarvasmarhával vagy lóval tapostatták a gabonaszemeket a talajba – a szerk.), ő volt az, aki megcsinálta Magyarország első keltetőgépét. Ez egy jól működő vállalkozássá fejlődött, amihez nagyapám tizennyolc éves korában szintén csatlakozott. Szép ívet húzott az ő tevékenységük, amikor is jött a II. világháború, amiről tudjuk, hogy mindent átrajzolt az országban, és a háborút követően minden vállalkozás megszűnt itthon.
Ezekben az évtizedekben is maradtak a szakmájuknál?
Igen. Nagyapám három év hadifogságot töltött Szibériában, ezután pedig egész életében állami alkalmazásban kellett dolgoznia. A szakmai tudása viszont elvitathatatlan volt, és nem sok baromfitenyésztő szakember volt Magyarországon, így bízták meg őt Derecskén Kelet-Magyarország legnagyobb baromfikeltetőjének megtervezésével, megépítésével és vezetésével. Ahogy az édesapám mondani szokta, ő a keltetőgépek háta mögött nőtt fel. Az üzemhez valóban szorosan hozzá volt építve a szolgálati lakás, és az apám szobája mögött tényleg a keltetőgépek búgtak. Törvényszerű volt, hogy a szakma beszippantja.
Hogyan élték meg a rendszerváltozást?
Három évvel előtte ő már megérzett valamit a változás szeléből, és otthagyta az állami vállalatot. Az ő története tehát nem a tipikus rendszerváltás sztori, amikor az igazgató privatizálja a gyárat. Ő már a ’80-as évek végén vett egy Barkast, csinált egy garázsban egy kisebb keltetőt – hiszen ekkor még ez volt a realitás –, és elkezdte maga hordani a csirkéket a falvakban. Nevettek is rajta a korábbi kollégái, hogy az üzem korábbi termelési igazgatója Barkas-szal hordja a csirkét... Amit ők nem tudtak, hogy a korábbi állami fizetésének körülbelül a százszorosát kereste így, és amikor eljött a rendszerváltás, neki már volt annyi tőkéje, amiből tudott telephelyet venni. Ebből már organikus növekedésbe kezdhetett a cég. Amit mi talán máshogy csináltunk, mint sokan, hogy kevesebb gőzt nyomtunk a dudába, inkább a hengerbe engedtük be, magyarán nagyon kevés pénzt vettünk ki, és amit csak tudtunk, visszaforgattunk. Ezzel saját magunknak diktáltunk nagy tempót a növekedésre.
Mi jelentett áttörést?
2003-ig mi egy állattenyésztő profilú agrár-integrációs cég voltunk, de ennek a csúcsa, a feldolgozás még hiányzott a tevékenységünkből. Huszonéves korunkban mi is csatlakoztunk a vállalkozáshoz öcsémmel, ezzel már három tulajdonos tudott belefeszülni a hámba, és húzni előre a cég szekerét. Sok dologgal kellett megküzdenünk, de ma már világosan látom, hogy ha valaki munkát, energiát fektet valamibe, és elhivatott, csak siker kísérheti. Hogy mekkora a siker mértéke, az sok tényezőtől függ, de hogy előre fog menni, az 100%. A mi cégünk erőssége a több mint 110 éves szakmai tradícióban rejlik. Ez az, amit nem lehet tőlünk elvenni. Megtanultuk, hogy bármilyen helyzetbe is sodorjon a történelem, mi ehhez értünk, mi ezt tudjuk jól csinálni.
Ma milyen pozíciót képviselnek a szektorban Magyarországon, illetve európai, netán világszinten?
Azt gondolom, hogy az elmúlt 26 év alatt sikerült felrakni a Master Goodot a világ baromfitérképére. Ez lehet, hogy kissé fellengzősen hangzik, de az az igazság, hogy a szakmánkban itthon és Európában is mindenki ismeri a cégünket, emellett azt tapasztaljuk, hogy a tengerentúlon, Amerikában és Ázsiában is egyre ismertebbé válik a cégünk. Köszönhető ez annak, hogy nagyon sokat exportálunk. Nyugatra, keletre és délre, tehát Afrika irányában is értékesítünk. Ahogy szokták mondani, maga a termék a legjobb reklám – persze csak ha jó maga a termék.
2001-ben indították el a Tanyasi csirke-programot. Hogyan fogadta az élelmiszerszektor?
Nem csak ez a címke, hanem ilyen termék sem létezett az iparágban. Érdekes, hogy mi alapvetően brojler, vagyis ipari körülmények között nevelt csirkét tenyésztettünk, és az édesapám kiválóan ráérzett arra, hogy a 2000-es évek elejére megérett a piac arra, hogy egy prémium szegmenst is elkezdjünk kiszolgálni. Mi előtte csak tenyésztettünk, a baromfifeldolgozást valójában a tanyasi és nem az ipari csirkével kezdtük. Szerencsénk is volt, mert gyakorlatilag a tanyasi csirke „hátán” ment be az ipari is a nagy áruházakba.
Valóban szerencséről beszélhetünk?
Részben igen, ugyanis ekkoriban még egészen más volt a viszonya a hazai termelőknek és a nagy láncoknak. Mondhatjuk, hogy akkor még sokszor erőből tárgyaltak az áruházak, szokásuk volt a beszerzőknek megváratni a termelőket, főleg, ha úgy gondolták, hogy lecserélhető a termékük. Velünk a prémium kínálatunk miatt elkezdtek más hangnemben kommunikálni, ennek köszönhetően tudtunk bekerülni a brojler-csirkéinkkel is, és a beszállításaink volumenét természetesen ez adta. Ma már furcsa belegondolni, hogy
ekkoriban tanyasi csirkéből heti 100-200-at vágtunk, ma pedig több mint 20 ezret.
Mégis ezekkel a prémium csirkékkel utaztuk be az országot, emlékszem, hogy több volt a fuvarköltség, mint az árbevétel. Egy dolog volt csak biztos: nagyon hittünk ebben a dologban. Visszatérve az eredeti kérdésre, miszerint hogyan fogadta az élelmiszerszektor. Ekkor még a legtöbb beszerzőnek az volt a meggyőződése, hogy a magyar ember csak a legolcsóbb terméket keresi. Nagy meglepetést okoztunk azzal, hogy folyamatosan nőtt a kereslet a tanyasi csirkére. Ezután kezdték csak el ők is elhinni, hogy Magyarországon is van egy erre igényes fogyasztói réteg.
Honnan került Önökhöz az első évben a heti száz tanyasi csirke?
Ezeket a csirkéket először napos és előnevelt csirke formájában vidéken, háztáji értékesítésre neveltük. Magyarán vidéki embereknek adtuk el őket háztáji tartásra. Erre építettük fel a tanyasi ágat.
Genetikájukat tekintve milyen csirkékről van szó?
Egy francia fajta. Megvizsgáltuk a kendermagos régi magyar fajtákat, de azt kell, hogy mondjam, ezeknek a genetikáján az évszázadok alatt semmit nem fejlesztettek, emiatt nem felelnek meg a mai, korszerű igényeknek. Édesapám úgy szokta mondani, hogy olyan mellük van, mint egy balta. Fát lehetne velük hasogatni. Az ilyen típusú csirkéknek – mint a Label Rouge vagy a bresse-i csirke – Franciaországban van nagy hagyománya. Ott nemesítettek olyan fajtákat, amelyek ízében, zamatában, állagában abszolút hozzák a hagyományos elvárásokat, a hús formáját illetően viszont megfelelnek a mai fogyasztói igényeknek. Pontosan ugyanazzal a metódussal dolgozunk, mint a francia Label Rouge.
A hazai termelők következetesen használják a tanyasi csirke megnevezést?
Mondhatjuk, hogy mi hoztuk újra divatba ezzel a termékünkkel ezt a régi kifejezést, ami aztán többeknek megtetszett, és ma már többféle permutációja is létezik, ilyen például a falusi csirke megnevezés.
Van olyan termelő, aki tanyasinak vagy falusinak nevezi a termékét, ami valójában nem az?
Sajnos igen. Azt a genetikát, amivel mi dolgozunk, csak mi tartjuk itthon; az pedig nem teljesen letisztázott, hogy ki mit nevez így.
Sok szóbeszéd kering arról, hogy milyen, az emberi egészségre káros takarmányokkal etetik a vágóállatokat, legyen az GMO növény vagy gyógyszerek. Ha minden igaz, Önök három takarmánykeverő üzemet működtetnek. Mesélnének erről?
Éppen most építünk egy nagy üzemet hatékonysági szempontból, hogy ne több üzemet kelljen működtetnünk. A szóbeszédek sajnos jogosak, ezért ki kell emelnem, hogy a mi csirkéink nem kapnak sem hormonokat, sem hozamfokozó anyagokat, és egyes-egyedül nekünk van 100%-ban GMO-mentes csirketermelésünk Magyarországon.
Ez az egész portfólióra érvényes, nem csak a tanyasi csirkékre?
Pontosan. Ez az összes csirkénkre vonatkozik.
Sokat hallunk róla, de mit jelent egész pontosan a hozamfokozás?
Az állattenyésztésben valóban bevett szokás az antibiotikumozás. Ennek nagyon egyszerű a magyarázata, ugyanis az az állat, amely antibiotikumokat kap, azt gyakorlatilag semmilyen betegség nem fogja érni, ezáltal sokkal jobb hozamot produkál. Ugyanakkor ez egy általánosítás, sőt mondhatjuk, hogy városi legendák is keringenek erről. Különbséget kell tennünk ugyanis a szárnyasok és a négylábú állatok között, sőt kontinensek között is. Itthon és Európában ugyanis sokkal kevésbé jellemző például a hormonkezelés, mint Amerikában, és ott is elsősorban a négylábúak esetében alkalmazzák. De gondoljunk csak bele, ahhoz, hogy egy hormon kifejtse a hatását, hónapokra van szükség.
Önöknél meddig élnek a csirkék?
Egy ipari csirke hat hétig, nálunk egy tanyasi csirke pedig 12 hétig él. Esetünkben ki sem tudná fejteni a hatását egy ilyen hozamfokozó. Az antibiotikumnak a csirkéknél is van növekedéstámogató hatása, ez tény, ezért is alkalmazzák a szektorban. Mi ezt is kerüljük, de hadd mondjak egy konkrét példát. A brojler-csirkéinket nagy mennyiségben adjuk el a McDonald’s-nak Európa-szerte, az egyik legnagyobb csirkebeszállítójuk vagyunk. Ők végeztek egy Európa-szintű felmérést, aminek az lett az eredménye, hogy az összes partnerük közül a mi termékeinkben volt a legkevesebb antibiotikum. Mi csak és kizárólag akkor használunk ilyet, ha beteg az állat. Megelőzésképpen és hozamfokozás gyanánt soha.
Mivel lehet küzdeni a lebetegedések ellen?
Ez egy nagyon fontos kérdés. Mi úgy tartjuk az állatokat, hogy magával a tartás körülményeivel akadályozzuk ezt meg. Az egész világon a legmodernebb módszereket alkalmazó baromfitermelők közé tartozunk – és ezt nem mi állítjuk magunkról. Újra a McDonald’s-szal tudok példát hozni. Ők
világszinten a mi telepünket nevezték meg flagship farmnak, azaz zászlóshajónak,
követendő példának az összes beszállítójuk közül.
Sokan nem is gondolnák, hogy nagy élelmiszerláncok, sőt nemzetközi gyorséttermek is vásárolnak ezekből a megbízhatóan jó minőségű termékekből. Nőhet-e a bizalmunk az irányukba?
Ez is egy lényeges kérdés. A világon mindenhol úgy alakult ki a nyers húsok kereskedelmében, hogy nem a márkázott termékek vásárlása jellemző az élelmiszerüzletekben. Ez az áruházak részéről egy eszköz, amivel egy komoly versenyhelyzetet tudnak teremteni, és ezzel lent tartani a húsok árát. A fogyasztó pedig élvezi az alacsony ár előnyeit, viszont innentől fogva nem tudja megkülönböztetni egymástól a termékeket. Én éppen ezért tartom szükségesnek a tanyasi csirkén túl az átlagosnál jobban tartott ipari csirkék márkázását is, hogy ebben a kategóriában is különbséget tudjunk tenni termék és termék között.
Mondana rá példát, hogy mivel lehet ezt a minőségkülönbséget elérni?
Nagyon fontos a már említett takarmányozás, ami a humánbiztonság, vagyis a fogyasztó érdekében történik. Mi az ipari körülmények között nevelt csirkéket is a legmagasabb iparági sztenderdeknek megfeleltetve tartjuk, és teljes állatjóléti rendszert építettünk ki. Az összes istállónk például ablakokkal ellátott, tehát természetes fényben élnek az állatok, nem mesterséges fényekkel stimuláljuk növekedésre őket, ami bevett szokás.
Ha nem is a tanyasi csirkét, vagyis a prémium terméküket szeretné felkutatni a vásárló, hanem a kommersz csirkék közül venni azt a minőséget, amit Önök állítanak elő, hol keresse ezeket a húsokat?
Nem szeretnék egy áruházat sem kiemelni, hiszen azt a többi partnerünk nehezményezhetné, ezért egy másik szempontot mondok. Minden terméken van egy ún. ovális szám, ami a vágóhelyet jelöli. A miénk a HU112. Ez könnyen leolvasható a címkéről.
Az összes tanyasi csirkét itthon értékesítik?
Ennek a terméknek körülbelül a 98%-át igen, ami igen nagy szó egy prémium terméket illetően, és jól jelzi a magyar fogyasztók igényeit a minőségre. A fennmaradó mennyiséget pedig Hongkongba és Szingapúrba exportáljuk, és ötcsillagos szállodákban, valamint Michelin-csillagos éttermekben értékesítjük. Fontos ehhez tudni azt is, hogy minden nemzetnek igénye, hogy a legjobb termékeit hazainak tudja. Mi, emberek egyszerűen így vagyunk összerakva, szeretjük a legjobbat a magunkénak tudni. Ezt a termékkategóriát ezért az országok túlnyomó részében hazai termelőktől keresik a vásárlók. Nem véletlenül szállítunk tanyasi csirkét éppen Hongkongba és Szingapúrba, ahol szó szerint nincsen elég hely állatot nevelni, jóllehet óriási mennyiséget igényel a piac.
Sok étterem, vendéglátóhely állítja magáról, hogy tanyasi csirkét tesz az asztalra. Amikor már a tányérunkon van a csirke, milyen jelek árulkodnak arról, hogy ipari vagy tanyasi csirkét eszünk-e?
Azonnal felismerhető. Ehhez persze mindkettőt kellett már kóstolni, hogy legyen összehasonlítási alapunk. Az ipari csirkének először is teljesen más a formája, mint a tanyasinak. Az ipari olyan, mint egy body builder. Nagy, gömbölyű izomtömegei vannak, ez a mellre és combra is igaz, valamint rövid és tömzsi combjai vannak. A tanyasi csirke ezzel szemben sokkal elegánsabb, akár egy atléta vagy manöken, például jóval hosszabb a combja. Ez egyébként legfőképpen genetikai kérdés. Aki kóstolta már mindkettőt, a harapásából is meg tudja különböztetni őket, hiszen az előbbi mállik, a tanyasinak viszont van harapása. Árulkodó ezenkívül a csont színe, hiszen a tanyasié főzés-sütés után is fehér marad, az ipari csirke csontja azonban elszíneződik, besötétedik. Ennek oka, hogy a tanyasinak kétszeres az élettartama, ezért sokkal több kálcium tud beépülni a csontokba. Ezen szempontok figyelembevételével egy laikus is könnyen meg tudja különböztetni a kettőt.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.