Hirdetés
Hirdetés

Velence, te drága: a polgármester végre korrekten reagált

SZERZŐ: DiningGuide
2018. január 22.
Persze nem kell Velencéig mennünk, az éttermi lehúzások jelensége itthon is, máshol is közismert. Most fél éven belül másodszorra is arról cikkeznek a nemzetközi sajtóban, hogy Velencében egyes éttermek szégyentelenül túlszámláznak. Múlt év novemberében ráadásul Velence polgármestere egészen döbbenetesen reagált a problémára.
Hirdetés

A friss eset négy, Bolognában tanuló japán egyetemistáról, akiknek 1100 eurót, vagyis több mint 340 ezer forintot kellett fizetniük négy bordaszeletért és négy halas fogásért, valamint némi ásványvízért. A város polgármestere, Luigi Brugnaro most az eset kivizsgálását ígérte, és azt, hogy ha beigazolódnak a turisták állításai, az étteremtulajdonosra büntetés vár. Ezzel újra napirendre kerül Velencében a turistaátverő éttermek ügye.

Federico Beccari / Unsplash

Azért is van most súlya Brugnaro ezen reakciójának, mert a múlt évben egészen cinikus nyilatkozatok láttak tőle napvilágot. Ázsiai vendégek és egy brit család is hivatalos panaszt tettek a százezrekre rúgó (nem csúcséttermi) vacsorák miatt. A brit család panaszlevelében szóvá tette, hogy a Szent Márk térhez közeli étteremben kihasználták, hogy nem beszélnek olaszul, és a megrendelt fogások helyett jóval drágább ételeket kaptak. Azt is leírták, hogy a több mint 150 ezer forintos számlát ott és akkor rendezték, és csupán azt szeretnék, ha lenne visszhangja a dolognak.
Velence polgármestere viszont tavaly úgy reagált a panaszokra, aminek végképp nagy visszhangja lett, ugyanis fösvénynek nevezte a vendégeket, és azzal kommentálta a csillagászati árakat, hogy mindenkit szívesen látnak, de ezt meg kell fizetniük. Valamint azt is mondta, hogy "ha Olaszországba jössz, tanulj meg olaszul, és nem árt egy kis velencei sem".
A hírek szerint most végre az elvárható hozzáállással kezelte Brugnaro a történteket.
Legfőbb forrásunk volt.

Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram