Egy kiábrándult séf utolsó, mesteri menüje

Mark Mylod kamaradrámája lényegében egyetlen helyszínen játszódik, a híres Julian Slowik (Ralph Fiennes) extravagáns, privát szigeten található éttermében. A Slowik menüjén szereplő fogások egytől egyig többlet jelentéssel rendelkeznek, történeteket mesélnek, lélegeznek – és kizárólag egy alkalommal szolgálják fel őket. Az étterembe évekkel előre szükséges asztalt foglalni, vacsora tizenkét vendége sem tette ezt másképp. A szigeten meglehetősen puritán módon, elszigetelve élő személyzet és a luxushoz szokott vendégkör közötti áthidalhatatlan szakadék az első pillanattól kezdve feszültséget, labirintusszerűen szerteágazó történetmesélést ígér, de végül meglepően kiszámítható fináléhoz vezet.

Luxus vs. élethazugságok

A vacsora résztvevői, a kiváltságos tizenkét fős csoport a gazdagság és a felső tízezer különböző típusait képviseli: a híres, de értékvesztett színész, aki folyamatosan hazugságban él; a gold digger asszisztens, akivel a feleségét csalja; egy idős milliomos házaspár, akik az elvesztett gyermeküket gyászolva hazugságba, egymás eltiprásába és mások megalázásába menekültek; újgazdag cégvezetők, egy kíméletlen étteremkritikus, aki mások szerencsétlenségén élvezkedik; és egy fiatal, tudálékos, számító foodie, aki életeket áldozna fel akár egy bergamot teáért is. Az egyetlen kívülálló egy call girl, Margo (Anya Taylor-Joy), aki az utolsó pillanatban csatlakozik a csapathoz, valaki más helyére kerülve. Slowik azonnal észreveszi a különbséget a hozzá hasonlóan kiszolgálói szférából érkező lány és a többiek között, hasonszőrűként bánva vele lehetőséget ad neki arra, hogy élve kerüljön ki vacsoráról.

Séf Slowik karakteréből kiveszett az ételek iránti szenvedély és a főzés szeretete, csak a vendégek ámulatáért dolgozik, élvezve, hogy a vele töltött pár órában hatalmi pozícióban van, uralhatja az érzelmeket, sőt, az életeket is.

Vendégei pillanatnyi hatalomvesztését és kiszolgáltatottságát kihasználva kezdetét veszi egy lassan, de dinamikusan építkező horror színdarab.

Slawik ételei, a körülöttük lévő felhajtás, a fine dining színdarab káprázata olyannyira lenyűgözi a vendégeit, hogy lassan veszik csak észre, hogy a saját végzetük felé haladnak. Minden étel róluk szól, minden fogás személyes – a taco-ra nyomott kajmán szigeteki számláktól kezdve a tönkretett éttermek listájáig. Megannyi meglepetést tartogat a séf repertoárja, gyilkos bújócskát, második fogásnak álcázott öngyilkosságot, vért és lelepleződést.

Fine dining vs. az ételek élvezete

A film közepén elhangzik a befejezés, ami miatt sokat veszít az értékéből, de a kiszámítható történetvezetés, az események esetlegessége és kiszámíthatósága ellenére ‘A menü’ az utolsó pillanatig fenntartja az érdeklődést, ami a menüsor köré kitalált show és az ételek koncepciójának eredetiségének köszönhető.

Bár maga a Hawthorn sziget és az étterem teljes mértékben fikciós, a rendező valódi éttermekből inspirálódott és rájátszott megannyi fine dining közhelyre: a séf férfi, a fine dining étkezést csak a felső társadalmi rétegek engedhetik meg maguknak, ráadásul ezek az emberek az étkezésben nem is találnak örömöt, csupán az ételköltemények és a kiváltságosság érzésének illúziója mögé rejtőznek.

Hirdetés

Amikor a történet legszatirikusabb pontján a séf pár szószt és mártást kínál fel egy lapos tányéron és a vendégek kenyeret követelnek a fogyasztáshoz, amit nem kaphatnak meg, Mark Mylod a fine dining legnagyobb kérdéseit kezdi feszegetni: miről szól az evés, az étkezés? Tényleg a fine dining ételek a legfinomabbak a világon vagy pusztán pózból fogyasztják az emberek a csúcsgasztronómiát, mert megtehetik?

Színjáték

A modern gasztronómia egyik új talánya a színjáték, a műsor, az ‘élmény’. Az étkezés már önmagában nem elég a vendégek számára, az emberek a meglepetést keresik, és a séf személyében egy olyan karizmatikus szekta vezért, aki egyedi élményt szolgáltat nekik a pénzükért. 

Séf Slowik legnagyobb sérelme, hogy a fogyasztók nem értékelik sem a séfek zsenialitását, sem az ételek mögött lévő rendkívüli teherbírást igénylő munkát. Szabadon kritizálnak, szabadon kommentálnak, figyelmen kívül hagyva a koncepció és a show mögött álló embereket.

A menüsor

Amikor séf Slowik menüsora a desszerthez közelít, és a kiszolgáltatott vendégeket a szembesíti az önreflexió és a törődés teljes hiányával, felhívja a figyelmet a fine dining étterem ipar elitizmusára és arra az elviselhetetlen nyomásra, ami miatt gyakran a levegőért kapkodnak a csúcsgasztronómia legfontosabb alkotói.  

‘A menü’ minden egyes felsorakoztatott fogása mögött komoly tervezés és történet áll. A film tíz tételes menüsorát Dominique Crenn a san francisco-i három Michelin-csillagos Atelier Crenn séfje és tulajdonosa állította össze a hitelesség érdekében. A közös munka során Crenn azt nyilatkozta, hogy maximálisan megérti séf Slowik minden frusztrációját: “Napi tizennyolc órát dolgozunk, rendkívüli nyomás alatt. Az emberek tökéletességet várnak el tőlünk az év minden napján, senkit sem érdekel, hogy ki vagy, hogy milyen napod van, hogy érzed magad. Ha elsózod az ételt, az emberek azt gondolják, hogy hatalmukban áll megítélni vagy akár tönkretenni téged.”