Hirdetés
Hirdetés

Színes ceruzák és bodzapezsgő az Izabella utcában… - Első benyomás: Zeller

SZERZŐ: Ted Aprajev
2015. március 31.
Jó, hogy van egy ilyen igazi szeretettel, őszinte lelkesedéssel, átlagon felüli kulináris hozzáértéssel menedzselt hely a városban, annak is egy elég meglepő pontján. Bátorság, kitartás, önbizalom mindezek megtérülni látszanak. Brávó.
Hirdetés

Jó, hogy van egy ilyen igazi szeretettel, őszinte lelkesedéssel, átlagon felüli kulináris hozzáértéssel menedzselt hely a városban, annak is egy elég meglepő pontján. Bátorság, kitartás, önbizalom mindezek megtérülni látszanak. Brávó.
zellerA pinceéttermek barátságossá tétele nem könnyű feladat, se légtechnikailag, se belsőépítészetileg. Az, hogy egy ilyen étterem, történetesen a Zeller bisztró lehet a TripAdvisor felhasználói szerint Budapest második legnépszerűbb étterme, többféle értelmezésnek enged teret.
Meredek lépcsőkön ereszkedem lefelé, és váratlanul megüt gyerekkorom kedvenc kábító, mélyen dohos illata. Csak ezért a szagért utazási szándék nélkül is lementem a kis földalattiba. Pár másodperc az egész, elmúlik a varázs, könnyed konyhaszag veszi át a helyét, nem zavar. Nem pince, alagsor inkább, semmi boltív, aránylag tisztességes belmagasság, sima mennyezet, nyerstégla falak, két egymásba nyíló helyiség, irányított fénysugarú világítás, a belső termet fehér vitorlavásznak selymesítik, és egyben vissza is verik a fényt, ez is az alagsor-érzetet hivatott ellensúlyozni. Az asztalok és a színes székek mintha kisebbek lennének a megszokottnál, ez is növeli a térérzetet, azon kívül „napközis játékosságot” is kölcsönöz a helynek. Nem csak illúzió, hanem kézzelfogható valóság, ahogy odaülök egy kétszemélyes asztalhoz: kicsi a szék, kisfelületű az asztalka, mintha egy gyerekjátszótéren lennék, ezt erősítik azok a tűhegyesre pucolt színes ceruzák is, amelyek egy kis bádog edényben kínálják magukat, alig várják, hogy elindulhassanak rajzos útjukra a papírterítőn. Látok egy tacepaót, amin egymás hegyén-hátán odatűzött, korábban telerajzolt papírterítők bíztatnak, bátorítanak a rajzolásra.
A szerviz közvetlen, laza, barátságos. Azonnal kapok egy házi bodzapezsgőnek nevezett itókát, ami valóban pezseg, de a bodza illatából, ízéből - az én ízlésemnek - több is lehetne benne. Ezzel együtt kellemes, jól is esik. A napközis érzést fokozza a kétoldalas kézi palatáblán krétával írott napi ajánlat érkezése. Jó, hogy nem szükséges forgolódnom táblairányba, nem is volna miért, mert igen ötletesen a palatáblára írottak asztalhoz jönnek.
Innen is, meg az étlapról is választok: balatoni, közelebbről badacsonyi snecik, kisujjnyi méretű halacskák olajban sütve majonézzel előételnek, bazsalikomos paradicsom-krémleves, és citrusos rizottó Szent Jakab kagylóval főételnek.
Bőségesen megrakott kenyérkosarat kapok, sima vajjal. A barna magos kifejezetten jó, friss, a fehér is hasonló. Ezenközben három fehérboros palack landol az asztalomon, kóstoló pohárral egyetemben: választhatok, hogy melyiket szeressem, badacsonyiak mind, ahogy értesülök a fiatalembertől, aki gyanítom a tulajdonos. Vulcanus legyen, döntök, addigra a tekintélyes méretű halomba rakott kishalak is elém kerülnek. Emberem megjegyzi, hogy a halacskák a mamája receptje szerint készültek.
Bő olajban sültek, frissek, élvezetesek, bár az olaj íze, kora túlságosan átüt rajtuk. A majonéz - tartár, még, ha háziasnak is mondott, ipari ízhatású. Leginkább az édessége zavaró. Illatos paradicsomleves, friss bazsalikomlevelekkel, felszínén reszelt Grana Padano-val. Intenzív paradicsomos íz, krémes állag, enyhén sűrű, felhígított súgóra emlékeztet. Elsősorban ez a sűrűség és a bazsalikom fűszeressége teszi élvezetessé.
Innentől - ahogy várakozom a rizottóra - értelmet nyer a kis színes ceruzák jelenléte. Önkéntelen mozdulattal nyúlok utánuk és skiccelek a papírterítőre, bátor vonalakkal igyekszem megrajzolni a szemközti asztalnál ülő igen testes úriember karakteres portréját, miközben a szavait is hallom, ahogy partnerének magyaráz. Időm bőven van, mert egy rizottó, ha igazi, akkor frissen készül és ez húsz percig is eltarthat. Többszöri nekifutásra egész jól sikerül a portré, közben izgalmas családi titkoknak is tudója lettem, amit itt nem osztanék meg.
Szemrevaló tálalásban kerül elém a rizottó, némi filigrán zöldleveles díszítéssel, két Jakabbal, és ínycsiklandó grapefruitos illatfelhőben. Kifogástalan ízre, állagra. A citrusos ízesítés vibráló, miközben selymesen roppanós érzetűek a rizsszemek. Kellő mennyiségben apróra vágott zöld zellerszár darabkák ízesítik tovább a fogást, harmonikusan illeszkedve, finomítva a fogást. Izgalmas. A kagylók ellenben bátortalanul készültek, színtelenek, pörzsanyag nélkül az ízük sem érvényesül kellőképpen, még a rájuk szórt pirított szezámmagok sem képesek ezt megfelelően ellensúlyozni. De ez mégis egy nagypályás kivitel, konyhaművészeti teljesítmény, amiért érdemes visszatérni.
Jó, hogy van egy ilyen igazi szeretettel, őszinte lelkesedéssel, átlagon felüli kulináris hozzáértéssel menedzselt hely a városban, annak is egy elég meglepő pontján. Bátorság, kitartás, önbizalom mindezek megtérülni látszanak. Brávó.

Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram