Hirdetés
Hirdetés

Budapest romantikája - Első benyomás: Városliget Café

SZERZŐ: Ted Aprajev
2014. július 4.
Annyi mindent írtak már a Városligetről, főleg az utóbbi időben, hogy most nem bonyolódnék bele a történeti, irodalmi idézetek végtelen sorába, inkább csak nekiszaladnék a műjégpálya épületének úgy véletlenül, mert éppen arra jártam.
Hirdetés

Annyi mindent írtak már a Városligetről, főleg az utóbbi időben, hogy most nem bonyolódnék bele a történeti, irodalmi idézetek végtelen sorába, inkább csak nekiszaladnék a műjégpálya épületének úgy véletlenül, mert éppen arra jártam.Városliget Nyár lévén, szó sem lehet korcsolyázásról, de csónakázásról sem, bár a Vajdahunyad vára előtti víztükör nem csak a látványt kettőzi, hanem ténylegesen alkalmas romantikus, összehajolós ringatózásra. De jómagam vízre most nem bocsátkoznék, inkább csak a felújított épülettel barátkozom. A híd felől jövet a tóra néző oldalt pillantom meg először. Ahol valamikor ingadozó korcsolya élen botorkáltam, hogy végre a biztonságos jégre kormányozzam magam most tágas éttermi terasz terpeszkedik napernyőkkel.
Onnan nézve a vár hegyes tornyaival akár díszlet is lehetne, bár annál robusztusabb, élettelibb. Akik itt ücsörögnek és a naplementét várják, emlékezetes pillanatok tanúi lehetnek: a vörösbe mélyülő fény a víztükrön csúszkálva, szürcsölő csobbanások kíséretében festi még valószerűtlenebbé a várkastély tó felőli homlokzatát. Átkelek a hídon és a liget felőli oldalról egyenesen a valamikori jégmamák szentélyébe lépek be egy teraszon keresztül: ez az épület felső szintje. Ez ma a Városliget Café és Bár.
Tágas, világos színű kő építmény a terasz, napernyőkkel, kényelmes fotelekkel, buja növényzettel. Párnák, kényelem, védettség: ez jut róla eszembe. Innen van a bejárás magába az étterembe, ami egy hosszan elnyújtott helység végig a Vajdahunyad várára néző ablakokkal, amely ebből a magasságból, végképp olyan, mintha azért épült volna, hogy ezek az ablakok ne maradjanak látvány nélkül. Első gondolatom, hogy de jó lenne odaülni közel az egyik ablakhoz, befészkelődni abba a mélyedésbe, ami nagyon helyesen ki lett ottan alakítva, hogy a vendég rátapadhasson a látványra.
Vágyam teljesül. Ha gyorsan meg kéne határoznom, hogy milyen stílusú a berendezés, vagyis a bútorzat, meg az összes belsőépítészeti elem, akkor akár rávághatnám, hogy századfordulós kávéházi-polgári retró. Otthonos feeling, nem feszengős, az biztos, talán némi romantikusnak mondható kiegészítőkkel. A tonett székek íves fonata felett elnézve még szebb a vár mesebeli kontúrja. Amíg ezeken rágódok, addig azt is észrevételezem, hogy rokonszenves fiatal pincérek sürögnek mindenfelé, a bárpult mögötti csinos lányok is feltűnnek, mintha az egész helyből az ifjúság friss kedélye áradna.
A chef ajánlata címen kapott kétlapos füzetből válogatok. Ennék, mondjuk egy „tányérhús” szendvics néven szereplő előételt, majd egy tökfőzeléket rántott tojással, meg parajos - ricottás raviolit kápia krémmel, csak nem hagyom ki, és egy tarja steaket lecsóval és tarhonyával.


Ez a tányérhús szendvics szerencsére sokkal egyszerűbb, mint azt a neve sugallja, tudniillik lassan főtt vékonyra szeletelt marhafartőről van szó, rózsaszínbe játszó, leginkább a roastbeefhez hasonló állagban, és némi tormás majonézről, meg kenyérről. Kezdeti falatoknak tökéletesen elegendő, omlós is, finom is, meg talán a századfordulós kulináris kitekintést is szolgálja. Ha valamivel háziasabb kenyéren lenne, csomagoltatnék is belőle.
A ravioli következik. A natúr kápia krém hozza az elvárható kissé füstös ízt, a tészta kissé nehézkes, de határeset: még a határ innenső oldalán helyezkedik el. A töltelék nem akarja túlszárnyalni a kápia mártást, illeszkedik. Alapjában jó elgondolás, ha könnyedebb lenne, állandósítanám.
Jöjjön a tökfőzelék, hagyjuk a nehezét a végére, vagyis a lecsós tarját tarhonyával. Kockára vágott tök darabok sorjáznak a krémes állagú, finoman kapros tökmártásban, mondjuk így írhatnám le a látványt, de mindez szépen homogén kiszerelésben, szóval egy önmagával sűrített tökfőzelék az ismert és szeretett vasárnapi ízekkel, semmi liszt, minden natúr, határozott, szóval tudnak, ha akarnak. A buggyantott tojás a tányér közepén panírban rejtőzik, de bontáskor kéjesen kicsordul a sárgája, felkínálja magát, ahogy kell. Talán csak a panír lehetne könnyedebb, gondolom biztonsági okokból dupla vastagságú. Sebaj.
Nem vagyok meggyőződve róla, hogy a tökfőzelék esetében alkalmazott saját anyagából sűrített főzelék a lecsó esetében is tanácsos volna. Nyilván nem tiltható, meg azt is tudjuk: ahány ember, annyi lecsó, de nekem a lecsó a szezon kivételes friss, üde íze: főszerepben a roppanós paprika, az édeskés paradicsom, persze hagyma nélkül nem működik, meg a füstölt szalonna íze is kell hozzá. A kolbász használata önmagában megadja a pirospaprikát is, szóval minden együtt van, ami a nyarat jelenti. Ezért nehezményezem, amikor elnehezül a lecsó, mert a természetes ízfokozás oltárán feláldozódik a frissesség. Tudniillik először készül egy ízes lecsó, amit krémesítenek, majd egy második lecsót főznek bele. Jól hangzik, de nekem valahogy öregíti az alap frissességet, az áttetsző könnyedséget. Na, mindegy. Itt ezzel van dolgom, mellé ott a tarja némi pecsenyelével és kistálkában a tarhonya, amit ízlés, vérmérséklet szerint adagolhat az ember a lecsóhoz. Az eleve tarhonyával készült lecsót szoktam szeretni, sőt. Ez is működik, hogy magam adagolom, nem tagadom, de ehhez még inkább egy könnyedebb lecsót tudnék díjazni. A tarja jól illeszkedik ehhez a fogáshoz, lehetne nyugodtan zsírosabb, hiszen azért tarja.
Kétségtelen, hogy jószerivel a házias, ismerős ízek terepén haladunk, nem is bánom, hiszen láthatóan ez alapvető törekvés itt a Városliget Caféban, de, ha már így van, akkor lehetne bátrabb, karakteresebb, mert jó az irány. Ne tessék félni, a ligetben vagyunk.
Hirdetés
Tovább olvasok
Hirdetés
Hirdetés
Kisfaludy Program – Támogatás
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram