Két ikonikus utcai étel/ital, ami mégsem az
Nem, egy nem egy fejtörő, hanem két megkerülhetetlen portugál harapni- és innivaló. Ha már street food, induljunk két mindenek feletti klasszikussal. Annyiban utcai mindkettő, hogy az ikonikus helyek előtt a nyitvatartás minden órájában az utcán kígyózik a sor.
Ez az édesség már-már közhelyes a portugál gasztronómia felmerülésekor, ugyanakkor olyannyira élő hagyomány, amely a helyiek számára épp úgy napi betevő, mint amennyire a turisták kötelezőnek érzik a folyamatos keresését portugál tartózkodásuk során. A pastel de natát 1837 óta megállás nélkül sütik Lisszabon Belém negyedében, a teljesen egyértelműen elnevezett Casa Pasteis de Belém kávézóban.

Azt a sütit, melyet az országban mindenhol lehet kapni, még a szupermarketek fagyasztópultjában is megtalálható, mégis érdemes a Jeromosok kolostora mellé elzarándokolni az „eredetiért”, mert az állandó várakozók az üzlet előtt szavatolják, hogy sütőmelegen kerül a tányérunkra.

Ugyanez történik a belvárosban, egy italkimérés előtt, mely
nem más, mint egy lyuk a falban
A ginjinha, vagyis meggylikőr a melósok reggeli itala volt, ma dán turistalányok, helyi hippik és munkából hazafelé tartó, öltönyös brigád ácsorog a kis téren, pohárral a kezében.

Amit a helyiek
Tremocos. Ezt a sárga babfélét kimérve árulják meccsek előtt vagy vidéki buszmegállókban, de ott van az elegáns fado-éttermek asztalán is. Összecsippentve megszabadítjuk a héjától és már pattan is szét a szájban...

Az egészségguruk esküsznek rá, bár ez szimplán a portugálok szotyija:
olcsó, egyszerű, érthető és összehoz.
A tőkehal, melyből krokett készül, bolinhos de bacalhau. Ez hasonló a baszkok serrano sonkás krokettjéhez, csak éppen a portugáloké halas. Abszolút comfort food a helyeiknek, biztonsági játék a turistáknak, nem nagyon szokás elrontani.


A tenger ezüstje, mellyel a bátor portugál halászok gyakran látják el a gazdagok és szegények asztalát. Mert a szardínia nem válogat, népszerűsége pedig áthágja a társadalmi korlátokat. Akinek vannak laktanyaemlékei az egykori olcsó, orosz, olajos szardíniával kapcsolatban, jó, ha gyorsan elfelejti: a portugál szardínia nem hasonlít távoli, lepattant ukrán rokonára.

Ezt itt nagyon sokan szeretik és ennyi ember nem tévedhet! A portugál halacskákat vékony zsírréteg borítja, mely grillezve kiolvad és különlegesen finom ízt ad az ételnek. Általában grillezett paprika is jár hozzá. Júniusban Szent Antal, Szent János és Szent Péter ünnepén az éttermek kirakják az utcákra a grillvasakat és szardíniát kínálnak szenteknek és bűnösöknek egyaránt.
Nincs szó, mely leírja ezt a lényt
A percebes. Első látásra dermesztő, talán a Nyolcadik utas, a halál jár a legközelebb a valósághoz. Az angolok lúdkagylónak vagy lúdgégekagylónak nevezik, a magyar kifejezés erre a sárkányszármazéknak kinéző tengeri eledelre a kacsakagyló.

Egy elképzelés úgy tartotta, az apácalúd fejlődik ki belőle (ezt a madarat sokat láthatták a vízen, viszont nem Európában fészkel – a madárköltözéssel pedig még nem voltak akkoriban tisztában). Mint étel különleges, erősen tengerízű, rá lehet kattanni, és jól illik a sörhöz.

Irány Sintra!
Most írják fel egy papírra, ha Portugáliába készülnek: „quejidas de Sintra”. Miért? Mert valószínű, hogy Sintrába el fognak menni, ott pedig ez a kolostorsütemény a helyi híresség. Másrészt lehetetlen megjegyezni a nevét. Sintrában mindenhol lehet kapni, de ha mindenáron a legjobbra vágynak, akkor itt találják: a Casa do Preto a Chão Meninos 44. alatt, 15 perc sétára a Palotától. A gasztrotörténészek szerint középkori a recept. Biztosan sokat gyakorlatoztak az apácák, míg a tésztája ennyire könnyű, a tölteléke pedig ennyire krémes lett.


Bővebben itt olvashat még a portugál apácák és az édességek némileg ellentétes viszonyáról!
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.