Hirdetés
Hirdetés

Zsidai home kipróbálva: Ropogós maradhat a rántott hús, ha tényleg nekünk kell befejezni otthon

SZERZŐ: diningguide
2021. január 15.
Lássuk, hogy mit tud egy olyan szolgáltatás, ami à la minute fogyasztható, otthon gyakorlatilag csak melegítendő fogásokat visz házhoz. A befejező lépéshez csupán egy serpenyő/lábas/tepsi szükséges, és pár perc alatt már az ebédlőasztalon gőzölögnek a többnyire házias ételek. A Zsidai home több fogását teszteltük.
Hirdetés

Ahogy mi is bemutattuk már, több iskola létezik: vannak, akik komplett, elkészített ételeket visznek házhoz, bevállalva a rizikót, hogy a ki tudja mennyi idős szállítás után jócskán romlik az élmény. Mások aprólékos leírással a konyhakész, de még elkészítendő fogásokat adják át vendégnek, és már több étterem él a kitelepölő séfek lehetőségével is. Maradjunk most az elkészített és az otthon főzni/sütnivaló éttermi ételek tengelyén, és a két lehetőség közé illesszük be a Zsidai home-ot, mely gyakorlatilag ügyes konyhatechnológiák segítségével úgy adja át az ételeket, hogy csupán 4-5 percet kell foglalkoznunk velük.

Praktikus a megoldás, mivel akár 4-5 napra előre is meg lehet rendelni a kívánt fogásokat, melyek a nemzetközi ihletésű lehetőségek mellett túlnyomórészt a magyar comfort food vonalat képviselik. Nem véletlen, sokak foglalkoznak ezzel az irányzattal.

Az online rendelés egyszerű és egyértelmű: levesek, főételek, borok és péksütemények/édességek közül választhatunk. Fontos tudni, hogy a legtöbb ételt kettesével csomagolják, az árazással úgy kell számolnunk, hogy két étkezésre, vagy két főre kalkuláljunk. Eszerint kimodhatjuk, hogy abszolút vállalható árakkal dolgoznak. A levesek adagja 1500 forint környékére tehető, a főételek egy főre 2000 forinttól indulnak, ami belvárosi árakhoz képest még lejebb is nyomott.

A megálmodók szerint a kettes csomagolás fenntarthatósági okok miatt alakult így, s bár sok papírboxot hoznak házhoz, azért a műanyag sem marad el — mentségükre szóljon, hogy erre a csomagolástechnikára az eltarthatóság miatt van szükség, hiszen a tartósítószerektől és adalékanygoktól érthetően tartózkodnak.

A csomagokban igényes kivitelezésű kártyákat találunk, az ételekről pár szóval, gyors elkészítési itinerrel és QR-kóddal, amit beszkennelve videós "elkészítési útmutatót" is kaphatunk. A helyzet az, hogy a szöveges leírás részletes és kompakt, így nem szükségszerű a plusz videó, amiben maga, a cégcsoport tulajdonosa tevékenykedik a konyhában. A miértre azt a választ kaptuk, hogy közgazdász végzettsége miatt azért Roy mutatja be az elkészítést, mert evidens, hogy, ha ő is képes a műveletre, mások is nevetve lehozzák a Zsidai home ételek befejezését/melegítését.

A tesztünk után természetesen kiderült, hogy tényleg nem kell semmi konyhai tapasztalat — a kártyákon több helyen feltüntetik a mikrózós opciót is, tényleg ennyire egyszerű, csak melegítenünk és tálalnunk kell. Így akár az irodai rendelés is megoldható. Ráadásul biztos, hogy a saját tányérokban szervírozzuk a fogásokat, ami emeli az élményt — nincs dobozos érzés.

Külön szót érdemel a Spíler receptúrája szerint készülő pizza, melyet elég egyedi módon oldottak meg: a pizzatészta nem nyersen érkezik, hanem egyszer sütve, formában, csomagolva. Erre kell ráhelyeznünk az alapot, a feltéteket és 10 perc alatt, magas hőfokon fejezzük be. Nem versenyezhet a friss, fatüzeléses kemencéből érkező pizzával, de kreatív alternatíva lehet. Ropogós és friss pizzát kapunk, árban pedig bőven a nagy pizzafutár cégek alá lőnek.

Kifejezetten háziasra sikerült az Újházi-tyúkhúsleves, tetszett a csigatészta és a zsenge cukorborsó a leveshús is. Tisztességes adag, két főre is.

A sólet ropogós kacsacombbal, tojással érkezik, a kacsát pedig saját fűszervajukkal kell bekennünk a sütős melegítés előtt. Leginkább a vajas burgonyapürével és káposztasalátával körített rántott csirkemellet szerettük. A sütőben pirongatott hús kabátja ropogós lett, kis utánsózást kívánt csak. Viszont nem kellett sok olajat hevíteni, a lakást büdösíteni — ez a rántott szelet túl is teljesítette, mint amire vártunk.

Praktikus, gyors és korrekt szolgáltatásnak ítéljük meg a Zsidai home-ot. Ideális lehet irodai munka ebédjeként, rohanó hétköznapokon és olyan – jelenleg szűk körű – vendégség esetére, amikor a vendégvárás munkás részétől megkímélnénk magunkat, mégis többet nyújtanánk a családnak, barátainknak a szendvics-mártogatós kombónál .

Itt lehet körülnézni a Zsidai menü rendelése kapcsán.

Olvassa el másik friss tesztünket is!

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram