Pilisvörösvári éttermes emlékeim egy pontban futnak össze és ezzel biztos sokan vagyunk ugyanígy: a lassan 30 éves Gazgakör Vendéglőben többször megfordultam. Süteményért az Emilbe mentünk, ami szintén nagymúltú intézmény, de a kedves, takaros sváb várost régen láttam már. Azóta újhullámos kávézó, mentes cukrászda is nyitott, de persze megmaradtak a hagyományos sörözők is. És itt van a Stube, amit régen kinéztem már.
Két barátnő, az évek alatt egyre jobb irányba tartó vendéglőjéről van szó, ami egykor söröző volt, aztán pizzériává szelídült, végül a közelmúltban rátalált arra az arculatra és stílusra, ami olyannyira hiányzik minden egyes településről és igen, fővárosi kerületből is. De ne szaladjunk annyira előre, hogy miért jutottam erre a konklúzióra, kezdjük a foglalásnál, ami a jelen jogszabályai szerint udvariasan, de lényegre törően zajlott: amikor már biztos volt, hogy vasárnap folytatódik az (6 millió beoltottig tartó...) esőzés, megkérdezték, hogy van-e a benti étkezéshez szükséges szertifikátunk. Örömmel nyugtáztuk, hogy minden adott az ebédhez, odaérve pedig azt is, hogy érdemes volt foglalni, mert tele volt a Stube, egészen a fedőkből összeállított installációig ültek, és a pergola is megtelt.
A hangulat odabent a legotthonosabb alpesi hüttéket idézi, a sok fafelületnek és a kemencéből áradó hőnek köszönhetően, szerencsére Dj Ötzi örökbecsűitől és a vadászteáktól imbolygó Hermann Maier imitátorok nélkül. A kiszolgálás gyors, pontos és éppen annyira szívélyes, ami sosem csap át túlzóba, tolakodóba. Ez amolyan sváb vendégszeretet, a maszk fölött látszódnak az érdeklődő szemek, a rendelések pillanatok alatt eljutnak a konyhába. Hiába a pizzakemence melege és a közönségkedvenc olasz étel, mégis inkább sváb-magyar különlegességeket, a hely szelleméhez leginkább passzoló fogásoknál tettük le a voksunkat. Az étlap több műfajra tagolódik, ahhoz bő a kínálat, hogy a vendéglő stílust átérezzük, de kellően limitált, hogy bólintsunk: szerencsére nem akarják szétforgácsolni az energiáikat, remélhetőleg azt készítik, amihez a legjobban értenek.
Háromféle levest kóstoltunk: a sváb burgonyagombóccal kiegészített fejtett bablevest, a húslevest sváb gombóccal, illetve a májgombóclevest. Mindegyik mini zománcozott fazékban érkezik, fa tálcára helyezve és már ekkor figyelmeztetnek, hogy óvatosan nyúljunk a lábasokhoz, tűzforrók. Tartalmuk mennyisége éppen tökéletes: nem fognak elnehezíteni a főétel előtt, sőt, meghozzák az étvágyat. A bableves krémes, már-már édeskés, kevés utánsózást még elbír, de házias és emlékezetes, lágy és jó harapásélményű burgonyagombóccal. A májgombócleves pedig az említett hütték legjobbjainak gazdag leveseire hajz: bármikor újraennénk. Friss, petrezselymes, ress zöldségekkel.
Egyértelmű volt, hogy az Almschnitzel fantázianevű, kemencében sütött húst megrendeljük, ez az egyik legizgalmasabb főétel, pedig akár a burgereik közül is választhattunk volna: Charolais marhából készülnek és sok jót hallottunk már róluk. Marad a szintén forró vasserpenyőben érkező konfitált tarja, melyet nem egyben szolgálnak fel, hanem kétujjnyi szeletekre vágva, ami kényelmes és hozzáad az élményhez. Tejszínnel, parajjal, vargányás házi nudlival sütik egybe, tetejére pedig ropogós feketeerdei sonka és pecorino sajt kerül. Már illatra megnyerő, kóstolás után pedig kiderül, hogy nem is választhattunk volna jobban. Komplex fogás, a nudlik és a tejszín krémessége a jó minőségű tarjával és a vargányákkal azért erőteljes kombináció. A serpenyő forrongó fogójával szerencsére nincs gond, közelébe sem kerülünk.
Sertésszűzből készül a Wiener Schnitzel, vegyes saláta társul hozzá frissítőképp, és természetesen a fadeszkán várakoznak a citromgerezdek is. Ez a bécsi szeletellenpontozzae nem rágós, panírja ropog, de nem annyira újhullámos, hogy átlényegüljön a bunda. Nem foglalja el az egész deszkát, viszont messze van a papírvékonytól is.
A rántott hús rajongóinak szinte kötelező. Ahogy a szintén kemencében összesülő Käsespätzle a Stube vegetáriánus vendégeinek. A sváb sajtos nokedli tetejére lyoni hagyma fészek kerül. Ez a fogás is kívánt még egy kis sót, viszont remek ötlet mellé a saláta.
Kár lenne kihagyni a desszertek sorát: a somlói galuska mellett ritkán kóstolható specialitások is megjelennek, mint a kemencében sült túrós palacsinta, vagy a Schupfnudel baracklekvárral. A palacsinta selymes és krémes, az édes nudli ugyanolyan szinte habos és könnyed, mint a főételbe komponált burgonyás tészta volt. A Stube konyháján fontos a felhasznált burgonya, ezt pedig meg is látszik akár a nudlik, gombócok minőségén is. A túrógombóc sem okozott csalódást, idényjelleggel eperrel érkezett. A pizza legközelebbre marad, egyszerűen nem lett volna szívünk kihagyni ezeket a különlegességeket, bár belegondolván egy nagy burgonyás nudli ebédet maxoltunk ki (kicsit részlehajlóan jóformán csak ilyen fogásokat választottunk), de hol máshol, mint a vörösvári vendéglőben.
A Stube két mozgatórugója, Müller Edina és Áy Zsófi nagyon jól eltalálták, hogy bőven többet bír ez az étterem, mint a pizza, és az is abszolút öröm, hogy ilyen minőségben, félreérthetetlen interpretációban érkeznek az ételek. A történethez hozzátartozik, hogy két szakmai mentor is sűrűn megfordul az étteremben: Vomberg Frigyes és Adorjányi Máriusz is óvó szemekkel vigyázzák a sarki épület konyháját. Visszatérünk, ez nem is kérdés!
Árak: A 3 legolcsóbb előétel-főétel-desszert 5570 forint, a három legdrágább előétel-főétel-desszert 9070 forintba kerül.
Stube Étterem
2085 Pilisvörösvár, Szent Erzsébet utca 11.
Nyitvatartás: Keddtől vasárnapig: 11:00 - 21:30