Albrecht Tamás és Almás Edit két estére hozza el a Dérynébe műhelyük ikonikus fogásait. Az október 4-i és 5-i közös vacsoraesttel a Mór24 lezárja a nyarat, a Déryné pedig elindítja az őszi szezont.
És hogy mi a közös a puritán Mór24-ben és a hedonista Dérynében? A sharing koncepció, vagyis az, hogy a különböző fogásokat közösen lehet megkóstolni.
A közös étkezés - legyen small plate vagy family style - közelebb hoz a másikhoz, hiszen együtt többféle ételről lehet közös élményünk. A sharing koncepció a fine dining éttermek kivételével a legnépszerűbb és legelfogadottabb étkezési forma a világ legtöbb országában a komfortkonyhák világában.
„Az asztalközépre szervírozás, a shared dining a családi ebédeken, vacsorákon és ázsiai éttermek világán túl még kevéssé ismert itthon, mi is viszonylag későn kezdtük el bevezetni, de már nincs visszaút, a sikere elsöprő, mára feltétlen hívei lettünk ” – mondta Kovács Kristóf, a Déryné tulajdonosa. – „Szerencsére a közönségünk is nagyon hamar elfogadta és megszerette, hogy az asztal közepére kitett fogások közül válogathatnak, small plate vagy family style stílusban. A Mór24 tökéletesen illeszkedik ebbe a koncepcióba a small plate tányérjaival.”
Izgalmas találkozás ez. A Mór24 egy rendkívül letisztult, puritán hely, a Déryné pedig a dekadens szórakoztatásról szóló közösségi tér. A két ellentétes pólus összehangolása izgalmas kollaborációt ígér, hiszen a két konyha meglepő hasonlóságokat mutat világlátásban, fenntarthatóságban és főként a vendégeket izgalomban tartó free-style stílusban.
A két étterem második közös small plate szeánsza egy jobb, szerethetőbb világról szól, ízélményekről, édes életről és fenntartható fejlődésről.
A vacsora
A 8 fogásos vacsorát a Camp Dérynében fogyaszthatják el, bővebb információt az eseményben találhatnak.
Tovább olvasok:

A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.