Országos ajánlással sajnos nem szolgálhatunk, a fővárosi éttermek közül válogattunk. A tapasztalatok szerint azonban érdemes kedvenc közeli éttermünkben, törzshelyünkön érdeklődni afelől, hogy van-e lehetőség elvitelre. Van rá esély, hogy nem lesznek a saját maguk ellenségei, és meg fogják oldani a kérésünket. Karácsonyi süteményeket pedig jóformán minden cukrászda kínál és készít, ezzel könnyű dolga van annak, aki idén nem szeretné belisztezni a kezét.
Mi most hat olyan budapesti étterem karácsonyi ajánlatát hoztuk el, akik előre megfontolt szándékkal készülnek az ünnepekre: az elvitelre felkínált menün kívül feltüntettük a rendelési határidőt, a -tól-ig árakat, az átvétel helyszínét és időpontját, valamint az elérhetőségeket is.
Rosensteinék ünnepi fogásai között dúskálhatunk
Rosensteinék hét nyelven beszélő étlapjáról (tényleg!) és az ünnepi különajánlat részeként most egy sereg karácsonyi és újévi ételt vihetünk haza. Csak kocsonyából háromfajtát (liba, sertés, hal), rántott halakból is háromfajtát (ponty, harcsa, fogas), sült húsokból pedig négyféle közül választhatunk (gesztenyével, asztalt szilvával és libamájjal töltött pulyka és egészben sült pulyka). És a teljes kínálatnak csak a felénél járunk. Hideg libamáj zsírjában, zsidótojás, tatár bifsztek, sólet, malacsült, flódni, bejgli... Igazi terülj-terülj, asztalkámat kínál Magyarország egyik kedvenc étterme – az ünnepek idején is.
Határidő nincs, amíg tudják, felveszik a rendeléseket, értelemszerűen az ünnepekig.
A teljes menü itt elérhető..
Megrendelés: +36 1 33 33 492
Átvétel: dec. 23-24-én. VII. Budapest, Mosonyi u. 3.
Árak: ételenként kb. 3500-7000 Ft között.

Karácsonyi túlélőcsomag a Bock Bisztróból
Bíró Lajosnak és Varju Viktornak jól állnak ezek az ízek, ez nem vitás. Nem vitték túlzásba a dolgot, találó tehát a Karácsonyi túlélőcsomag elnevezés: három atombiztos klasszikust ajánlanak fel azoknak, akik idén nem szeretnének a macerás halészlével, libamájjal és töltött káposztával bajmolódni. Hideg libamáj, paksi pontyhalászlé, töltött káposzta kolbásszal a menü, elmenni pedig Budára, a Kisbíróba kell majd értük.
Rendelési határidő: december 18-ig.
A menü itt elérhető.
Megrendelés: a +36 1 376 60 44-es telefonszámon vagy az [email protected] e-mail címen.
Átvétel: dec. 23-án déltől a Vendéglő a Kisbíróhoz étteremben, XII. Budapest, Szarvas Gábor út 8./d
Árak: ételenként 1700-3100 Ft között.

Lazán és ötletesen a Babkából
A Babka karácsonyi finomságai között ugyan csak két ételt találunk, ami nem édesség, de mivel igen eredeti módon közelítették meg az ünnepeket, helye van az ajánlónkban. A két említett étel a kacsamájpástétom és a halászlé pontyból vagy harcsából, édességekben pedig nem viccelnek. A címadó babka, bejgli és háromféle panettone vihető el a Pozsonyi útról, a háromféle dobozzal pedig karácsonyi vásárok hangulatát vihetjük haza: forralt bor, forralt bor bejglivel és gin tonic box az opció. Na jó, a gin tonic kevéssé az adventet idézi, de miért is ne?
Rendelési határidő nincs, amíg tudják, felveszik a rendeléseket, értelemszerűen az ünnepekig.
A menü itt elérhető. Bejglire előrendelést kell leadni!
Megrendelés: a +36 1 789 96 72-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen.
Átvétel: folyamatosan, dec. 24-én 14 óráig. XIII. Budapest, Pozsonyi út 3.
Árak: tételenként 1100-24.500 forint között.

Karácsonyra ától cettig a KIOSK-ból
A KIOSK sem először rendelhetünk karácsonyra. A decembert hagyományosan végigjótékonykodó belpesti étteremben a Segítő Angyalok épp a napokban láttak vendégül egy meleg ünnepi vacsorára több száz otthon nélkül maradt embert... A hazavihető menüjük ötféle ételt és nyolc desszertet kínál, és itt találtunk egyedül zserbót, mézes krémest és hókiflit. A hideg libamájon, halászlén és töltött káposztán kívül egészben sült szárnyasokat, bébipulykát és pecsenyekacsát kínálnak azoknak, akik otthon legfeljebb egy pink puncsot szeretnének karácsonyra főzni.
Rendelési határidő: legkésőbb december 19-ig.
A teljes menü itt elérhető.
Megrendelés: a +36 70 3111 969-es telefonszámon vagy az [email protected] e-mail címen.
Átvétel: dec. 23-án és 24-én. V. Budapest, Március 15. tér 4.
Árak: ételenként 560 és 28.500 forint között.

Kocsonyától a flódniig: Larus Étterem
A Larusból is immáron hagyományosan rendelhetünk otthonra karácsonykor. Várvizi Péter séf 10-féle ételt készített elvitelre, köztük jól bevett klasszikusokkal – mint a kocsonya, bajai halászlé gyufatésztával vagy a flódni – és finomabbra hangolt fogásokkal. A kacsamáj terrine-t például almával tölti, narancsos meggyel és fűszeres házi kaláccsal kínálja, a kakukkfüves marhasült, BBQ szósszal, sajtos burgonyapürével és marinált sült paprikás céklasalátával érkezik, no és a hosszan sült, fűszeres mézzel kenegetett mangalicalapocka, pirított hagymás törtburgonyával és sült almával nevű tétel sem hangzik rosszul az ünnepi elviteles menüről.
Rendelési határidő: legkésőbb december 20-án 15 óráig.
A teljes menü itt elérhető.
Megrendelés: a +36 1 799 2480-as telefonszámon vagy az [email protected] e-mail címen.
Átvétel: dec. 24-én 9-től 14 óráig. XII. Budapest, Csörsz utca 18/B
Árak: ételenként 1500-3750 forint között.

Stand25: Szulló Szabina és Széll Tamás fogásai otthonra
Ínycsiklandó csak belegondolni is, hogy az ország méltán leghíresebb séfpárosának, Szulló Szabina és Széll Tamás fogásait falatozhatjuk otthon, családi berkekben. A Michelin-kalauz Bib Gourmand-minősítésű éttermének ajánlatára már novemberben felfigyeltünk. Az alábbi linkre kattintva ismerkedhetnek meg vele közelebbről!

Rendelési határidő: legkésőbb december 18-án, a készlet erejéig.
Megrendelés: a +36-30-961-32-62-es telefonszámon vagy az [email protected] e-mail címen.
Átvétel: dec. 24-én 9-től 12 óráig. V. Budapest, Hold Utcai Piac
Árak: ételenként 5800-6900 forintig.