Nem török Jamie babérjaira, de van benne valami, hogy a csúcsforgalmi hazavánszorgás és sivárság utáni ideges hangulat egyik legjobb ellenszere, ha főzünk valamit, könnyen, gyorsan, ösztönből, levezető jellegűen.Persze nem árt, ha van otthon ez meg az. Szóval tételezzük fel, hogy van, mondjuk, egy pár szelet vékonyra metszett borjúszelet, újhagyma, zellerszára, paradicsom. Történetesen, ha van padron típusú paprikánk az sem hátrány, de ha nincs, az sem baj. Fehérbor, vaj, olivaolaj, vörösborecet, ezek kellenek.
Kevés olivaolajon megpirítom a hosszában félbevágott újhagymákat, hagyom kissé odapirulni, ahogy a hűtőben matatok találok egy tálkában bekocsonyásodott kacsa pecsenyelét, abból hozzáadok a bepirult hagymához, elpárologtatom, hogy átjárja az íz, de rálöttyintek egy kis fehérbort is. Ezt egy tálba félreteszem, diszkréten meglocsolom vörösborecettel, hadd érlelje. Ugyanabban a serpenyőben néhány csepp olivaolajon megpörgetem a padron paprikákat, hagyom, hogy itt-ott bebarnuljanak, majd ezt is kitálalom az előbbi hagymával teli edénybe. A kockára vágott zellerszárat, és a kibelezett kockára aprított paradicsomot megforgatom a forró olajon, kissé odapörkölöm, majd ezt is az előbbi keverék mellé tálalom, borsozom, újabb ecet cseppekkel ízesítem, összeigazítom, majd friss korianderrel megszórom. Nem telt el több mint tizenöt perc, közben a borból kortyolok, fásult bensőm életre kap, szellemem felfrissül.
A húst borsozom, nagyon kevés olajon és vajon megpirítom, ehhez is adagolok kacsapecsenye lét, fehérbort, vajat, majd ahogy kiszedem megszórom friss lestyánnal. Még félóra sem telt el, kész van a vacsora.
Warning: Undefined array key 0 in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Attempt to read property "term_id" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 6
Warning: Undefined variable $sponsor_data in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17
Warning: Attempt to read property "description" on null in /mnt/BLOCKSTORAGE/home/639033.cloudwaysapps.com/kqavbfzkwc/public_html/wp-content/plugins/oxygen/component-framework/components/classes/code-block.class.php(133) : eval()'d code on line 17