A Nomában uralkodó abuzív munkahelyi kultúra ellen szerveződött mozgalmat az étterem egykori munkatársa Jason Ignacio White hozta létre aki 5 éven keresztül a Noma fermentációért felelős részlegét vezette.
A saját élményeire, valamint volt kollégák vallomásaira alapozva egy weboldalt is létrehozott, ahol az érintettek által tett vallomásokat gyűjtötte össze. A beszámolók szerint René Redzepi nem csak kiabálással vagy degradáló szavakkal alázta meg a Noma dolgozóit, hanem BBQ villákkal szúrkálta és több esetben fizikailag is bántalmazta őket.
A séf a vádak hatására elnézést kért az érintettektől közösségi oldalán, azonban mindez nem állíthatta meg a botrány kialakulását. A történtek hatására ugyanis olyan kulcsfontosságú szponzorok, mint a Amex, az American Express és Blackbird is elhatárolódtak az étteremtől és visszavonták támogatásukat.
René Redzepi végül egy videóban jelentette be lemondását, és a csapatra bízta a Noma Los Angeles-i pop-upjának sikeres lebonyolítását.
Nyilatkozatában így fogalmazott:
„Dolgoztam azon, hogy jobb vezetővé váljak, és a Noma az évek során nagy lépéseket tett a vállalati kultúra átalakítása érdekében. Azonban elismerem, hogy ezek a változások már nem tudják helyrehozni mindazt, ami a múltban történt. Egy bocsánatkérés önmagában nem elég; vállalom a felelősséget a tetteimért.
Több mint két évtized után, amelyet ennek az étteremnek az építésével és a vezetésével töltöttem, úgy döntöttem, hogy hátrébb lépek, és lehetőséget nyújtok rendkívüli vezetőinknek arra, hogy a soron következő fejezetben ők irányítsák az éttermet. Emellett lemondtam a MAD igazgatótanácsából is, abból a nonprofit szervezetből, amelyet 2011-ben alapítottam.”
Az, hogy az események alakulása hosszú távon milyen hatással lehet a Noma működésére és rajta keresztül a fine dining éttermi kultúrára, a következő hetekben és hónapokban fog eldőlni.
Fotók: Noma, Facebook
