Ezerszámra léteznek ételrendelős appok. Nos, az Uber Eats újdonsága, hogy nem csupán otthonra lehet vele pizzát vagy bármit rendelni. Egyenesen az étterembe küld minket.
Az alkalmazással előre kiválaszthatjuk az étlapról, hogy mit szeretnénk enni, majd szépen ellátogatunk az étterembe, és ott elfogyasztjuk. Léteztek eddig is olyan alkalmazások, melyekkel előrendelhettünk, és mi magunk hoztuk el az ételt az étteremből. Most azonban a kiszállítás és az imént említett pick-up mellett megjelent a dine-in lehetőség is. Egyelőre csak néhány észak-amerikai nagyvárosban működik, kísérleti jelleggel. Dallas, Austin, Tucson és San Diego éttermeiben próbálja ki a cég, és ha beválik, kiterjesztik a szolgáltatást. Előnye, hogy a kiszállítási díjat, amit minden esetben felszámolnak, meg lehet spórolni. Arról nem beszélnek, hogy az étterembe eljutni is pénzbe kerül, hacsak nem a szomszédos háztömbről van szó. Mondjuk erre ott az Uber taxi...

A dine-in funkció nem titkolt célja, hogy hangsúlyozza az éttermek eredeti szerepét, és rávilágítson arra, hogy az éttermi élmény része, hogy odamegyünk, és abban a bizonyos környezetben, azt a bizonyos szolgáltatást élvezve fogyasztjuk el a vacsoránkat, és nem a képernyő mellett nyitogatjuk otthon a plasztikdobozt.
Valószínű, hogy ez az alkalmazás annak a generációnak készül, aki számára otthonosabb és biztonságosabb világot jelent a kijelzőn keresztül kommunikálni, mint egy felszolgálóval beszélgetni. Itt tartunk, akár tetszik, akár nem.
Szépen és jól hangzó, világjobbító elvek ezek, de legyünk egy kicsit cinikus kényszerrealisták. Az Uber mindeközben arra törekszik – és ezt nyíltan ki is mondja –, hogy az Uber Ride alkalmazását és az Uber Eats-et összekapcsolja, hogy a két app egymást támogatva extra üzleti hasznot hozzon nekik. Annyira pedig nem is kell kapkodniuk, hogy lemaradnak a versenyben, mert jelenleg az Uber Eats a legnagyobb és legnépszerűbb ételrendelő alkalmazás az Egyesült Államokban.
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2024-ben.