Pontosan egy héttel ezelőtt az Európai Parlament kimondta, hogy a klasszikusan húsból és más állati eredetű összetevőkből (belsőségek, zsír, porcok) készülő élelmiszerek növényi alapú változatait a gyártók hivatalosan is nevezhetik az eredeti megjelölésekkel, úgy mint kolbász, virsli, steak vagy éppen „darált hús". Ezek mindegyike kaphatók már magyarországi hiper- és szupermarketekben, valamint bioboltokban is.
A közvéleményben épp olyan ellenállás feszül e kérdésben, akár a szakmai szervezetek részéről, ezért került az Európai Parlament döntéshozói elé a kérdés. Európa legnagyobb, mezőgazdasági termelőket tömörítő szövetsége, a Copa-Cogeca támadta meg a vegetariánus és vegán gyártókat azzal, hogy a klasszikus húsipari megnevezések használatával félrevezetik a fogyasztókat.

A brit The Guardian szerint egy 13 szervezet összefogásával létrejött csoport azért kampányolt, hogy a törvényhozók utasítsák el a javasolt módosításokat. Azzal érveltek, hogy a fogyasztók választását segítik, és nem pedig összezavarják az olyan elnevezések, mint a szójapárizsi vagy a csicseriborsó-kolbász, amennyiben egyértelműen feltüntetik a csomagoláson a termékek vegán vagy vegetariánus mivoltát. Azok az élelmiszerkategóriák, mint például a virsli, kolbász, steak vagy hamburger csupán segítik a vásárlók tájékozódását az adott növényi alapú élelmiszerek konyhai felhasználását illetően, hiszen ezek felhasználása hasonlóan történik, mint az állati eredetű változatoké, az étkezések során így ugyanazt a funkciót töltik be (például főétel feltétjeként, pörköltökben, burgerpogácsaként, hotdogként stb.)
A döntés meghozatalában komoly szerepet játszottak az Európai Unió környezetvédelmi politikája, amely a nemzeti politikától függetlenül érvényes az unió országainak összességére. A hús-, valamint a tejipar környezetterhelésével szemben a növényi alapon előállított élelmiszer-termékek környezeti terhelése jóval alacsonyabb, ezért az uniós államok közös érdekének tekintendő a növényi élelmiszerek fogyasztásának segítése – amit a most meghozott döntéssel is támogatni kívánnak.
Kapcsolódó írásunk:
A Dining Guide szerkesztőségének munkáját SAMSUNG okostelefonok segítik 2023-ban.